angyalkertnet

5/5 based on 1 reviews

Köszöntő - Angyalkert.net

Tisztelt Olvasó!

Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

Iskolánkban 1886-ban kezdődött meg a jászsági gyermekek katolikus szellemű nevelése, oktatása. Kezdetben az egri érsek felkérésére közel hatvan esztendeig a Szatmári Irgalmas Nővérek végezték ezt a csodálatos feladatot. Majd negyven év állami irányítás következett. Az Egri Főegyházmegye 1991-ben kérte és kapta vissza az iskola fenntartásának és egyben a katolikus szellemű nevelés- oktatás újbóli megvalósításának lehetőségét. Az eltelt időben az általános iskola a jászsági német és angol nyelvoktatás egyik fellegvárává vált, amely 2012-ben gimnáziumi képzéssel is bővítette oktatási kínálatát, ezzel megteremtve régiónkban a katolikus középfokú oktatás lehetőségét, amely azóta több jászsági középiskolában is megvalósult. Nevelési-oktatási kínálatunk 2016-ban az Angyalkert Katolikus Óvoda megalapításával teljesedett ki.

Iskolánk szellemiségéből következik, hogy a gyermekek nevelése, oktatásának magas színvonala és fejlődése az, mely jövőnket meghatározhatja. Ezért katolikus intézményünk nyitott mindenki számára, aki elfogadja nevelési elveit.

Hitünk szerint munkánk gyakorlatában központi helyen kell állnia a szeretetnek, szeretet a gyermek, a szülők és egymás munkája iránt. Igyekezetünket a jó szándéknak, a tiszteletnek, a megbecsülésnek és a toleranciának kell vezetnie. Nevelőink a keresztény értékrend alapján nyugvó magyar hagyományokat tiszteletben tartó, gyermekközpontú nevelés és oktatás megvalósításán fáradoznak. A belső igényesség, felelősségvállalás, a kulturált viselkedés megtanítása, tisztesség, becsületesség, a szorgalmas munka, esztétikai igényesség, a jóra, szépre, igazra történő törekvés mindannyiunk feladata. Az előzőekben megfogalmazott emberi értékek Dr. Novák István atya, intézményünk előző főigazgatója által megfogalmazott pedagógiai hitvallásunk a HIT, a TUDÁS, a FEGYELEM erényeinek kialakításával valósíthatók meg.

Minden kedves olvasónak kívánom, hogy óvodánkban, iskolánkban találja meg azokat az értékeket, amelyek birtokában kiteljesedhet személyisége, „emberebb emberré” válhat városunk, a haza és egyházunk javára.

Demeter Sándor igazgató

Contact angyalkertnet

Address :

Jásztelki út, 5100 Hungary

Phone : 📞 +89
Website : http://angyalkert.net/
Categories :
City : Jásztelki út

Jásztelki út, 5100 Hungary

Write some of your reviews for the company angyalkertnet

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *