Bazsalikom Patika - Bazsalikom Patika

4.5/5 based on 8 reviews

Szimpatika – Bazsalikom Patika, Budapest 11. kerület - Szimpatika.hu

Szimpatika gyógyszertár: Bazsalikom Patika, 1116 Budapest 11. kerület, Bazsalikom u. 60.

About Bazsalikom Patika

A nevelés a szülők számára is fontos önismereti munka, számtalan dolgot felismerhetünk saját viselkedésünkkel kapcsolatban, felidéződnek gyermekkori élményeink, egyúttal reparációs lehetőséget biztosítva számunkra.

A gyermek önállóvá válásának első lépcsőfoka az ún. ősbizalom kialakulása és megélése: ez az alapvető hit a gondozóval/szülővel, végső soron a világgal kapcsolatban arra vonatkozóan, hogy szeretnek, elfogadnak, megtartó közeget biztosítanak számomra. Ennek az érzésnek a kialakulásában az első két életév a mérvadó (bár már intrauterin időszakban is formálódik), szükséges hozzá az édesanya érzelmi és fizikai hozzáférhetősége, érzékenysége, a testi érintés, kontaktus. Ha egy kisbaba megéli ezt a fajta elfogadást, kialakul a világ jóságába vetett alapvető hite, tehát ennek mentén formálódik hozzáállása a külvilághoz, illetve más felnőttekhez, kortársaihoz is. Ezen kívül fontos alapja az önmagára vonatkozó érzéseknek is, így lesz képes önmagát elfogadni és szeretni.

A szülőnek nem pusztán elfogadó attitűddel kell viseltetnie gyermeke felé, igyekeznie kell a kisbaba igényeire érzékenyen, arra „válaszkészen” hozzáállni, hogy érzelmileg kiegyensúlyozott és magabiztos legyen –például ha sírdogál, testi érintéssel, simogatással, ölbe vétellel nyugtatni, stb. A hangsúly a gyermek érzelmi állapotaira és szükségleteire való fokozott érzékenységen és figyelmen van: úgy reagáljak rá, úgy nyugtassam, ahogy neki jó.

Az önállóvá válás tehát az ősbizalom kialakulásán és megélésén alapszik, aminek talaján elindulhat később a leválás folyamata, a világ felfedezése ebből a biztonságos bázisból történik. A sürgetett leválás, az idejekorán megjelenő, nem életkornak megfelelő elvárások az önállósodásra vonatkozóan ugyanúgy szorongó gyermeket eredményeznek, mint a túlféltés. A leválás egy tanulási folyamatként is felfogható, melyben fokozatosan, a gyermek igényeihez és szükségleteihez mérten, azt figyelve kell támogató szülőként fellépni.

A legfontosabb lépések egyike, hogy gyermekünknek engedjük meg a hibázást, „ügyetlenkedést”. Sokszor az jelenti a nehézséget, hogy a napi rutinban, rohanásban a kisebb-nagyobb próbálkozásokra nincs lehetőség, nincs idő, azonban érdemes tudatosítani, hogy ezek az apró momentumok mennyire fontosak az önállósodási-tanulási folyamatban. Inkább késsünk el az óvodából, bölcsődéből, mintsem hogy minden reggel mi adjuk fel gyermekünkre a cipőt, mackónadrágot. Együttérzéssel, empátiával segítsük a gyermeket.

A másik lényeges dolog, hogy már egészen kicsi kortól kezdve igyekezzünk gyermekünket bevonni az őt érintő kérdésekbe. Kisebbeknél döntési alternatívák közül való választás, nagyobbaknál már konkrét véleményformálás az ajánlott. Például egy kis ovis eldöntheti, hogy fürdés után pakolja össze a játékokat vagy fürdés előtt, az estimesét fogmosás előtt olvassák el közösen vagy azután, stb. Nagyobbakat érdemes bizonyos kérdésekben kikérdezni, véleményt formáltatni. Ennek funkciója a saját szükségletek monitorozásának és felismerésének megtanulása

Ugyancsak fontos, hogy a családi életre és a gyermek teendőire vonatkozóan igyekezzünk őt aktív résztvevőként kezelni, ne legyen kivonva a napi feladatokból. Már egész kicsi, óvodás gyermeket is meg lehet kérni arra, hogy segítsen a házimunkában: tegye be a szemetet a szemeteskosárba, a szennyest a szennyestartóba, stb. Ezzel nő a hatékonyság élménye, ami ugyancsak az önbecsülés fontos alappillére.

Az önállóságra neveléssarokköve még, hogy mivel motiválom a gyermeket. A tiltások, a büntetés nem segít a szabályok, értékek belsővé tételében, ráadásul hosszútávon aláássa a motivációt is. A jutalmazás, dicséret, pozitív megerősítés viszont segít abban, hogy gyermekünk egyre jobb és sikeresebb akarjon lenni, hosszútávon pedig interiorizálja, belsővé tegye azokat az értékeket, amelyeket a nevelés által neki átadni szeretnénk.

Általánosságban véve a szabályok tekintetében ugyancsak fontos kiemelni, hogy azok minden életkorban legyenek egyértelműen leszögezve és konzekvensen betartva. A pozitív dolgokra helyezett hangsúly pedig nem azt jelenti, hogy a hibákat el kell tussolni, sokkal inkább időt kell szánni arra, hogy ezek megbeszélhetők legyenek – csak így lehet épülni, tanulni belőlük. Míg a büntetésalapú nevelés inkább dacossá, ellenlálóvá teszi a gyermeket, a megerősítésen alapuló motiválttá és magabiztossá.

A gyermekeknek engedni kell, hogy kortársaikkal, testvéreikkel maguk oldják meg konfliktusaikat, hiszen így alakul ki az együttműködés képessége – természetesen van egy szintje a konfliktusoknak, amikor már szülői beavatkozás szükséges. Az események kapcsán mindig beszéljük meg, gyermekünk mit érzett, mi okozott számára nehézséget, mi segített neki, hogy a helyzetet megoldja.

Az önállósodás folyamatában jelentős kérdés az is, hogyegy gyermeket mikor hagyhatunk magára otthon, illetve mikor aludhat először másutt, rokonoknál, barátoknál, táborban stb.

Ebben a tekintetben is lényeges a fokozatosság: először mindenképpen csak rövidebb időre próbáljuk meg, akár néhány órára, fél napra menjen át játszani a barátaihoz, később meg lehet próbálni az ottalvást is. Minden esetben fontos átbeszélni a teljes forgatókönyvet, lehetőleg minden eshetőséget: melyik szülő milyen formában elérhető, kihez fordulhat probléma esetén, stb. Az otthon maradás esetében is hasonló a folyamat, életkor tekintetébenajánlás szerint az óvodásokat ne, alsó tagozatos iskolásokat már inkább, illetve kisebb testvért ne hagyjunk másik kiskorú felügyeletére.

 

 

 

Contact Bazsalikom Patika

Address :

Bazsalikom u. 60, 1116 Hungary

Phone : 📞 +88
Postal code : 60
Website : https://szimpatika.hu/gyogyszertar/539/budapest_xi_kerulet/bazsalikom_gyogyszertar
Categories :

Bazsalikom u. 60, 1116 Hungary
v
viola wollner on Google

A legbarátságosabb gyógyszertár, h alehet ilyet mondani. Felkészültek és tájékoztatnak, ráadásul nagyon segítőkészek!
The friendliest drugstore you could say. They are prepared and informed, and very helpful!
T
Tibor Tóth on Google

Mindig a Bazsalikom Patikába járok a családomnak gyógyszerért! Kifogástalan a kiszolgálás, maximálisan segítőkészek és kedvesek! Nagyon szépen köszönöm!
I always go to the Basil Pharmacy for my family's medicine! The service is impeccable, the utmost help and kindness! Thank you very much!
F
Francziczi Cicza on Google

Nagyon jó kis patika. Ide járok vagy 20 éve.Az ajton megtalálhatóak ez éppen ügyeletes gyogyszertárak,rendelők.
Very good little pharmacy. I've been here for 20 years. There are pharmacies and surgeries on duty at the door.
B
Balázs Havasi on Google

Gyors kedves kiszolgálás. Legjobb patika a környéken
Fast kind service. Best pharmacy in the area
P
Péter Simon on Google

Kelenvölgy "központi" patikája (vagy más néven gyógyszerelosztó központja). Az eladók türelmesek kedvesek. Néha az oda igyekezőknek is szükséges ez a magatartás, mert influenza, vagy más járványidőben jelentősen megnövekszik a forgalom. Gépjárművel érkezőknek figyelembe ajánlanám, hogy parkolási lehetőség az épület előtti járdán tilos (hiába csábító), így a helyi utcákban találhatnak csak parkolóhelyet (nem, a kapubeállók sem erre a célra vannak fenntartva).
Kelenvölgy's "central" pharmacy (also known as drug distribution center). The sellers are patient and kind. Sometimes this behavior is also necessary for those trying to get there, because during a flu or other epidemic, the traffic increases significantly. For those arriving by car, I would recommend that parking is prohibited on the sidewalk in front of the building (even though it is tempting), so you can only find a parking space on the local streets (no, the gates are not reserved for this purpose either).
L
László Garamvölgyi on Google

Május 18 -án bementem a Bazsalikom patikába,hűtőtáskát kerestem és már minimum 10 boltban,nem találtam. A kedves eladók nem elég,hogy segítettek és volt nekik egy darab,ingyen adtak egyet mert olyan gyógyszert kaptam,amit hűteni kell és a munkahelyemen nincs rá lehetőségem. Nagyon köszönöm nekik és innentől kezdve biztos,hogy ott fogok vásárolni! Köszönöm szépen még egyszer a kedvességüket!
On May 18th, I went to the Basilica Bar, I was looking for a cooler and at least 10 stores, I couldn't find it. My dear sellers aren't enough to help and have a piece for them, they gave me one for free because I got a medicine that needs to be cooled and I have no chance at my workplace. Thank you very much and from now on I will be there to buy! Thank you once again for your kindness!
S
Sandor Kiss on Google

Már fél óra kocsikázáson és X gyógyszertáron túl voltam, de a 22db betétdíjas üvegemet nem tudtam sehol sem visszaváltani. Itt nagyon készségesek voltak, visszavették még úgy is, hogy nem kellett levásárolnom! Ezúton szeretném megköszönni!
I was past half an hour of driving and X pharmacy, but I couldn't redeem my 22 deposit glass anywhere. They were very willing here, they took it back even though I didn’t have to buy it! I would like to thank you this time!
f
fargobryce on Google

Tight space and slightly grumpy staff. They are fair, though.

Write some of your reviews for the company Bazsalikom Patika

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *