1986 grund fc - 1174
Grund1986 FC – | Foci Rákoshegyen - Grund1986fc.hu
Mint nevéből is kiderül, egyesületünk több mint harminc évvel ezelőtt alakult. Kizárólag utánpótlás neveléssel foglalkozunk. Megalakulásunk óta több száz gyermek tanulta itt a labdarúgás alapjait, akik közül, ifjúsági -, olimpiai –, utánpótlás- és felnőtt válogatottak kerültek ki, többen pedig már az élvonalban szerepeltek, szerepelnek. A teljesség igénye nélkül: Buzsáky Ákos (magyar és portugál bajnok) az MTK Hungária FC, az FC Porto az Academica Coimbra, a Plymouth Argyle FC, Queens Park Rangers, Porstmouth, Barnsley FC, a Ferencváros, Felföldi Csaba a Siófok, Németh Norbert a Kispest, a Győr és a Vasas, Rédei Ádám az MTK Hungária FC, Takács Zoltán a Kispest, Debrecen, Petneházi Márk a ZTE, Mezőkövesd, Daru Bence a Paks, Jakab Kata (magyar bajnok) az MTK, az Astra, Pinczi Anita (magyar és román bajnok) az MTK, Kolozsvár színeiben játszottak az első osztályban hazánkban, illetve külföldön. (Bővebben lásd. az Egykori játékosaink) linknél.
A klub egyik legfontosabb célkitűzése az, hogy sportolói számára – óvodás kortól kezdve – megteremtse azokat a feltételeket melyekkel az ifjúsági kor végére az egyénenként elérhető legmagasabb – esetenként “külföldképes” – tudásszint birtokába kerülhessenek a gyerekek. Jelenleg több korosztályban közel 300 gyereket foglalkoztatunk.
Célkitűzésünk helyességét a felsorolt játékosok sikeres pályafutása és az eddigi eredményeink – Hungaria Kupa győzelem 1990-ben és 1995-ben, Upper Austria Cup 1. helyezés 1996-ban, 1997-ben, 2001-ben, 2003-ban és 2004-ben, korosztályos bajnoki címek az itthoni bajnokságokban, valamint brazíliai, svédországi, olaszországi, németországi és szlovákiai sikerek – igazolják.
Eredményeinknek köszönhetően, – melyek a sajtóban is rendszeresen helyet kapnak, – reklámhordozó szerepünk egyre jelentősebb. Ezáltal tudjuk viszonozni a gyermekeink sportolását segítő támogatásokat.
Contact 1986 grund fc
Address : | 1174, Szabadság u. 61, 1174 Hungary |
Postal code : | 61 |
Website : | http://www.grund1986fc.hu/ |
Categories : |
School
,
|
P
|
Petra Kinka on Google
★ ★ ★ ★ ★ |
P
|
Peter Szabo on Google
★ ★ ★ ★ ★ |
T
|
Turán Ferenc on Google
★ ★ ★ ★ ★ |
P
|
Péter Tóth on Google
★ ★ ★ ★ ★ |
B
|
Béla Kaplár-Fehér on Google
★ ★ ★ ★ ★ Szép pálya
Nice track
|
L
|
László Zentai on Google
★ ★ ★ ★ ★ Kultúrált létesítmény
Cultured facility
|
F
|
Ferenc Somogyi on Google
★ ★ ★ ★ ★ Foci az életem
Football is my life
|
P
|
Peter Kertesz on Google
★ ★ ★ ★ ★ Nem rosszak a pályák, autóval jól megközelíthető!
The tracks are not bad, it is easily accessible by car!
|
Write some of your reviews for the company 1986 grund fc
Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information
Nearby places in the field of School,
Nearby places 1986 grund fc