Artima Családműhely - Artima Családműhely

5/5 based on 8 reviews

ARTIMA CSALÁDMŰHELY – Mentálhigiénés és családterápiás közösség - Artima.hu

Autogén Tréning tanfolyam

Autogén Tréning tanfolyam indul március 3-án!

Az autogén tréning (AT) a köztudatban egy passzív relaxációs technikaként vált ismertté. Mára már tudományos vizsgálatok sokasága bizonyítja, hogy az AT jóval több, mint egy általános relaxációs technika, hiszen olyan konkrét fiziológiai változásokat idéz elő a szervezetben, amelyek visszahatnak lelki folyamatainkra, érzésvilágunkra, általános közérzetünkre egyaránt. A módszer lényege, hogy 6 alapgyakorlat elsajátítása során, saját aktivitásunkat felhasználva, rendszeres gyakorlással, autoszuggesszióval, önmagunkra irányuló passzív figyelemmel, elérhetjük a pszichés és szomatikus ellazultságot.

Elsősorban azok számára ajánljuk, a technika elsajátítását, akik szeretnék pszichés feszültségeiket csökkenteni, lelki, szellemi és testi egyensúlyukat helyreállítani, egészségüket megóvni, teherbíró képességüket növelni, erőforrásaik kihasználtságát optimalizálni, fejleszteni önismeretüket.

Amennyiben megtanuljuk az autogén tréning tudományát, képessé válunk olyan nyugalmi állapot megteremtésére, melyben lehetőségünk van a pszichés és testi folyamataink önszabályozására. Elegendő 10-15 perc a felfrissüléshez, rövid idő alatt mélyebb és nyugodtabb pihenést érhetünk el, gyorsan meg tudjuk szüntetni a stressz és az ülőmunka okozta izomfeszülést, nő pszichés feszültségtűrésünk, fokozódik teljesítőképességünk. Kapcsolatba kerülünk testünkkel, érzéseinkkel. A gyakorlatok nem csak testi és szellemi felfrissülést eredményeznek, hanem a felkészítés során alkalmazott, a csoportvezető ún. kitekintő kérdéseinek segítségével lehetővé válik önismeretünk mélyítése is.
A foglalkozások és a napi többszöri gyakorlás eredményeként megtörténik a pszichotónusos áthangolás, javul közérzetünk, enyhülnek a szorongásos tünetek. Az autogén tréning beépül az életünkbe, beilleszkedik mindennapos elfoglaltságaink közé.

Az egyik leggyakoribb kérdés:
Hogyan lehet megtanulni az autogén tréninget?

A gyakorlatok képzett szakember vezetésével, 12 alkalommal, heti gyakorisággal, alkalmanként 2 órás időkeretben, csoportos, vagy egyéni képzés formájában is elsajátíthatók, és természetesen a későbbiekben önállóan alkalmazhatók.
Az alkalmak során a csoporttagok, fokozatosan, lépésenként sajátítják el a 6 alapgyakorlatot, melyeket az otthoni gyakorlással mélyítenek el.

Mi várható az Autogén Tréning elsajátítása és rendszeres gyakorlása során?

1. testi felfrissülés, rövidebb regenerációs idő
2. fokozódó „tűrőképesség”
– fiziológiai: a szervezet ellenálló képességében jelentkezik
– pszichés: védelmet jelent a pszichoszomatikus
betegségekkel szemben
3. javuló teljesítmény
4. fokozódó akaraterő
5. alvási nehézségek oldódása
6. fejlődő önismeret, önkontroll, önkritika
7. kiegyensúlyozottabb és intimebb emberi kapcsolatok

A tanfolyamot vezeti:
Dudás Gabi (mentálhigiénés szakember, család- és párterapeuta, végzett autogén tréner)

Jelentkezés:
telefonon: +36302429169 számon
e-mailben: [email protected]

A tanfolyamon való részvétel feltétele egy előzetes beszélgetés, ahol megismerkedünk egymással, elmondhatod, hogy miért szeretnéd elsajátítani az Autogén Tréning módszerét, illetve felteheted kérdéseid. Az interjúk időpontja február 20 után várható egyeztetés alapján.

A tanfolyam időpontjai:
Első alkalom: 2020. március 03. 18:00-20:00, majd ezt követően még 11 egymást követő kedden.

A tanfolyam részvételi díja:
5000 forint/alkalom, összesen 60 000 forint, melynek kiegyenlítésére egy összegben, vagy maximum három részletben van lehetőség,( az első, az ötödik és a kilencedik alkalommal).

Contact Artima Családműhely

Address :

Szent István u. 2/A/4, 2112 Hungary

Phone : 📞 +99
Postal code : 2
Website : http://www.artima.hu/
Categories :

Szent István u. 2/A/4, 2112 Hungary
B
Balázs Tanító on Google

L
Laura Krizsán on Google

J
Julianna strihovanecz on Google

Ez egy szuper hely,életem egyik legjobb döntése volt,hogy elmentem hozzátok
This is a super place, one of the best decisions of my life was to go to you
M
Marianna Varga on Google

Örülök, hogy megismertem az Artima Családiműhelyt. Jó érzésekkel gondolok rájuk.
Glad to meet Artima Family Workshop. I feel good about them.
M
Magdolna Daróczi on Google

Amit én kaptam: személyes hangvételű beszélgetések, személyre szabott megoldások, kreatív alkotóerő, finoman, pontról pontra vezetett tudatos változás, fejlesztés.
What I got: personalized conversations, personalized solutions, creative creativity, subtle, point-to-point conscious change, development.
B
Beata Lenches on Google

Számomra a legjobb ajánlás a bizalom - és én teljes, feltétlen bizalmat szavazok az Artima Családműhelynek. Köszönöm a tapasztalatot, a lehetőséget!
The best recommendation for me is trust - and I vote with absolute, absolute confidence in the Artima Family Workshop. Thank you for the experience, the opportunity!
T
Takács Mónika on Google

Mindenképpen csak pozitív visszajelzést tudok adni. Az Artimánál egy önismereti csoport tagja vagyok már egy éve. És még hátra van jópár alkalom. Számomra az ott elhangzott mondatok, szakvélemények, javaslatok, megfigyelések, tapasztalások abszolút mankók a mindennapjaimban. Úgy érezhetem magam, mint egy családban, ahol mindenki odafigyel a másikra, meghallgatják, s támaszt kap. Amióta a csoporthoz tartozom, tudatosabban élek. Sikeresebb vagyok az önmegfigyelés terén, így sikeresebb is, ha változtatnom kell. Nekem külön plussz a csoportvezetők nyitottsága, kedvessége, figyelmessége. Gabi és Szupi összhangja példás, s ezért gördülékenyek, hatásosak az ülések. Véleményem szerint mindenkire ráférne egy önismereti tanfolyam. Az Artimát pedig csak ajánlani tudom. Bár én egy órát utazom a lakóhelyemtől, hogy a helyszínre jussak, de ezt az áldozatot mindenképpen megéri meghozni.
In any case, I can only give positive feedback. I've been a member of Artima's self-knowledge group for a year. And there are still a few times left. For me, it was said statements, opinions, suggestions, observations, experiences absolutely crutches in my everyday life. I feel like a family where everyone pay attention to the other, listen to, and get support. I've been living more consciously since I belong to the group. I'm more successful at self-observation, so I'm more successful at making changes. The openness, kindness and attentiveness of the group leaders is a special plus for me. The harmony between Gabi and Supi is exemplary and therefore the seats are smooth and effective. In my opinion, everyone could have a self-knowledge course. And I can only recommend Artima. Although I lakóhelyemtől I travel an hour to arrive at the scene, but the sacrifice is definitely worth taken.
D
Dina Rukk on Google

Igazi családias környezet, valódi érző emberek. 1,5 évig jártam az Artima csapatához csoportmunkára, és egy életre szóló útravalót kaptam tőlük. Ha ők nincsenek, ma nem tudnám magam teljes embernek érezni. Szívből ajánlom őket mindenkinek.
Real family environment, real people. For 1.5 years, I went to the team of Artima for group work and got a lifetime guide. If they're not, I wouldn't feel like a full person today. I heartily recommend them to everyone.

Write some of your reviews for the company Artima Családműhely

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *