Apponyi-kastély - Apponyi-kastély

3.9/5 based on 8 reviews

Contact Apponyi-kastély

Address :

Aponyi kastély, 7191 Hungary

Phone : 📞 +799
Categories :
City : Aponyi kastély

Aponyi kastély, 7191 Hungary
z
zoli kosa on Google

A barokk kastélyt 1760 körül Mercy gróf építtette,majd 1773-ban az Apponyiakhoz került. A zárt négyszög alaprajzú épület belső díszítő elemeiben felfedezhetjük a szabadkőműves motívumokat: szögmérő, derékszög, kard. Apponyi Antal György a bécsi szabadkőműves páholy tagja volt. A kastélyban látogatást tett Liszt Ferenc is. A kastélyt III. Mercy 1772-ben királyi engedéllyel eladta Apponyi Györgynek, akit 1776-ban Tolna megye főispánjának választottak. A birtokot fia, Antal örökli és 1784-től jelentősen átalakítja. Apponyi Antalt a kor egyik legműveltebb földesurának tartották. Barátságban állt Haydnnel, (a Teremtés és az Évszakok című oratóriumok megjelenéséhez anyagilag is hozzájárult), Mozarttal, ismeretség kötötte Beethovenhez és megfordult nála – igaz csak egy éjszakát töltött a kastélyban – Liszt Ferenc is. Később testvére, Apponyi Károly lett a kastély ura, aki csak ritkán tartózkodott a kastélyban. Az ő fia Géza viszont életének jelentős részét a kastélyban töltötte feleségével gróf Széchenyi Paulával. Az épületet 1890-ben restauráltatta Ybl Miklóssal és 1928-ban bekövetkezett halálakor a kastély mauzóleumába temették el, ahol a mai napig nyugszik felesége oldalán. Az utolsó Apponyi, II. Apponyi Károly 1939-ben eladta a kastélyt az Országos Társadalombiztosítási Igazgatóságnak. Az eladást követően kezdődött a pusztulás, a parkból különböző nagyságú területeket szakítottak ki, előbb üdülő, majd irattár volt. A második világháború idején lengyel menekültek szállása lett. Később katonai kórház és 1954-ig görög gyerekek otthona volt. 1954-től nevelőotthon, iskola, majd újra gyermekotthon. A sokszori funkcióváltás miatt az eredeti belső térszerkezet a felismerhetetlenségig átalakult. A park közepére épült egy stílusidegen épület, ahol a gyermekotthonhoz tartozó műhelyeket alakították ki (ebből lett később az Elízium). A régi értékes növényállomány a gazdátlanság következtében elsatnyult, illetve össze-vissza nőtte be a parkot.
The baroque castle was built around 1760 by Count Mercy, then in 1773 it was added to the Apponyians. In the interior decorative elements of the building with a closed rectangular floor plan, we can discover Masonic motifs: protractor, rectangle, sword. György Antal Apponyi was a member of the Masonic lodge in Vienna. Ferenc Liszt also visited the castle. The castle was built in III. Mercy sold it to György Apponyi in 1772 with royal permission, who was elected chief lord of Tolna county in 1776. The estate is inherited by his son, Antal, and has been significantly transformed since 1784. Antal Apponyi was considered one of the most cultivated landlords of the age. He became friends with Haydn (who also contributed financially to the appearance of the oratorios Creation and the Seasons), Mozart, became acquainted with Beethoven and turned to him - although he only spent one night in the castle - Ferenc Liszt. Later, his brother, Károly Apponyi, became the lord of the castle, who rarely stayed in the castle. His son Géza, on the other hand, spent a significant part of his life in the castle with his wife, Count Paéchenyi. The building was restored in 1890 by Miklós Ybl and, at his death in 1928, buried in the mausoleum of the castle, where he still rests on his wife's side. The last Apponyi, II. In 1939, Károly Apponyi sold the castle to the National Social Security Directorate. After the sale, the destruction began, areas of different sizes were torn out of the park, first a resort and then an archive. During World War II, it became an accommodation for Polish refugees. It was later a military hospital and, until 1954, a home for Greek children. From 1954 he was a foster home, a school, and then a children's home again. Due to the many changes in function, the original internal spatial structure has been transformed beyond recognition. An alien style building was built in the middle of the park, where the workshops belonging to the orphanage were developed (which later became the Elysium). The old valuable plant stock has shrunk or grown back and forth as a result of homelessness.
g
gabor lovasz on Google

Lepusztult, elhanyagolt,gazos....szivem szakad meg ezért az egykor pompás epületért,parkér...aki látta még mükködö stranddal,az szornyülködik az állapotán ..
Destroyed, neglected, weedy .... my heart is broken for this once magnificent building, parker ... whoever has seen it with a beach still working is struck by its condition ..
Z
Zsolt Mihály on Google

Ez is Magyarország szégyene, hogy eladták egy külföldinek, egy "sejk"-nek, aki a megmaradt berendezést is eladta. Nem látogatható, az enyészeté.
It is also a shame for Hungary to be sold to a foreigner, a "sheikh" who also sold the remaining equipment. It can't be visited, it's mine.
K
Kelkó Niki on Google

Szépen felújították és szállodaként működött. A park kellemes séták színhelye, saját fúrású termálvízzel feltöltött medence, gyönyörű kis ékszerdoboz, ami esküvők, rendezvények és céges bulik színhelye volt. Nagyon sajnálom, hogy közel 9 éve már bezárták és hogy azóta sem látogatható a hely.
It was nicely renovated and operated as a hotel. The park is a place for pleasant walks, a pool with self-drilling thermal water, a beautiful jewel box, which was the venue for weddings, events and corporate parties. I am very sorry that it has been closed for almost 9 years and that the place has not been visited ever since.
B
Borbála Müllerné Tillik on Google

Csodalatos az APONYI KASTELY.Az epitesstrukturaja lenyugozo.Belso epitesi jelleg visszavezet a multkorisagra.A kertovezet szepen kiemeli a taj egyseget,pihenesre vagyoknak,es felfedezesre.
The APONYI CASTLE is wonderful. The structure of the epithet is impressive.
J
Jokke Mr on Google

Nagyon szép épület. Szépen meg tervezet formák az épületem. Az ösz kép valami csodás a terciával és az épülettel együtt. Ajánlani tudom a meglátogatását!
Very nice building. Nicely set draft shapes for my building. The whole picture is something wonderful with the tertiary and the building. I can recommend your visit!
E
Elisabeth Bujtor on Google

Körbekerített terület az út mentén. A kapu zárva, csengetésre se jött ki senki. A park gondozottnak tűnik.
Fenced area along the road. The gate was closed, no one came out to ring. The park seems well maintained.
S
Sándor Torma on Google

Gyönyörűen felújították, szálloda volt 2008-ig aztán bezárták a kapuit, és most ez van. Van sok látnivaló, a medencék, szaunák.... és a park.
It was beautifully renovated, it was a hotel until 2008 then it was closed and now it is. There are many attractions the pools, saunas .... and the park.

Write some of your reviews for the company Apponyi-kastély

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *