Dunaújvárosi Baptista templom - Dunaújvárosi Baptista templom

4/5 based on 2 reviews
Ahogy Jeruzsálem felé közeledik a királyi menet, a kísérő tömeg dicsőítve tesz tanúságot Jézus, mint Krisztus mellett. „Látjátok, semmi hasznotok már? Lám! Utána megy már a világ.” - summázzák egymás közt a vezetőemberek. Jézus tisztában van küldetésének stációjával, így nem lepi meg, amikor Fülöp és András hozzá mennek, hogy a tömegben lévő néhány görög szeretne vele találkozni. (Megérkeztek a más akolból származó juhok, az idegen népek közül származó követői is.) Jézus erre elmondja, hogy mindez mit jelent: „Eljött az óra, hogy az embernek Fia megdicsőüljön. Bizony, bizony azt mondom nektek, ha a földbe hullatott gabonamag el nem hal, egyedül marad. Ha azonban meghal, sok gyümölcsöt terem. Aki kedveli a lelkét, elveszti azt, s aki gyűlöli e világban a lelkét, örök életre megőrzi azt. Ha valaki kiszolgál engem, kövessen is engem, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is. Ha valaki nekem szolgál, meg fogja becsülni azt az Atya. Most nyugtalan a lelkem. Mit mondjak: Atyám, ments meg engem ez órától? De hisz ezért jöttem, erre az órára. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” (Ez a néhány mondat sokkal többről szól, mint ami közvetlen kiérthető belőle.) Jézus miután elmondja, hogy közeleg, és már itt is az órája, elmondja azt is hogy nyugtalanná vált a lelke, felzaklatta a halál közelsége, de ezért nem fog más elbánást kérni az Atyától, hiszen egész eddig erről, ennek a fontosságáról beszélt. (Azért is igen nagy jelentőségűek e szavak, mert így készíti fel az övéit is, hogy természetes a lélek ragaszkodása a testhez. Ahogy ismert, a tizenkét apostol közül, csak János hal természetes halált, a többit kivégzik. Nekik lesz ez majd fontos kapaszkodó a végórákban. A megdicsőülés, az az önfeláldozás, amellyel Jézus megmenti az övéit, a módja pedig - amit Jézus az ő lelkének kiadásával és szellemének elbocsátásával végez be - a kereszthalál. A gyűlölés ez esetben helyes, hiszen az önszeretés a saját érdek előtérbe helyezése nem kívánatos, aminek legnagyobb bizonyítéka a saját életről mások érdekében való lemondás. Ide tartozik az önsajnálat, az önigazulás és a kivagyiság feladása is. Jézus a saját életnek szeretése elé helyezte az Atya akaratát, hiszen ezért jött a világba. Ez másként nem működik, csak ha az ember nem e világi dicsőségre vágyik - Jézus igaz dicsőséget kér az Atyától.) Válasz érkezik az égből: „Meg is dicsőítettem és újra meg fogom dicsőíteni.” Amit a tömeg a hangoskodás és járás közben más-más módon észlel, ezért Jézus tisztázza: „Nem értem szólt ez a hang, hanem érettetek. Most folyik a világon az ítélet! Most fogják e világ fejedelmét kivetni. De én is, ha engem felemelnek e földről, mindeneket magamhoz vonok majd.” (Jézus keresztre feszítésével új világrend veszi kezdetét, ahol a régi rendszert félrevetik, a világ főnökét félreteszik, és a kereszten győzedelmeskedő Krisztus mindenkit vonz magához. Nincs kiterjesztése a mindenkinek, nincs személyválogatás, nincs eleve elrendelve kit igen és kit nem. A vonzás mindenki felé fennáll, ám csak azok felé érvényesül akinek a részéről megfelelő viszontválasz érkezik. Tudjuk, csak az jöhet hozzá, akit az Atya vonz, aki számára más a vonzó, aki mást szeretne, annak az Atya nem tudja megadni ezt a lehetőséget. Hiába van a kibocsátás, ha nem talál nyitott befogadóra. A Krisztus Jézus halálával valósul meg az ítélet, mégpedig a világi logikával ellenkezőleg: Ő győz, a világ hívei pedig veszítenek. „Az ítélet pedig ebben áll: A világosság a világra érkezett, de az emberek inkább szerették meg a sötétséget, mint a világosságot, mert a tetteik rosszak voltak.”) A tömeg igyekszik Jézust a törvénnyel szembesíteni, az ugyanis megprófétálja, hogy a Messiás megmarad örökké, (de azt már nem értik, hogyan történhet ez. Aki született, annak távozni kell ebből a világból. És Jézus is éppen e távozáson keresztül marad meg örökké.) A menetben vele találkozó Zsidókkal való beszéd és vita lezárásául ismét nagyon jelentős dologra hívja fel hallgatói figyelmét: „A világosság még egy kis ideig köztetek van. Úgy járjatok, ahogy világosságotok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket. Aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Minthogy világosságotok van, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiaivá lehessetek.” (Ugyanúgy szól ez a ma emberének is, hiszen Jézus megmondta, hogy nem maradunk magunkra, eljön hozzánk a Szent Szellem által, és ugyanúgy fényt áraszt napjainkban is. Ha világosságunk van, nem járunk a sötétségben - nyilvánosak a tetteink - nincs szükségünk emberi fortélyokra, hiszen szerető, jó Atyánk van, aki nem hagy magunkra. Isten sohasem hagyja el az embert, mindig az ember hagyja el Istent, mert nincs világossága, mert a tettei rosszak és ragaszkodik hozzájuk. Talán többször is került már "gyógyító sár" a szemükre, de mindig másképpen mosakszanak, nem úgy ahogy az Úr kéri, mint a vak Bartimeus.) Elmentében elrejtetett előlük - mondja a görög - Jézus beszélt a zsidók tömegéhez, de közben haladt célja felé. (A szituáció nem teszi lehetővé, hogy tovább beszéljenek, de nincs is rá szükség, hiszen szívük keménysége nem teszi lehetővé az újonnan születésüket. Annak ellenére, hogy látták a jeleket, az őket körülvevő világ, a fennálló körülmények, anyagi biztonság, rang kedvesebb volt számukra e földi pályafutás röpke esztendei alatt, mint a krisztusi biztonság az örökkévalóságban.) „Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott? Az Úrnak karjáról ki előtt hullott le a lepel?” - mondja Ézsaiás - „Vakká tette szemüket, megkövesedetté szívüket, hogy szemükkel ne lássanak, szívükkel ne értsenek, meg ne forduljanak, és meg ne gyógyíthassam őket.” - folytatja, mert a próféta látja, hogy a Krisztust el fogják vetni a jelenvaló világ előnyei miatt: "Mert jobban szerették az emberek elismerését, mint azt a dicsőséget, amely az Istené." - fogalmaz János. (Senkit ne tévedjen meg, nem Isten keményíti meg az ember szívét, hanem a rossz döntés által a gonosz.) A menet tovább halad, és Jézus erőteljesen felemeli hangját: „Aki bennem hisz, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki engem elküldött. Én világosságul jöttem e világra, hogy senki, aki bennem hisz, sötétségben ne maradjon. Ha valaki beszédemet hallgatja, és nem őrzi meg, én nem ítélem meg azt, mert nem azért jöttem, hogy a világot megítéljem, hanem hogy megmentsem a világot. Van valaki, aki megítéli azt, aki elvet engem és beszédeimet el nem fogadja, a beszéd ítéli el, amelyet szóltam, az ítéli el azt az utolsó napon. Mert én nem magamból szóltam, hanem az Atya, aki engem elküldött, adott nekem parancsot arra, hogy mit szóljak, és mit beszéljek. És tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amiket tehát beszélek, úgy beszélem, ahogy az Atya mondotta nekem.” Jézus ezzel megmondott mindent, s ahogy tanítása, ő maga is elérkezik útjának céljához, és nem tanítja tovább a tömeget.

Contact Dunaújvárosi Baptista templom

Address :

Petőfi Sándor u. 61, 2400 Hungary

Phone : 📞 +9
Postal code : 61
Website : http://dbgyuli.blogspot.com/
Categories :

Petőfi Sándor u. 61, 2400 Hungary
P
Pál Sztrida on Google

Z
Zoltán Kocsis on Google

Nem jártam benne, csak pont előtte volt találkozom.
I wasn't in it, I just met right before it.

Write some of your reviews for the company Dunaújvárosi Baptista templom

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *