Karnis 82 Kft. - Karnis 82 Kft.

4.1/5 based on 8 reviews

Contact Karnis 82 Kft.

Address :

Karikás Frigyes u. 45, 6729 Hungary

Phone : 📞 +
Postal code : 45
Website : http://www.karnisbutor.hu/
Categories :

Karikás Frigyes u. 45, 6729 Hungary
L
László Szabolcs Somogyi on Google

A minap az üzletben jártam és konkrétan fél órát kellett várnom. Nem volt előttem sor, mindkét pultnál a rendelésüket adták le a szakik (ami rendben is van), az eladók pedig serényen rögzítették. Miután 30 perc ácsorgás (ülőhely sehol) után sorra kerültem és megjegyeztem, hogy jelezzék a főnöknek, hogy itt emberek állnak hosszasan (mögöttem már hárman vártak), jött az érzelmi intelligenciával túlfűtött válasz: „a múltkor én is ennyit vártam a Tescoban!”. Ja, akkor rendben… Pedig nem vádoltam őket semmivel, szorgalmasan csinálták a dolgukat, én csak a főnöknek szándékoztam építő jellegű üzenetet átadni. Nyilván így is én voltam a neveletlen és a türelmetlen… Legalább egy megértő helyeslés: „igen, tudjuk, szóltunk már, sajnos ez a helyzet, köszönjük a türelmet…” Semmi. Igaz a köszönés is ritkán megy. Amikor sorra kerültem, két perc alatt végeztünk, csak egy kérdésem volt a kiállított termékekkel kapcsolatban. Jó lenne legalább egy eladó a bemutatótérbe. Amúgy az utóbbi időben ez volt a második látogatásom az üzletben, először eljöttem, nem vártam végig… Javaslom, így készüljön mindenki (ha egyáltalán elmegy oda ezek után), akkor csak kellemes meglepetés érheti. A bolti kínálat és szakértelem rendben, de ne várja senki, hogy "kedves vevőként" kezelik. Kitűnő hírem van a vezetőségnek: van hova fejlődni.
I went to the store the other day and specifically had to wait half an hour. There was no line in front of me, at both counters the order was placed by the professionals (which is okay) and the sellers recorded it modestly. After queuing for 30 minutes (seating nowhere) and memorizing to signal to the boss that people were standing here for a long time (three people were already waiting behind me), came the overheated emotional intelligence response: “I was expecting so much at Tesco last time!”. Yeah, then okay… Though I didn’t accuse them of anything, they did their job diligently, I just intended to send a constructive message to the boss. Obviously, even so, I was uneducated and impatient… At least one understanding approval: “yes, we know, we’ve said it before, unfortunately that’s the case, thank you for your patience…” Nothing. True, greeting also rarely goes. When I was in line, we were done in two minutes, I only had one question about the products on display. It would be nice to have at least one seller in the showroom. Anyway, this was my second visit to the store lately, I came first, I didn’t wait all the way through… I suggest everyone get ready (if you go there after all), you can only be pleasantly surprised. The store's offer and expertise are fine, but don't expect anyone to treat you like a "dear customer." I have excellent news for management: there is room for improvement.
E
Edina Cseh on Google

Ha odafigyelnek jó munkát végeznek, de ez az utóbbi időben nem fordult elő. A méretezést elrontják, és megkérik te vidd vissza hogy csinálják meg. Az élfóliázást is elrontották, nyilván neked kell kivinni amit ők elrontottak, ők megjavítják majd mehetsz megint érte....ez szerintem nem teljesen fair....
If they pay attention they do a good job, but that hasn’t happened lately. The scaling is ruined and you are asked to take it back to do it. The edge wrapping has also been corrupted, obviously you have to take out what they have corrupted, they will fix it then you can go for it again .... I don't think it's completely fair ....
A
Attila Molnár on Google

Kedves,gyors kiszolgálás. Tűrhető árak. Köszönöm.
Nice, fast service. Tolerable prices. Thanks.
M
Mariann Baloghné Petneházi on Google

Nagyon köszönöm a Karnis 82 kft nek , hogy a pályaválasztási napok keretein belül fogadta gyermekeinket és megmutatták mivel foglalkoznak nap mint nap. Ezzel nagy élményt szerezve a kis csapatnak. Wesley János iskola 10.oszt .(Egy szülő)
Many thanks to Karnis 82 kft for welcoming our children during the career choice days and showing them what they do every day. This is a great experience for the small team. Wesley János School 10th grade (One parent)
T
Tamás Benecz on Google

Ismerősnek raktunk össze számítógépasztalt. A tervet a boltban az eladókkal karöltve készítették. Átvételkor csak a kábelátvezetők látványos karcossága tűnt fel, azonnal megreklamálva nagynehezen belementek a cserébe (reakció: "most az autóba pakoláskor karcoltuk össze?"), de a cseréhez is nekünk kellett a cég telephelyére átmenni. Majd hazaéréskor azonnal hozzáláttunk az összerakáshoz. Akkor derültek ki a súlyosabb problémák. Azt említették a boltban, hogy "természetesen" előzetesen összerakták a bútort, hogy minden rendben legyen, csak azt felejtették el közölni, hogy mindezt ragasztással csinálták (a ragasztó látványosan rajta maradt), így amikor szétszedték lapra, a csapolásoknál annak rendje szerint a bútorlap széle felszakadozott minden furatnál. Az asztal lap egyik szélén elrontották a csapolás furatait, mind az 5 furat 4cm-rel beljebb került, de sebaj, fúrtak egy sort a helyes méreten is. Fotó mindenről készült, megkapták. Ezután közölték, hogy szedjük szét a(z összeragasztott) bútort, és vigyük be nekik, majd Ők megvizsgálják a problémát. No comment...
We put together a computer desk as a friend. The plan was made in-store with the vendors. At the time of receipt, only the spectacular scratches of the cable glands appeared, and they immediately advertised it and went into the exchange with great difficulty (reaction: "now we scratched together when packed in the car?"), But for the exchange we also had to go to the company's premises. Then when we got home, we immediately started assembling. Then the more serious problems emerged. They mentioned in the store that "of course" the furniture had been put together in advance so that everything was fine, they just forgot to say that it was all glued (the glue was spectacularly left on it) ruptured at each hole. The holes for tapping were spoiled on one edge of the table top, all 5 holes were 4cm inwards, but no matter, they drilled a row at the right size as well. Photo of everything, received. They were then told to disassemble the (glued together) furniture and bring it in, and then they would investigate the problem. No comment ...
É
Éva Sipiczky on Google

Valtozatos arukeszlet. Udvariasaj, túrelmesek. A feltett kerdésekre szakszerű válasz.
J
József Békési on Google

Super
L
Living In Hungary Dot Info (Living In Hungary) on Google

In Szeged, and Hungary in general, beds (frame and mattress) are expensive even by UK standards which is why you sometimes have to buy your frame and mattress separately, from different shops, like I did. I was able to get my bed frame (base) from Karnis at the bargain price of 31,500 HUF (£84). I also went to the Karnis furniture materials warehouse with the person making my kitchen unit to choose some wood and handles for the kitchen cupboards.

Write some of your reviews for the company Karnis 82 Kft.

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *