Milovecz László Budai ingatlanközvetítő - Milovecz László Budai ingatlanközvetítő

4.9/5 based on 8 reviews

About Milovecz László Budai ingatlanközvetítő

nevtelen_terv_10.jpg

 

Kezeljük a helyén a dolgokat. Ez a bejegyzés nem elemzés, hanem inkább gondolatébresztőnek szánom. Az elmúlt hetekben rengeteg elemzés látott napvilágot, hozzáértő és kevésbé kompetens tollakból. Csendben megjegyzem, hogy a 2008-as válságot megelőzően nem láttam, hogy elemzők csapkodták volna az asztalt, hogy emberek, baj lesz. Pedig, az így utólag nézve, sokkal kiszámíthatóbb eseménysor volt, mint a mostani. De nem célom a botcsinálta elemzők ekézése, sem gúnyolása. 

 

ELŐRE JELEZHETŐ INGATLANÁRAK? NE VICCELJ!

Már csak azért sem gondolom, hogy a lakásárak alakulása előre jelezhető lenne, mert azt sem tudjuk, hogy ez a háború meddig fog tartani és milyen mértékben érhet el hozzánk. Mennyi menekült érkezik, milyen szankciók várhatóak a nyugati országok részéről, a bankok hogyan büntetik, vagy nem büntetik az orosz felet. Nem is beszélve a legfélelmetesebb forgatókönyvről, aminek következtében nem csak az árak fognak megváltozni, hanem az ingatlanok állapota is. Akkor még nem beszéltünk a covid nem tudom hányadik hullámáról, a választásokról…..

Amennyiben az ingatlanpiacon érintett vagy, akkor egyetlen jó tanácsot tudok adni, mégpedig azt, hogy figyelj és gondolkodj.

Nézzük mire kell nagyobb figyelmet fordítani szerintem. Honnan tudsz következtetni?

 

INFLÁCIÓ

Most, amikor ezt a bejegyzést írom, 380,06 forintot ér egy euro, de érdemes rápillantani a dollárra is, ahol ez a szám 344, 26, ezzel párhuzamosan emelkedik az olaj ára is. Az infláció az  Egyesült Államokban és Európában is történelmi csúcsokat dönget. Az ukrán és orosz felektől vásárolunk energiát, élelmiszer alapanyagot, amiket természetesen kisebb mennyiségben és magasabb áron fogunk tudni beszerezni. Ebből a szempontból viszont a forint leértékelődése sem segít, aminek szintén inflációgerjesztő hatása van.

 

BÉRNÖVEKEDÉS? NEM VALÓSZÍNŰ

A bérek emelkedését, csökkenését,  leegyszerűsítve, a mindenkori inflációhoz érdemes viszonyítani. Az elmúlt pár évben, a béremelkedés magasabb volt, mint az infláció ezért valódi béremelésről beszélhettünk. Ennek az oka természetesen a gazdasági növekedés volt. Hát ez a növekedés a legoptimistább elképzelések szerint is, minimum lassulni fog, ami rányomja a bélyegét a fizetésekre is a legtöbb szektorban. De olvass tovább, lesz ami még befolyásolja azt.

 

