Halász-kastély - Halász-kastély

4.6/5 based on 8 reviews

Contact Halász-kastély

Address :

Deák Ferenc u. 10, 2475 Hungary

Phone : 📞 +97
Postal code : 10
Website : http://www.halaszkastely.hu/
Categories :

Deák Ferenc u. 10, 2475 Hungary
T
Tamás Zoltán Sándor on Google

2016-ban adták át a Székesfehérvártól 26, Budapesttől 44 kilométerre, a Velencei-tó keleti végében található Kápolnásnyék településen álló kisebb méretű, teljesen felújított Halász-kastélyt. A kastélyt megelőző kúriaépületet 1810 körül építtette ifj. Magyary-Kossa Péter, Fejér vármegyei főszolgabíró. Egyik leszármazottját vette feleségül Dabasi Halász Lázár, így, és kivásárlás által került 1844-ben a Halász család birtokába. A kastély fénykorát ifj. Halász Gedeon tulajdonlása alatt 1910-1944 között élte meg, aki 1910 körül bővítette, műszakilag korszerűsítette és egy neobarokk stílusú kis kastéllyá építette át a százéves otthonát. Ugyanebben az időben, néhány szomszédos telek megvásárlása révén, nyugati irányban terjeszkedve igazi angolparkká formálták a korábbi kis díszkertet. A kastély a II. Világháború során, majd az azt követően TSZ működés időszakában teljesen leromlott állapotba került, eredeti bútorzatából, használati tárgyaiból sajnos szinte semmi nem maradt meg az utókor számára, egy emlékszobán kívül képzőművészeti kiállítások helyszínéül szolgálnak termei. Az M7-es autópálya felől a Kápolnásnyék/Velence/Vereb kijáratnál lehajtva az Összekötő út - Mátyás király utca - Fő utca útvonalon haladva a Nyéki Belatiny Sörmanufaktúrához is vezető zsákutcában van a lebetonozott gépkocsiparkoló, de a Deák Ferenc utca felől is megközelíthető. A felnőtt belépőjegy jelenleg 1000 Ft-ba kerül.
In 2016, a smaller, completely renovated Fisherman's Castle was located in Kápolnásnyék, at the eastern end of Lake Velence, 26 kilometers from Székesfehérvár and 44 kilometers from Budapest. The manor house preceding the castle was built around 1810 by Jr. Péter Magyary-Kossa, Chief Servant Judge of Fejér County. One of his descendants was married to Lazarus the Fisherman of Dabasi, and in 1844 he took possession of the Fisher family. The heyday of the castle He lived under the ownership of Gedeon Halász between 1910 and 1944, who expanded, technically modernized and converted his hundred-year-old home into a neo-baroque style castle around 1910. At the same time, the former small ornamental garden was transformed into a real English park through the purchase of a few adjoining plots, expanding in a westerly direction. The castle is located in the II. It became completely dilapidated during World War II and then during the period of TSZ's operation, unfortunately almost nothing of its original furniture and objects of use remained for posterity, except for a memorial room, its halls serve as venues for art exhibitions. From the M7 motorway, at the Kápolnásnyék / Velence / Vereb exit, following the route Connecting road - Mátyás király utca - Fő utca, there is a paved car park in the cul-de-sac leading to the Nyéki Belatiny Brewery, but Deák Ferenc utca can also be reached. The adult ticket currently costs HUF 1,000.
K
Káló András on Google

Elias is a Japanese dog, he lives in Prague. He is a cool dog. He did not let himself to stretch him. He 1 year old and protected his owner.
B
Balint Juhasz on Google

A New opportunity for the Art!!!
P
Pascal RIDE on Google

Amazing place and exhibitions
A
Alistair Binks on Google

Lovely spot, with nice current art exhibition.
P
Peter Agoston - Petros The Musician on Google

If you love the Eastern European (Post monarchy) castles... If you have 10 mins for a short drive from Central Velence.. This recently refurbished little gem is tipically a "must see place" for the architecture fans. (a really good confectionery also could be visited at the next cross road, I'm just saying.. )
A
Aniko Nagel on Google

Beautifully renovated façade, but there is only a small furnished room inside, the rest are empty spaces, so do not expect period rooms.
D
Danka Michalkova on Google

Such a beautiful place full of history. Amazing roses in the park and a very friendly and helpful lady who will give you the best information about the place and the exhibition.

Write some of your reviews for the company Halász-kastély

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *