MozgásKlinika - GYÓGYTORNA, MANUÁLTERÁPIA, Gerincgyógyászat, Budapest - Budapest

4.7/5 based on 8 reviews

MozgásKlinika - Mozgasklinika.hu

A manuálterápia segítségével beazonosítjuk, hogy melyik szöveti struktúrából, ízületből indul ki a fájdalom, hogy a probléma gyökerét találjuk meg. A szalagok, ízületek, izmok és fasciák helyretételén dolgozunk tudományosan megalapozott módszerekkel, hiszen terapeutáink mind hazai főiskola/egyetemen végzettséggel érkeznek hozzánk, és ezután mindannyian alapos képzésen vesznek részt, amely során megismertetjük őket a gyógyítási koncepciónkkal.

A fájdalom csillapítása, a keringés javítása az elsődleges cél. A szöveti struktúrák regenerációja hamar beindul, a kötőszöveti manuálterápiás kezelésekkel és fizikoterápiával ez felgyorsítható.

Ezen a szinten már néhány alkalom után már enyhülnek a tünetek, akár teljesen meg is szűnnek. Ez azonban csak az út eleje. Ilyenkor kell folytatni a kezelést, hogy az eredmény tartós legyen. A nemzetközi kutatások is alátámasztják azt, amit mi is tapasztaltunk, hogy ezen a szinten a legnagyobb a terápiáról való lemorzsolódás, ezzel megalapozva a tünetek kiújulását. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy nem folytatják – és legtöbbször a terapeuta sem mondja ezt el elégszer vagy elég határozottan -, pedig innentől lehetne eredményt elérni. Ha csak a tünet megszüntetése lenne a cél, azt sokszor néhány fájdalomcsillapító is megtenné, hiszen a gyulladás elmúlik. De ennél azért több kéne. A manuálterápia ezt eléri, sőt elő is készíti a testet, hogy az ízület helyes pozícióba juttatásával fejlődést lehessen elérni. Csakhogy ahhoz folytatni kell. A MozgásPiramis® koncepció a nemzetközi kutatásokhoz igazodva heti 2 terápiával 12 alkalmat ír elő az első szint teljesítéséhez. Ez nagyjából fele-fele arányban jelent manuálterápiát és gyógytornát, sokszor fizikoterápiás kezelésekkel (UH, lökéshullám, kinezio-tape, … ) kombinálva.

Contact MozgásKlinika - GYÓGYTORNA, MANUÁLTERÁPIA, Gerincgyógyászat, Budapest

Address :

Budafoki út 22, 1111 Hungary

Phone : 📞 +87
Postal code : 22
Website : http://mozgasklinika.hu/
Categories :

Budafoki út 22, 1111 Hungary
E
Edina Krausz-Kócsó on Google

Csípő és derékfájdalmam volt, amit már számtalan helyen kivizsgáltak és többféleképpen kezeltek sajnos eredménytelenül. Szentiványi Ritához kerültem manuálterápiára. Többször voltam, mert sokféle technikát alkalmazott de végre megtaláltuk a probléma okát és azóta tünetmentes vagyok!
I had hips and waist pain, which has been examined in countless places and treated in many ways, unfortunately to no avail. I went to Rita Szentiványi for manual therapy. I have been to a number of times because of the variety of techniques used, but finally we have found the cause of the problem and since then I am asymptomatic!
É
Éva Bóta on Google

Porckorongsérvem lett, már műteni akarták de szerencsére belevágtam a mozgásterápiába! Eleinte Szentiványi Rita kezelt. Már az első kezelés után végre tudtam aludni éjszaka! Nem volt fájdalom! Sokáig jártam tornára, minden ott dolgozó gyógytornász nagyon profi volt! Mindenkinek ajánlom! :)
I had a disc herniation, they were about to have surgery but luckily I got into motion therapy! At first, Rita Szentiványi treated me. After the first treatment I was finally able to sleep at night! There was no pain! I went to gym for a long time, every physiotherapist working there was very professional! I recommend to everyone! :)
R
Rita Schmidt on Google

Szentiványi mozgásklinika egy nagyon jól felszerelt klinika. A terapeuták kedvesek és szakmailag magasan képzettek. Ha valakinek bármilyen mozgásszervi panasza van bátran ajánlom.
Szentiványi exercise clinic is a very well-equipped clinic. Therapists are kind and highly trained. If anyone has any musculoskeletal complaints, I highly recommend it.
B
Balázs Balatincz on Google

A mai reggel nagyon pocsékul indult. Sajnos megint a derekam. Szuper dolog a porckorongsérv.... Az egyetlen reményem, hogy itt tudnak vele valamit csinálni, gondoltam én. Úgyhogy reggel hétkor kocsiba bevágtam- vonszoltam magam és eljöttem. Most, hogy vége a kezelésnek, mintha újjászülettem volna. Köszönöm Mozgásklinika, Köszönöm Juli!!! :)
It started out very poor this morning. Unfortunately, my waist again. Super thing is the disc herniation .... My only hope is that they can do something with him here, I thought. So I got in the car at seven in the morning, dragged myself and came. Now that the treatment is over, it’s as if I’ve been reborn. Thank you Exercise Clinic, Thank you Juli !!! :)
E
Evelin Sárosi on Google

A szakdolgozatomhoz nyújtott segítséget Szentiványi Rita és ekkor jártam a rendelőben. Maximálisan felszerelt, nagyon elegáns mozgásszervi rendelő, ahol véleményem szerint bárki szívesen dolgozna és szívesen tornázna! :) A gyógytornászok nagyon kedvesek, szakértelmük fejlesztéséhez a rendelőben folyamatos segítséget kapnak. Rita nagyon profi, a legtöbb manuálterápiás technikát ismeri és nagy gyakorlata is van benne! Örülök, hogy tanulhattam tőle! Hálás vagyok a segítségéért!
Rita Szentiványi helped me with my dissertation and that's when I went to the office. Maximum equipped, very elegant musculoskeletal practice, where in my opinion anyone would like to work and do gymnastics! :) The physiotherapists are very kind, they get constant help in the practice to develop their skills. Rita is very professional, knows most of the manual therapy techniques and has a lot of practice in it! I'm glad I could learn from him! I am grateful for your help!
K
Klaudia Wiedermann on Google

Legjobb hely amit választhattam, mindenki nagyon kedves és segítőkész. :) Dominikához járok és minden alkalommal elégedetten távozok, rendkívül empatikus, kedves és hálás vagyok, hogy mindig 100%-ot nyújt a tudásából. :) Köszönöm a rengeteg türelmet és segítséget! ?
Best place I could choose, everyone is very kind and helpful. :) I go to Dominica and leave satisfied every time, I am extremely empathetic, kind and grateful to always provide 100% of my knowledge. :) Thanks for all the patience and help! ?
C
CzSly07 n on Google

was very helpful
e
ech0 on Google

My back doesn't hurt anymore. Recommend it 10/10

Write some of your reviews for the company MozgásKlinika - GYÓGYTORNA, MANUÁLTERÁPIA, Gerincgyógyászat, Budapest

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *