Központi Budo Akadémia - Judo-, Jiu-Jitsu oktatás - Jiu-Jitsu oktatás

5/5 based on 8 reviews

Központi Budo Akadémia - Budoakademia.com

Jiu Jitsu, Judo, Kobudo, Iaido edzések kicsiknek és nagyoknak Budapesten. Önvédelmi és verseny oktatás.

Központi Budo Akadémia - Budoakademia.com

Tisztelt Látogató!

 

Bátran állíthatom, hogy a legrégebbi Jiu-Jitsuval és Judoval foglalkozó szervezetek közé tartozunk, ugyanis már 1986 óta jelen vagyunk a főváros központi kerületében.

 

A Budo, valamint az Akadémia is az elhivatottságot, és a képzés komplexitásának magas igényét jelöli, elvárásokkal mind az oktatók, mind a tanítványok felé.

 

Az elmúlt harminc év alatt több mint harminc Judo és Jiu-Jitsu mester került ki innen. Volt, aki úgy, hogy itt tette le a vizsgáit, de volt, aki később vált mesterré, építve az itt kapott alapokra építve.

A sorban vannak két, három és több danos mesterek is, akik más Budo ágazatokból is szereztek dan fokozatokat, valamint nemzetközi, csúcskategóriájú bírók, Judo szövetségi vezetők, bajnokokat és utánpótlást nevelő edzők, nem beszélve a több ezer barátról és tanítványról, akik már a gyermekeiket bízzák ránk.

 

A Budoakadémia igyekszik koncentrálni, központjába vonzani a hasonló elveket vallókat, helyet és hátteret biztosítani a tehetségnek a kibontakozásra.

Alaptevékenységünk a Jiu-Jitsu, amelyet élő, komplex eszköznek tekintünk világunk jobb megértéséhez.

 
Az akadémián egyéni arculattal rendelkező, kiemelkedően összetett felfogásban oktatott Jiu-Jitsu képviseli a Budo-t.

 

Globálisan gondolkodunk a Budo technikai és szellemi hátteréről. Tudjuk, hogy a Jiu-Jitsu technikai szegmensei önálló ágazatokként is jelen vannak a világban, sőt, némely esetben küzdelmi, vagy versenyrendszerének köszönhetően tovább is fejlődött. Így a Judo oktatási és nevelési elképzelései, valamint több mint 100 éve fejlődő technikai repertoárja, szerves része rendszerünknek.

 

A Jiu-Jitsu, mint történelmi katonai kiképzési rendszer alapvetően épül a kézi fegyverek használatára. E fegyverek közül is kiemelkedik a katana, a szamurájok kardja, melynek kezelésének alapismerete nélkül a Jitsu nem megérthető.

 
A katana használatához kapcsolódó morális gondolkodás és viselkedési mód a Bushido filozófiája, az Akadémia vezető irányvonala.

Természetesen vannak kapcsolódási pontok hazai kultúránk gondolkodásmódjával, ezért iskolánk egyéni európai arculatot is mutat, de távol tartja magát az Európában kialakult, inkább önvédelmi képzésre hangsúly fektető Jiu-Jitsutól.

 

Igyekszünk a Jitsu alapjait kialakulásának bölcsőjétől való távolság ellenére megőrizni, hiszen egy akadémia, mint legfelsőbb szellemi reprezentáns őrzi utolsó visszabonthatatlan egységként azt a tudást, amiből bármikor újra építeni lehet, és igyekszünk az eredeti technikákat és azok történelmiségét felkutatni.

Az Akadémia feladata tehát szerves egészként megőrizni az alapokat, de nyitottságánál fogva feladata még befogadni és támogatni a fejlődés és változás valóban értékes eredményeit, melyek elfogadhatóak a történelmi alapelvek számára.

 

Az Akadémia az egyik legkeményebb küzdelmi felfogást vallja. Rendszerünk szerves része az „igazság pillanata”, miszerint igyekszünk küzdelemben,- edzésen és versenyeken is- leellenőrizni a technikák valós hatékonyságát.

A Budoakadémia folytatja a fiatalok és gyerekek edzéseket kezdhető koruktól való Judo oktatás hagyományát, hiszen a Jiu-Jitsu technikái túl veszélyesek még az ő számukra, így a nekik megfelelőbb Judo-t oktatjuk, mintegy „előkészítő jelleggel”. Természetesen az életkoruknak megfelelő módszerrel, hozzáállással.

Az Akadémia így a legfiatalabb kortól az idősebb korosztályig teret biztosít egy olyan harcművészeti rendszer gyakorlására, melynek hozadéka egy, a világot értékeiben meglátó és megtartó, a kihívásokkal szemben ellenálló és a megoldásokat kereső ember.

 

Remélem látogatásod nem véletlen és megérintettek a fenti gondolatok, amelyeket, mint sejteni lehet, izzadás és kemény munka tapasztalatai alakítottak. Nem maradt más ezek után, mint a személyes találkozás a Dojo-ban, ahol egy kiváló csapat szeretettel fogad Téged.

 

 

Kovács Károly Shihan

 

Contact Központi Budo Akadémia - Judo-, Jiu-Jitsu oktatás

Address :

Krisztina krt. 59b, 1013 Hungary

Phone : 📞 +8
Postal code : 59
Website : http://www.budoakademia.com/
Categories :
City : b

Krisztina krt. 59b, 1013 Hungary
B
Balázs Király on Google

Z
Zoltán Kárpáti on Google

G
Gábor Gavódi on Google

Osu!
Osu!
L
Levente Hazay on Google

tökéletes!
perfect!
S
Sándor András Székely on Google

szuperlatívuszok:)))))
superlatives :)))))
Z
Zrupkó “ACCORD PLUS Kft.” Norbert on Google

Arigato, Shihan!
Arigato, Shihan!
M
Morc Szirti on Google

Karádi Miklós
Miklós Karádi
A
András Fekete on Google

Feltöltődés magas fokon!
Charging High!

Write some of your reviews for the company Központi Budo Akadémia - Judo-, Jiu-Jitsu oktatás

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *