Baltazár Dezső Református Általános Iskola Tornacsarnoka - Baltazár Dezső Református Általános Iskola Tornacsarnoka

Tavaszi csendesnapok iskolánkban

Nagyhét szerdáján az első osztályos gyermekek élhették át együtt az emmausi tanítványok történetét. A gyászból, szomorúságból a feltámadt Jézus felismerése felé tartó tanítványok szereplők formájában jelentek meg előttünk. Érzéseiket különböző színű textíliák szemléltették. Végül magunk is megtörtük a kenyér helyett ezúttal a mazsolás kalácsot, megosztva a gyermekekkel a húsvét örömének „jó ízét”.

A tavaszi szünet utáni napon a 2-8. osztályos tanulók a templomban együtt figyelhettek a református siketmisszió munkatársaira. A siket előadónő jeltolmács segítségével mesélt nekünk helyzetéről, nehézségeiről, olyan ötletes megoldásokról, amelyek gördülékennyé teszik a siketek életét. A gyermekek sok-sok kérdése mutatta érdeklődésüket és együttérzésüket. Délután az 5-7. osztályosok egymás után hat különböző csoportfoglalkozáson vettek részt. Kipróbálhatták különböző érzékeiket bekötött szemmel, játékok által, tanulgatták a jelnyelvet és beülhettek a kerekesszékbe is. Reméljük, hogy ez a tapasztalat segítette őket a másság elfogadásában. Az 5.a osztály tanulói megfogalmazták, mit éltek át, mit éreztek a csendesnapon. Ki névvel, ki név nélkül segít nekünk abban, hogy bepillanthassunk az eseményekbe és abba, milyen gondolatokat ébresztettek azok a gyermekekben.

„Szerintem jó volt az a szerdai nap. Nagyon együtt lehetett érezni a nénivel. A legfurcsább és a legelgondolkodtatóbb dolog nekem az volt, hogy hogyan lehet ezzel a „betegséggel, siketséggel” élni. És nekem nagyon nagy boldogságot ad az, hogy vannak ilyen emberek, akik így is teljes életet élnek.”

„Nekem ez először furcsa volt. Először nem tudtam felfogni, hogy mi van. Utána csodálkoztam, hogy hogy lehet megtanulni ezeket a jeleket. Érdekes volt, hogy mennyire együttérző volt az a néni, aki értette ezeket a jeleket.” (Tóth Orsolya)

„A nénit nézve elgondolkodtam arról, hogy mi lett volna, ha siket/vak lettem volna. Viszont elképesztő volt, hogy jelnyelvvel tudott kommunikálni. A néni vidám volt, és tudtam, hogy őt ez nem nagyon zavarja.

A kedvenc játékom a kerekesszék volt. Beleéltem magamat az egészbe.”

„Nekem az tetszett a legjobban, amikor „hanghoz” kellett gurítani a labdát (bekötött szemmel), és akinek gurították, annak el kellett kapni. Nagyon tetszett még az is, amikor megtanultunk kicsit jelelni.” (Bodnár Dorottya)

„Én azt találtam érdekesnek, amikor az érzékeinket kellett használni és tárgyakat kellett felismerni.”

„Nekem a vakvezetés tetszett legjobban. Azért is, mert az egyik legjobb barátnőmmel vettem részt ezen a feladaton és most már egyre jobban megbízom benne.

Mikor láttam a siket nénit, hogy még így is milyen boldogan lehet élni, akkor elgondolkodtam, hogy ez egy csodálatos dolog.” (Szekeres Luca)

„Tudtam, hogy ő nincs egyedül, mert Isten meghallgatja még úgy is, hogy ő siket és néma.” (Kiss Eszter)

„Én nagyon megsajnáltam, de láttam rajta, hogy így is boldog. És egyben aranyos is volt, amikor itt a mi termünkben jót mutattam és pacsit adhattam. Nagyon jól éreztem magam! Nagyon érdekes volt, amikor a tolószékkel mehettünk, én még soha nem mentem tolószékkel.

Lényeg: Sajnáltam ezt a nénit, de nem kell, mert ő boldog!

Remélem, máskor is lesz még ilyen rendezvény az iskolában. Köszönöm, hogy ilyen sok érdekes dolgot tanulhattam meg a jelnyelvről és a siketségről!” (Móricz Anna)