Albérlet Felügyelet - Albérlet Felügyelet

5/5 based on 3 reviews

Dajka Zoltánnak hívnak, a Rendőrség hivatásos állományának különböző szakterületein dolgoztam több mint egy évtizedig. Ezt azért tartom fontosnak mindjárt az elején megemlíteni, mert sok cég a megfelelő szakmai múlt és tapasztalat nélkül próbál meg érvényesülni egy olyan területen, ahol ezek elengedhetetlen részét képezik a sikerességnek és a jogi hibák elkerülésének! A munkáim során sikerült tapasztalatot szereznem pszichológiai, jogi ismeretekből, valamint a legfontosabb, hogy ember ismeretekből is! Megtanultam helyén kezelni a konfliktusokat és az adott problémák felismerésèt! Fentieken túl nagy segítségemre van a főiskolai tanulmányom, mellyel közgazdász végzettséget szereztem.Mivel a rendőrségi kereteken belül a szabad és önálló döntèshozatalt, munkavégzést törvényes eszközöket erősen beszabályoztàk és ezzel egy idő után már nem tudtam azonosulni, magam mögött hagytam a „céget”. Alapítottam egy önálló vállalkozást és belekezdtem olyan tevékenységekbe amivel segíteni tudok az olyan embereknek akik a törvényi bürokráciàba elbuktak, nem találják a kiutat a törvényi útvesztőből problémáik megoldàsàra! Azért vált szükségessé megoldást találniuk, mert jóindulatból, naivitásból, vagy egyszerűen csak segítő szándékkal megbíztak, segítettek barátaikon, ismerőseiken, idegen szemèlyeken vagy éppen üzlettársaikon. A segítségük fejébe ők is belekeveredtek egy körforgásba, melyből nem tudnak kilábalni és nincs meg a kellő szakmai, jogi ismerettségük vagy ilyen jellegű hátterük a helyzet megoldására. A fentiek miatt cégem egyes tevékenységi körei egy elég speciális területre orientàlódnak és szakosodtak!

Az elmúlt évek alatt jelentősen elszaporodtak a bérlőkkel kapcsolatos súlyos problémák. Sokan fordultak hozzánk ezzel kapcsolatban és kérték, hogy segítsünk az adósságot felhalmozott, és az ingatlant el nem hagyó bérlőkkel szemben. Jelentős problémát okoztak, okoznak a tulajdonosok számára, hogy a „bérlők” a bérleti díjat nem fizetik, a rezsi költségekkel elmaradnak, az ingatlant lelakjàk, tönkreteszik és ennek tetejébe a bérleményt sem hajlandóak elhagyni a felszólítást, felmondást követően. A bérlők a legtöbb esetben fenyegetőznek, akadékoskodnak. A hatóságok vagy jogosultság hiányában vagy szakmai hiányosság miatt elzárkóznak a probléma megoldásában történő segítség nyújtástól. Sajnálatos módon az egyetlen jogi eljárás a kiüritèsi és kártérítési per, amiről tudni kell, valamint legtöbb ügyfél mielőtt rànktalàl szembesül is vele, hogy ezek a perek a fővárosokban 3-4 évig is eltarthatnak, kisebb településeken 1-2 évig is, mire tényleges kiürítèsre kerül a sor! Mind emellett problémáikra téves információkat kapnak, illetőleg a legtöbb helyen a törvényi ismeretek hiányossága miatt még válaszokat sem kapnak!

Cégünk a jelenleg is fennálló súlyos problémák miatt folyamatosan fejleszti, frissíti tudását ezen a területen. Ügyvédekkel és közjegyzőkkel kapcsolatot tartva napi szinten képzi magát az erre vonatkozó összes törvény, jogszabály és rendeletek tekintetében, melynek köszönhetően kijelenthetjük, hogy napra készek vagyunk ebben a témában.
Sajnos csodát mi sem tudunk tenni, de az évek alatt szerzett tapasztalatok alapján elmondhatjuk hogy a legtöbb esetben relatíve rövid 3-4 hónapos határidőkkel tudtunk eredményeket produkálni a kiköltöztetések tekintetében. Ezen intervallum az ügyfélnek hosszúnak tűnhet, de tisztába kell lenni azzal, hogy a bírósági procedúrákhoz képest elenyészőnek tekinthető ez az idő. Egy perben a perköltsèget és az évek alatt felhalmozott tartozás összegèt az ügyfél elveszti, ami legtöbb esetben milliós összeg! Ezek figyelembe vétele mellett az általunk vállalt 3-4 hónap nagyon reálisnak tekinthető!

A folyamatosan növekvő számú megkeresésekre és a sikerekre tekintettel 2013 januárjában egyesítettem cégeimet és megújulva bővítettem tevékenységi körét az úgynevezett „albérlet felügyelettel”. Ennek során vállaljuk albérletek (lakások, házak), egyéb bérlemények: irodaházak, raktárak, üzletházak teljes felügyeletét. Ez a szolgáltatás a hirdetèstől, a kiadáson át a folyamatos felügyelettel a bérleti időszak végéig tart, fellépő probléma esetén, annak elhárítását is lefolytatva! A „szolgáltatások” menüpontban pontosabban lehet tájékozódni tevékenységünkről.

Cégem új tevékenységével, szeretnék segítséget nyújtani olyan embereknek, gazdasági társaságoknak, akik szeretnék elkerülni, vagy már sajnálatos módon belekeveredtek egy olyan problémába, mely sem a jogban, sem a hatóságoknál és legfőképp az emberek fejében sem tisztázott pontosan, és így a megoldása komoly problémákba ütközik.

Ha Ön kedves érdeklődő szeretné az ilyen jellegű problémákat megelőzni, vagy már ilyen jellegű gondokkal küzd, kérem, keressen fel és megbeszéljük a lehetőségeket, mert mindenből van kiút, csak tenni kell érte!

Köszönöm, hogy elolvasta cégem bemutatkozó részét, kérem, tekintse meg a weboldal további menüpontjait is, hogy egy átfogó képet kaphasson tevékenységeinkről!

 

Üdvözlettel és Tisztelettel:
Dajka Zoltán

Contact Albérlet Felügyelet

Address :

Jósika u. 28, 1077 Hungary

Phone : 📞 +977
Postal code : 28
Website : http://www.alberletfelugyelet.hu/
Categories :

Jósika u. 28, 1077 Hungary
M
Márton Horváth on Google

R
Rita Dzimba on Google

Ha ingatlanügy azt csak velük. Eladás - kiadás, mindenben profik, nem mellesleg korrekt árakon dolgoznak. Kedves, ügyfélbarát, megértő kommunikáció. Mindenkinek csak ajánlani tudom a szolgáltatásaikat.
If you have a real estate deal with them only. Sales and publishing, professionals in everything, they work at fair prices, by the way. Kind, customer-friendly, understanding communication. I can only recommend their services to everyone.
M
Miklós Gorelov on Google

Korrekt cég, profi módon oldják meg a felmerülő problémákat, ha elszemtelenedik a bérlő és úgy gondolja hogy nem fizet, de ingyen lakni szeretne valahol... Lakáskiadás esetén is profi megoldás! Köszönöm a segítségüket! ?
A fair company, they will solve the problems in a professional way if the tenant is disgraced and thinks he is not paying, but he wants to live for free somewhere ... Professional solution even in case of renting out an apartment! Thank you for your help! ?

Write some of your reviews for the company Albérlet Felügyelet

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *