Mad Dog Cafe - Mad Dog Cafe

4.7/5 based on 8 reviews

FŐOLDAL | Maddog - Maddog.hu

A Bányai, egy különlegesen fontos projekt Tóth Sanyiék számára. 2017-ben kezdtek el közösen dolgozni Bányai Laci bácsival, miután az azt megelőző évben volt szerencséjük vásárolni az első szüretes terményéből. A minták tökéletesen illeszkedtek a pörkölési profilra, és nagyon szép tiszta ízvilággal rendelkeztek mindenféle defekttől mentesen. Így vették a bátorságot és kapcsolatba léptek a farm tulajdonosával. Ekkor derült ki, hogy Bányai László igazgatja a Lourdes szívében találhtó farmot, aki a rendszerváltás előtt költözött ki az USA-ba, majd Costa Rica-ra. Mivel Laci bácsinak nem volt tapasztalata a kávékkal kapcsoaltban, Sanyiék pedig mindig is szerették volna bontogatni szárnyaikat, 2017-től  megkezdődött a közös együttműködésük. Ettől az évtől kezdve már ők is részt vettek a termesztésben, a szüreten és azóta minden történés az ő utasításaik szerint történik a farmon. Kezdetben még csak nem is sejtették, hogy ez egy ilyen hatalmas együttműködéssé fogja kinőni magát, ahol mikrobiológusok, mérnökök és kávés szakemberek fognak együtt dolgozni a lehető legtökéletesebb kávé “megalkotásán”.

Contact Mad Dog Cafe

Address :

Dunavirág u. 2, 1138 Hungary

Phone : 📞 +99
Postal code : 2
Website : https://www.maddog.hu/
Categories :

Dunavirág u. 2, 1138 Hungary
A
Attila Békési on Google

Simply the best for tea, coffee , small chocolate. It is a good choice for lunch as well. The staff is very kind .
I
Ildikó Incze on Google

Best Coffee and atmosphere in town.
P
Péter Winkler on Google

Excellent place! Uniquely designed, full of interesting ideas. The staff is very kind. They were nice even when I dropped in 10 minutes before closing time. Their sandwiches and lemonades are as good as it gets.
E
Eider J Puerta on Google

Great place, it has a big terrace and indoor seating as well. Very cosy. They do lunches and pastry. The staff was very nice.
D
Dániel Elszászer on Google

One of the best cafes in Budapest. Service is excellent, drinks and food are outstanding. You can get a great variety of home made bakery, sandwiches, and lots of other tasty stuff. There's even daily lunch menu.
B
Ben Senior on Google

Really nice cafe, comfy and great coffee. Extra points for playing Don't Stop Movin by S Club 7?
C
Csaba Baczay on Google

Cozy place. There is also a terrace with bean bags. The consumed ragout soup was delicious. Freshly squeezed orange juice was cold enough. Our coffee requests were kindly solved. Smiling, polite staff. Recommended from me!
G
Gábor Biszak on Google

Good coffee but you have to remind yourself to ask for the lightly roasted bean. Filter or batch brew would be a great leap forward :)

Write some of your reviews for the company Mad Dog Cafe

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *