Gléda Vendéglő - Gléda Vendéglő

4.7/5 based on 8 reviews

Gléda vendéglő – Gléda vendéglő weblapja - Gledavendeglo.eu

Visszatérésem után a Flamenco Szállóban, majd a Várkert Casinóban dolgoztam. Érdekes módon a szakmámban jellemző ranglétrát nem jártam végig, nem voltam szakács, azonnal séf lettem. Aztán amikor lehetőségem adódott megnyitottam saját éttermemet. Pizzéria és salátabár volt, ahol egy személyben voltam üzletvezető és séf. Egyszer beült az étterembe egy csapat ejtőernyős, akikkel szóba elegyedtem. Mindig is tetszett ez az extrém sport, de ekkor határoztam el, hogy kipróbálom. Hamar kiderült, az ejtőernyőzés nemcsak hobbit, de sportot és életformát is jelent számomra. Franciaország nemcsak a gasztronómiai hazája, hanem az ejtőernyőzésé is: előbbiért csak egyszer, az utóbbi élmény kedvéért háromszor is jártam ott. Több mint ezer ugrással a hátam mögött, egy súlyos baleset után egy időre felhagytam a veszélyes sporttal. Kilenc hónapig lábadoztam, gyakorlatilag újra meg kellett tanulnom járni. Az újabb fordulópont visszatérített eredeti hivatásomhoz. A Várkert Casino séfhelyettese lettem, a Vénhajó nevű étteremben üzletvezető voltam, mellette pedig vittem a saját üzletemet. Időnként érdekes játékot játszottam, hogy kitörjek a pizzéria egyhangúságából. Fellapoztam az álláshirdetéseket és jelentkeztem oda, ahol éppen séfet kerestek. Kíváncsi voltam, bírnám e még azt a pörgést, benne van-e még a fejemben, a kezemben a tudás, és tudnám e követni az aktuális trendeket a gasztronómiában. Mindenhol végig csináltam a próbanapot, de többször már nem mentem be, akkor sem, ha felvettek.

Később az idővel kultikussá vált Gold Bisztróban dolgoztam. Meghatározó helye lett pályámnak, nagyon szerettem mert főnökömtől, Szentesi Józseftől rengeteget tanulhattam a borokról, sok borvacsora menüjét állítottam össze, miközben kiélhettem a kreativitásomat és szabad kezet kaptam. Ezután következett az Almárium Bisztró, szintén fontos állomás a karrieremben. Jelenleg szabadúszóként dolgozom, amibe belefér, hogy közreműködjek egy új, magyar étterem elindításánál Albániában, vagy szakmai tanácsadó legyek egy hazai étteremnél.

A jó magyar (és még véletlenül sem magyaros) gasztronómia híve vagyok. Hiszem, hogy lehet jó hazai alapanyagokból a hagyományokat tisztelve, de az újításokat is befogadva kreatív módon főzni. A magyar konyhának a maga útját kell járnia, mert –bár jönnek-mennek a hatások, melyek alól nem vonhatjuk ki magunkat, és nem is kell – van olyan érdekes és karakteres, mint bármely más nemzet konyhája.

Contact Gléda Vendéglő

Address :

Mikoviny u. 2-4, 1037 Hungary

Phone : 📞 +79
Postal code : 2-4
Website : https://gledavendeglo.eu/
Categories :

Mikoviny u. 2-4, 1037 Hungary
g
go360.photo on Google

Excellent food, very friendly service
I
Illés Patányi on Google

Fine dining?
R
Raffaella Bruno-Pinto on Google

Great little restaurant. Service is very good and the food too. Their lunch menus are tasty, filling and great value for money.
J
Jozsi AV on Google

Food is great, but microscopic. If you have ever eaten a tiny portion that's the complete meal here. Prepare to order 2x.
E
Eric Lamme on Google

Nice quiet place for drinks or food. Nice staff.
D
Dana Stefanik on Google

Very nice place, very good service. Portions quite small and prices over average. Not classic Hungarian dishes as other reviewed. Overall was a memorable experience.
J
Joseph Spilatro on Google

Located several kilometers outside of the busy city center, this place is a hidden gem. I originally discovered this restaurant in a guide book then read the reviews on Google and decided to try it. I'm glad I did as it turned out to be one of the best meals I had while visiting Budapest. The atmosphere has a casual feel with checkered table clothes and a large open space fitting about 30 tables. The service was excellent and and unpretentious. Our waitress was very helpful in accommodating my husband's allergy and picked a great bottle of Hungarian wine to pair with our meal. The menu is a modern take on traditional Hungarian dishes that are top-quality without the hype and difficulty of getting a table that comes along with being listed in that highly acclaimed red book. You know which one I'm talking about... begins with a M and ends with a star. I had the pumpkin soup, veal tenderloin and Rákóczi cake. My husband had the Goulash and pork shoulder. The soups were quite flavorful. I've posted pictures for your enjoyment. The pumpkin soup was poured over pumpkin seeds and ham (pancetta maybe) rolled with goat cheese. The soup had a nice creamy texture packed full of savory flavors. I ate every drop, even using bread to get the last bit from the bowl. The Goulash was what you'd expect and they provided hot peppers to spice it up to your desired level. The main dishes were presented beautifully and well proportioned. However, my husband's dish was definitely bigger than mine (which is why I was able to enjoy dessert). The venison tenderloin was cooked to a nice medium rare and paired surprisingly well with the Cumberland sauce (something that was new to me and had a very tart flavor). The pillowy gnocchi had nice caramelization on the outside but did not receive the pasta tough. I tried my husband's pork shoulder, which had a nice "chargrill" flavor combined with the paprika in the ratatouille which created a a savory bomb in my mouth. To be honest I was a little jealous of his dish. Lastly, for desert, I had a Rákóczi cake while my husband sipped on some 6 year tokaj aszú. I was not familiar with this type of cake but the waitress explained it was a traditional Hungarian dessert with cottage cheese. However, I wouod describe it as a tart shell filled with lemon flavored marscapone. To be honest, this was my least favorite part of the meal, but still quite good. It wasn't bad or anything, it just didn't "wow" me like the rest of the meal. Probably my favorite part of the meal was the bill. Two starters, two entrees, dessert, a bottle of wine, plus two extra drinks (Aperol spritz and 6 year tokaj), all for $32,400 Ft (about 100€). Service fee not included.
A
Andras Kloczl on Google

Some of the dishes were good, for example the mushroom soup was amazing, some others were lacking taste. The drink choices were really narrow, if you don't like wine and average beer then you'll probably stay thirsty. The waiters were kind and the place is well designed but it is massively overpriced. At least if you go there to eat something tasty.

Write some of your reviews for the company Gléda Vendéglő

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *