Húskombinát Zrt. - Húskombinát Zrt.
3/5
★
based on 2 reviews
KÖSZÖNJÜK A MAGYAR ÁLLAM ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁT!
GYULAHÚS KFT.
A GYULAHÚS KFT. HUMÁN ERŐFORRÁSÁNAK KÉPZÉSI PROGRAMJA 2018
VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS ÖSSZEGE: 16 154 698 FORINT
A támogatás mértéke: 100%
A projekt tartalmának bemutatása:
A projekt keretében megteremtettük a lehetőséget dolgozóink számára a továbbképzésre. Külön hangsúlyt fektettünk a csapatépítő-, konfliktuskezelő és kommunikációs tréningekre, amelyeken nem csak a felsővezetők, hanem a középvezetők is részt vehetnek. Ettől várjuk a rendszerben lévő konfliktusgócok számának csökkenését és a hatékonyabb együtt dolgozás megvalósulását. Az Excel használatával az irodai dolgozók magasabb szintű táblázatkezelési ismeretekre tesznek szert. A képezni tervezett 58 saját dolgozó mellett külső, nem foglalkoztatott személyek számára (7 fő) versenyképes számítógépes képzést kínáltunk: Excel használata. Ezen személyek a bevonást megelőzően legalább 3 hónapja regisztrált álláskeresők illetve egyéb munkavállalási korú inaktív személyek közül kerülnek majd ki. A megvalósult képzéseknek köszönhetően a dolgozók hatékonyabban tudják ellátni a tevékenységüket, így javul a vállalkozás versenyképessége.
A projekt befejezési dátuma: 2020.11.19. A projekt keretében megteremtettük a lehetőséget dolgozóink számára a továbbképzésre. Külön hangsúlyt fektettünk a csapatépítő-, konfliktuskezelő és kommunikációs tréningekre, amelyeken nem csak a felsővezetők, hanem a középvezetők is részt vehetnek. Ettől várjuk a rendszerben lévő konfliktusgócok számának csökkenését és a hatékonyabb együtt dolgozás megvalósulását. Az Excel használatával az irodai dolgozók magasabb szintű táblázatkezelési ismeretekre tesznek szert. A képezni tervezett 58 saját dolgozó mellett külső, nem foglalkoztatott személyek számára (7 fő) versenyképes számítógépes képzést kínáltunk: Excel használata. Ezen személyek a bevonást megelőzően legalább 3 hónapja regisztrált álláskeresők illetve egyéb munkavállalási korú inaktív személyek közül kerülnek majd ki. A megvalósult képzéseknek köszönhetően a dolgozók hatékonyabban tudják ellátni a tevékenységüket, így javul a vállalkozás versenyképessége.
A PROJEKT AZONOSÍTÓ SZÁMA: GINOP-6.1.5-17-2018-00143
Contact Húskombinát Zrt.
Address : | Kétegyházi út 3, 5700 Hungary |
Phone : | 📞 + |
Postal code : | 3 |
Website : | http://www.gyulahus.hu/ |
Categories : |
S
|
Sebestyén István on Google
★ ★ ★ ★ ★ |
I
|
Iszály-Szilágyi Edit on Google
★ ★ ★ ★ ★ |
Write some of your reviews for the company Húskombinát Zrt.
Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information
Nearby places in the field of Butcher shop,
Nearby places Húskombinát Zrt.