NEHEZEBBEN FOGUNK NAGY ANYAGI RÁFORDÍTÁSSAL JÁRÓ DÖNTÉSEKET HOZNI

Az elmúlt 5-6 évben, szinte minden szinten azt tapasztalhattuk, hogy anyagilag kiegyensúlyozottabban, kiszámíthatóan élnek a magyarok. A pandémia közti nyári időszakokban is tele voltak a szállodák a Balaton parton. A  Horvát üdülőhelyeken magyar honfitársaink napoztak, söröztek.  Ez mindenképpen  valamilyen anyagi biztonságot feltételez. Munkaerőhiány volt, talán még egy kicsit van is. Legenda számba megy, hogy havi 400 000 ft-ért, nem lehetett lángossütésre kollégát találni a Balaton partján. Ha a gazdasági növekedés csökken, akkor ez is megváltozhat, hiszen csökken a  munkahelyek száma, kevesebb munkaerőre lesz szükség, ami rosszabb pozíciót jelenthet egy munkavállaló számára. Az itt felsoroltak, valószínűleg  elgondolkodtatják honfitársainkat a hitel felvételekor. Mekkora összeget tudok biztonsággal visszafizetni? Mi van, ha mégsem? Meg tudom e oldani saját erőből. Elhalasszam a vásárlást, ha nem akkor mi lenne, ha alacsonyabb értékű otthont vásárolnék? Ez a bizonytalanság már most érezhető az ügyfelekkel folytatott  beszélgetésekből. Sőt, a tavalyi utolsó értékesítésemnél, december közepén már várható volt a kamatemelés, ezért kellett sietnünk. Ezzel azt akartam mondani, hogy aki figyelt, már akkor látta, hogy várhatóak kamatemelések. Sehol nem volt akkor szó a háborúról, csak elemezte a helyzetet, figyelt a hírekre.


BANKI HITELELBÍRÁLÁSOK

A banki kamatszintek emelkednek, ami azzal jár, hogy a jövedelmedre (ami nem biztos, hogy magasabb értékű emelkedést mutat mint az infláció) kevesebb hitelt tudsz felvenni, tehát lehet, hogy el kell gondolkodnod az alacsonyabb értékű ingatlan vásárlásáról, ha az előbbiek okán ezt magadtól nem tetted volna meg. Miután a helyzet a bankok számára sem lesz könnyen kiszámítható, így valószínűleg az ő hitelezési hajlandóságuk is csökkenni fog. Szigorúbbak lesznek az elbírálások, alacsonyabbak a hitelösszegek.

 

 2014 ÓTA TART AZ ÁREMELKEDÉS

Már 2008 előtt is ingatlanértékesítéssel foglakoztam és akkor is olyan érzésem volt néha, hogy nem is az ingatlant értékesítjük, hanem a hitelt, amivel leterhelik a vevők az új otthonukat. Az, hogy közben egy ingatlant is kaptál az mellékes, legalább van hol laknod, amíg el nem veszíted. Tudom, hogy kicsit erőltetett a párhuzam, csak azt akartam jelezni, hogy az ingatlan értékét valamilyen mesterséges összetevő is befolyásolja. 

Ennél ma sokkal jobb a helyzet, de az ingatlan tranzakciók nagyobb részéhez, a vevők felhasználnak valamilyen államilag támogatott hitelt, kedvezményt, illetve természetesen bankok által folyósított kölcsönt is igénybe vesznek.  Amennyiben megfelelsz különböző kritériumoknak, tényleg nagyon kedvező feltételek mellett lehet új otthonotok. Ennek is komoly árfelhajtó hatása volt, hiszen tulajdonképpen ingyenmilliókról is beszéltünk. Ezt természetesen finanszírozni kell, kellett. Talán könnyebb volt rá forrásokat találni egy felfelé ívelő gazdasági mutatókkal rendelkező időszakban, mint  bizonytalansággal teli háborúval, pandémiával sújtott korszakban. 

Érdemes arra is gondolni, hogy nagyon mélyre nyúltunk a pénzeszsákba. Csak az szja- visszatérítés, 600 milliárd forintba került a költségvetésnek. Gondolom a különböző árstoppokat sem lehet a végtelenségig finanszírozni. (ma Ausztriában 700ft körül van egy liter benzin)

Szóval, a választások után, szerintem akárki is nyer, csendesebb lesz a habzsi-dőzsi. Jönnek a racionalizálásnak nevezett megszorítások, hiszen picit túl költekezünk.

Azt gondolom, hogy elég hamar, június, július környékén már érezni fogjuk az első jeleit is.

 

Ha úgy gondolod, hogy érdemes még figyelni mást is ezügyben, akkor szívesen látom a véleményedet vagy a közösségi média felületein, vagy itt a kommentek között.

 

Milovecz Laci

budai ingatlanközvetítő

Contact Milovecz László Budai ingatlanközvetítő

Address :

Bem József u. 9, 1027 Hungary

Phone : 📞 +799
Postal code : 9
Website : https://budai-ingatlankozvetito.business.site/
Categories :

Bem József u. 9, 1027 Hungary
Z
Zsuzsa B. on Google

László rendkívül kedves, korrekt, segítőkész, rugalmas ingatlanközvetítő. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
László is an extremely kind, fair, helpful, flexible real estate agent. I can only recommend it to everyone!
K
Kata Csermák on Google

Nagyon korrekt, megbízható és segítőkész, mindemellett kedves és együttműködő is. Látszik, hogy szívvel-lélekkel végzi a munkáját, így mindenkinek jó szívvel ajánlom!
She is very fair, reliable and helpful, but also kind and cooperative. He seems to be doing his work with heart and soul, so I recommend it to everyone with a good heart!
B
Bogáta Benedek-Horváth on Google

Nagyon nagyon jó szívvel ajálnjuk Milovecz Lászlót Mindenkinek, aki ingatlan eladásban vagy vásárlásban gondolkodik! Végtelen szakértelemmel és türelemmel végzi a munkáját, oldott, baráti légkört teremtve minden alkalommal! Sok időt és energiát fektet abba, hogy ügyfelei igényeit minden körülmények között figyelembe vegye! Hasznos tanácsaival és mindenre kiterjedő figyelemmel, tökéletesen megbízhatóan segíti mind az eladók, mind a vevők döntéseit.
We highly recommend László Milovecz to everyone who is thinking of selling or buying real estate! He does his job with endless expertise and patience, creating a relaxed, friendly atmosphere every time! You invest a lot of time and energy to consider the needs of your customers in all circumstances! With its helpful advice and all-encompassing attention, it helps both sellers and buyers make decisions with complete confidence.
J
Judit Hegedűs on Google

Szakmáját kíválóan ismerő, profi ingatlanos. Udvarias, nem nyomulós, mebízható, korrekt, rugalmas és segítőkész. Bárkinek jó szívvel ajánlom.
He is a professional realtor with excellent knowledge of his profession. Polite, non-pushy, reliable, fair, flexible and helpful. I would recommend it to anyone with a good heart.
B
Bernadett Varga on Google

László nagyon profi ingatlanos, kiváló szakember. Hihetetlen türelmes, rugalmas, mindenben segít. Az ingatlanom értékesítése során végig korrekten, megbizhatóan intézett mindent. Mindeninek csak ajánlani tudom! ?
László is a very professional real estate expert. Incredibly patient, flexible, helps with everything. He did everything fairly and reliably throughout the sale of my property. I can only recommend it to everyone! ?
A
András Auber on Google

Azt gondolom, hogy egy jó ingatlaközvetítő díja nem egy megspórolni való költség, hanem befektetés egy üzletbe annak érdekében, hogy együtt többet hozzunk ki belőle. Milovecz Lászlóban partnerre találtunk, az első beszélgetéstől a legvégéig pont jól kommunikált, sokat dolgozott az ügyleten, profi munkát végzett és jól jártunk, nagyon megérte, ajánlom! Professional real estate agent, strongly recommended!
I think the fee for a good real estate agent is not a cost to save, but an investment in a business to get more out of it together. We found a partner in László Milovecz, he communicated well from the first conversation to the very end, he worked a lot on the deal, he did a professional job and we did well, he understood very well, I recommend! Professional real estate agent, strongly recommended!
Z
Zsolt Vajda on Google

Igényes, pontos, kitűnő szakembernek ismertem meg. Igazán ügyfélközpontú a hozzáállása! Külön köszönet a rugalmasságáért!
I met him as a demanding, accurate, excellent professional. Your attitude is really customer-centric! Special thanks for your flexibility!
T
Tibor Kàràsz on Google

Ha korrekt ingatlanost keresel az ő!! Ne sajnáld a jutalék fizetését. Egy dolgot senki se felejtsen el: a vagyon pénzbe kerül. Milovecz László munkája kiváló.Mindent elintéz helyetted.Csak te is legyél korrekt, és gondolkozz reálisan
If you are looking for a fair real estate owner !! Don't regret paying the commission. Let no one forget one thing: wealth costs money. The work of László Milovecz is excellent. He will take care of everything for you.

Write some of your reviews for the company Milovecz László Budai ingatlanközvetítő

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *