Békesztúpa

4.8/5 based on 8 reviews

A Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség a Belső Ösvény élő hagyományát gyakorlók közössége. Az ezer éves tibeti Karma Kagyüpa hagyomány szellemi elődein keresztül Buddha óta – azaz 2500 éve töretlen vonalban őrzi a belső ösvény áldását és tanításait, amelyeket mestertől tanítványig ad át. Közösségünk alapítója és szellemi vezetője a tibeti születésű Dordzse Lopön Láma Ngawang Rinpocse képviselte e vonalat, és adta át magyar tanítványának, Tiszteletreméltó Láma Csöpelnek, kinek vezetésével a Közösség egy virágzó Központot tart fenn. Arra törekszünk, hogy a szellemi-lelki fejlődés hiteles, gyakorlati ösvényének megtalálásában segítséget nyújtsunk nemcsak a buddhistáknak, hanem minden érdeklődőnek vallási elkötelezettségtől függetlenül. E munkánkban a több ezer éves buddhista szellemi hagyomány tapasztalataira támaszkodunk. A tanítások eredeti tisztaságukat megtartva, közvetlenül a mai emberhez szólnak egyszerű és érthető, mai nyelven tárják elénk a megvilágosult mesterek személyes tapasztalatából merített mélységes lélektani felismeréseinek kimeríthetetlen gazdagságát, és biztos útmutatással szolgálnak a belső fejlődés gyümölcsöző útját keresőknek.

Contact Békesztúpa

Address :

külterület, 3073 Hungary

Website : http://www.buddha-tar.hu/
Categories :
City : külterület

külterület, 3073 Hungary
D
Drapos János on Google

Szèp ès megnyugtató hely. Jó kikapcsolódàs.
It is a reassuring place. Good relaxation.
Z
Zoltán Rokonál on Google

Szuper hely. A lelkünket feltöltve térhetünk innen haza.
Great place. Filling our souls, we can return home from here.
G
Gergő Szilágyi on Google

A Békesztúpa meglátogatása könnyen megtehető az aljában található parkolóból. Remek tea fogyasztható a büfében. Az ajándékboltban számtalan ereklyével lehetünk gazdagabbak.
Visiting the Peace Dome is easy from the car park at the bottom. Great tea is available at the buffet. In the gift shop we can be richer with countless relics.
K
Kálmán Bíró on Google

Uticélunk előtt félúton itt álltunk meg pihenni. Ajándékbolt 13.00 órakor nyit, a Sztúpa megtekinthető, a templomot pedig mikor odaértünk nyitották, így előterébe is be tudtunk menni. Kb. 1 órás pihenőt tartottunk, így, hogy mindent meg tudtunk nézni.
Halfway in front of our destination, we stopped here to rest. The souvenir shop opens at 1 pm, the Stupa can be seen, and the church was opened when we got there, so we were able to enter the foyer. We had about 1 hour of rest so that we could see everything.
I
Il Dottore on Google

Egy rövid elvonulásra, elmélkedésre kiválóan alkalmas hely Mind a sztúpa, mind pedig a templom a nyugalom szigete rohanó és mára már teljesen felbolydult világunkban...
A great place for a short retreat and meditation Both the stupa and the church are rushing to the island of tranquility and are now completely turbulent in our world ...
r
r DomiXX on Google

Közelbe érve a füstölő illata és épület egyedi latvanya megérinti az embert. Lelki béke szigete. Ingyenes a belépés, de adomány formájában fent kell tartani, mert szükség van erre a gondolkozásra, életszemléletre. Sok érdekes dolgot lehet okvasni és látni. Kutya pórázon bevihető.
When approached, the smell of incense and the unique latvanya of the building touch one. An island of spiritual peace. Admission is free, but it must be maintained in the form of a donation, because this thinking and outlook on life is needed. There are many interesting things to learn and see. Can be taken on a dog leash.
T
Tina on Google

Szavak nélkül inkább beszéljének a képek... Magával ragadó hely. Nagyon rendezett a park. Minden tájékoztató tábla jól értelmezhető. A fotó kiállítás nagyon érdekes. Nyugtató hatású hangok és illatok járjak át az egész helyet. Lehetőség van füstölőt vagy mécsest vásárolni minimális összegért és a szerencse lángjáért meggyújtani. Több kihelyezett adományládájuk van, mi nem voltunk restek adni. Ingyenesen látogatható, nagyon vigyázzunk erre a csodahelyre és próbáljuk meg még jó sokaig fenntartani! ❤
Without words, the pictures would rather speak ... Captivating place. The park is very tidy. All information boards are easy to understand. The photo exhibition is very interesting. Soothing sounds and smells let me go all over the place. It is possible to buy incense or a candle for a minimal amount and light it for the flame of luck. They have several outsourced donation boxes, we weren’t reluctant to give. Free to visit, take great care of this place and try to maintain it for a long time! ❤
P
Peter “vycos-zen” Koller on Google

Good vibes. :)

Write some of your reviews for the company Békesztúpa

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *