Dombóvári Református Egyházközség temploma

4.3/5 based on 6 reviews

Contact Dombóvári Református Egyházközség temploma

Address :

Bajcsy-Zsilinszky u. 1, 7200 Hungary

Categories :
City : Zsilinszky u.

Bajcsy-Zsilinszky u. 1, 7200 Hungary
H
Hegyi Sándor on Google

A
Antal Kerènyi on Google

L
Lehmann Jefte on Google

C
Család Potyi on Google

V
Viktória Szente on Google

F
Ferenc Lehmann on Google

A templom alapkőletétele 1929. május 20-án történt. Az épület építőmestere a dombóvári Baumgart János volt. A templomot 1929. október 27-én adta át rendeltetésének dr. Ravasz László református püspök. A négy utca találkozásánál felépített templomon neoromán stílusjegyek fedezhetők fel. A bejárat feletti kereszt a tiszteletadás jelképe. A színes üvegablakok még eredeti állapotukban láthatók. Az istentiszteleteken az 1930-as évek eleje óta szól az orgona, melyet a pécsi neves orgonakészítő, Angster József és fi a készített. A templom három haranggal rendelkezett, viszont egyet sajnos a háború során elvittek. A kis harangot Fazekas presbiter ajándékozta 16 évesen elhunyt lánya emlékére. 1973-ban és 1981-ben kisebb-nagyobb felújításon esett át a templom (festés, templomtoronysisak-festés zsalukkal, lábazat, párkánylapok rekonstrukció). Rengeteg kegytárgy, kehely és terítő került a templomhoz az elődök adományozása útján. A kelyheket Csery Józsefnek és feleségének köszönhetjük, az újabb terítőket, nagyszőnyegeket, valamint a szószék melletti zászlót a 34 éven át itt szolgáló lelkipásztor, Tóth István feleségének.
The foundation stone of the church was laid on May 20, 1929. The builder of the building was János Baumgart from Dombóvár. The church was handed over to its destination on October 27, 1929 by dr. Reformed Bishop László Ravasz. Neo-Romanesque features can be discovered on the church, which was built at the junction of four streets. The cross above the entrance is a symbol of reverence. The stained glass windows are still visible in their original condition. The organ has been played at services since the early 1930s, by the famous organ maker of Pécs, József Angster and his son. The church had three bells, but one was unfortunately taken away during the war. The small bell was donated by Presbyter Fazekas in memory of his 16-year-old daughter. In 1973 and 1981, the church underwent a major renovation (painting, church tower helmet painting with shutters, plinth, cornice reconstruction). Plenty of relics, chalices and tablecloths were brought to the church through the donation of ancestors. The chalices are due to József Csery and his wife, the new tablecloths, the big carpets and the pulpit. to the wife of the pastor, István Tóth, who has been serving here for 34 years.

Write some of your reviews for the company Dombóvári Református Egyházközség temploma

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *