Csabai Kandalló és Kémény bemutatóterem - Csabai Kandalló és Kémény bemutatóterem

A kandalló rövid története

A kandalló a legrégebbi tüzelő- és fűtőberendezés, létezésének kezdete a 12-13. századra tehető. Természetesen az ezt megelőző időszakban is léteztek különféle tűzrakó helyek és módszerek, ám a füstelvezetésre és a kipattanó szikrák elleni védelemre korábban nem találtak hatékony megoldást. Így volt ez a kémény 11-12. századi feltalálásáig. A falba mélyesztett tűztér és a kürtő kombinációjának köszönhetően az emberek immár nem nyelték a füstöt, csakhogy ebből kifolyólag felmerült egy újabb, ugyancsak súlyos gond: a füsttel együtt a hő tetemes része is távozott a helyiségből. A problémát részben úgy oldották meg, hogy a kémény füstjáratát jelentősen meghosszabbították, gyakorlatilag körbevezették a falban. A forró füstgázok így hosszabb ideig voltak a járatban, és több idejük maradt a helyiség felmelegítésére. Persze ennek a megoldásnak a hatékonysága is messze elmaradt az ideálistól, és a korabeli szigetelés – pontosabban annak hiánya – csak tovább rontott a helyzeten.

Bár a középkori kandallók hatásfoka messze elmarad a mai modern berendezésekétől, akkoriban mégis ez számított a fűtéstechnika csúcsának – és a mai korhoz hasonlóan a csúcstechnológiát akkor is csak a leggazdagabb réteg engedhette meg magának, így a kandalló státuszszimbólummá vált. Minél méretesebb és ékesebb volt, annál tehetősebb és befolyásosabb volt a tulajdonosa. Ebből adódóan fontos lakberendezési tárgy lett belőle.

A 15. századi Franciaországban immár királyi rendelet szabályozta a kandallóépítést. Előírták, hogy kik építhetnek efféle fűtőalkalmatosságot, és hogy a mérete szerint mennyi adót kell fizetni utána. Utóbbi rendelkezés egészen a 18. századig érvényben volt, noha a kandallók hatásfoka továbbra is meglehetősen silánynak bizonyult.

A 16. században megjelenő, hőtartásban és hőleadásban is jóval hatékonyabb cserépkályhák végül kiszorították a kandallókat a hidegebb éghajlatú vidékekről, így azok főként az enyhe téllel jellemezhető országokban maradtak meg, többek között Angliában, az itáliai államokban vagy a dél-franciaországi területeken.
A kandallók működésében és hatásfokában a 18. század környékén kezdett jelentős javulás mutatkozni, amikor is sor került a kémények korszerűsítésére, és az egyszerű kürtők helyét valódi füstelvezető rendszerek vették át. Az 1700-as évek végén az amerikai születésű angol fizikus és feltaláló, Sir Benjamin Thompson számos különböző alapanyaggal és tűztér-kialakítással igyekezett tökéletesíteni a kandallót, sikerrel.

Nagyjából ugyanerre az időszakra tehető két olyan változás is, ami lehetővé tette a kandallók méretének jelentős csökkenését: egyrészt az épületek szigetelése egyre korszerűbbé vált, másrészt megjelentek külön helyiségben kialakított konyhák, vagyis a szobai kandallókat egyre kevésbé használták főzésre.

A 19. században tovább folytatódott a korszerűsítés: a tűztér belső falát fémlemezekkel fedték, ami több hőt vert vissza, amint a kő, sőt a századfordulón egyre több kandalló készült öntöttvasból, acélból és rézből.

Végül az 1930-as évektől fokozódni kezdett az urbanizáció, és egyre elterjedtebb lett a gázfűtés, ami kimondottan kedvezőtlenül hatott a kandallók népszerűségére.

Napjainkban a kandalló ismét egyre népszerűbb, hiszen a benne rejlő fűtési lehetőség mellett sokan a tökéletes designelemet látják benne.

Álláspartnerünk: Fűtésszerelő állások