Óratorony Gyógyszertár - Óratorony Gyógyszertár

3.6/5 based on 8 reviews

Szimpatika – Óratorony Gyógyszertár, Budapest 04. kerület - Szimpatika.hu

Szimpatika gyógyszertár: Óratorony Gyógyszertár, 1046 Budapest 04. kerület, Külső Szilágyi út 8.

About Óratorony Gyógyszertár

A nevelés a szülők számára is fontos önismereti munka, számtalan dolgot felismerhetünk saját viselkedésünkkel kapcsolatban, felidéződnek gyermekkori élményeink, egyúttal reparációs lehetőséget biztosítva számunkra.

A gyermek önállóvá válásának első lépcsőfoka az ún. ősbizalom kialakulása és megélése: ez az alapvető hit a gondozóval/szülővel, végső soron a világgal kapcsolatban arra vonatkozóan, hogy szeretnek, elfogadnak, megtartó közeget biztosítanak számomra. Ennek az érzésnek a kialakulásában az első két életév a mérvadó (bár már intrauterin időszakban is formálódik), szükséges hozzá az édesanya érzelmi és fizikai hozzáférhetősége, érzékenysége, a testi érintés, kontaktus. Ha egy kisbaba megéli ezt a fajta elfogadást, kialakul a világ jóságába vetett alapvető hite, tehát ennek mentén formálódik hozzáállása a külvilághoz, illetve más felnőttekhez, kortársaihoz is. Ezen kívül fontos alapja az önmagára vonatkozó érzéseknek is, így lesz képes önmagát elfogadni és szeretni.

A szülőnek nem pusztán elfogadó attitűddel kell viseltetnie gyermeke felé, igyekeznie kell a kisbaba igényeire érzékenyen, arra „válaszkészen” hozzáállni, hogy érzelmileg kiegyensúlyozott és magabiztos legyen –például ha sírdogál, testi érintéssel, simogatással, ölbe vétellel nyugtatni, stb. A hangsúly a gyermek érzelmi állapotaira és szükségleteire való fokozott érzékenységen és figyelmen van: úgy reagáljak rá, úgy nyugtassam, ahogy neki jó.

Az önállóvá válás tehát az ősbizalom kialakulásán és megélésén alapszik, aminek talaján elindulhat később a leválás folyamata, a világ felfedezése ebből a biztonságos bázisból történik. A sürgetett leválás, az idejekorán megjelenő, nem életkornak megfelelő elvárások az önállósodásra vonatkozóan ugyanúgy szorongó gyermeket eredményeznek, mint a túlféltés. A leválás egy tanulási folyamatként is felfogható, melyben fokozatosan, a gyermek igényeihez és szükségleteihez mérten, azt figyelve kell támogató szülőként fellépni.

A legfontosabb lépések egyike, hogy gyermekünknek engedjük meg a hibázást, „ügyetlenkedést”. Sokszor az jelenti a nehézséget, hogy a napi rutinban, rohanásban a kisebb-nagyobb próbálkozásokra nincs lehetőség, nincs idő, azonban érdemes tudatosítani, hogy ezek az apró momentumok mennyire fontosak az önállósodási-tanulási folyamatban. Inkább késsünk el az óvodából, bölcsődéből, mintsem hogy minden reggel mi adjuk fel gyermekünkre a cipőt, mackónadrágot. Együttérzéssel, empátiával segítsük a gyermeket.

A másik lényeges dolog, hogy már egészen kicsi kortól kezdve igyekezzünk gyermekünket bevonni az őt érintő kérdésekbe. Kisebbeknél döntési alternatívák közül való választás, nagyobbaknál már konkrét véleményformálás az ajánlott. Például egy kis ovis eldöntheti, hogy fürdés után pakolja össze a játékokat vagy fürdés előtt, az estimesét fogmosás előtt olvassák el közösen vagy azután, stb. Nagyobbakat érdemes bizonyos kérdésekben kikérdezni, véleményt formáltatni. Ennek funkciója a saját szükségletek monitorozásának és felismerésének megtanulása

Ugyancsak fontos, hogy a családi életre és a gyermek teendőire vonatkozóan igyekezzünk őt aktív résztvevőként kezelni, ne legyen kivonva a napi feladatokból. Már egész kicsi, óvodás gyermeket is meg lehet kérni arra, hogy segítsen a házimunkában: tegye be a szemetet a szemeteskosárba, a szennyest a szennyestartóba, stb. Ezzel nő a hatékonyság élménye, ami ugyancsak az önbecsülés fontos alappillére.

Az önállóságra neveléssarokköve még, hogy mivel motiválom a gyermeket. A tiltások, a büntetés nem segít a szabályok, értékek belsővé tételében, ráadásul hosszútávon aláássa a motivációt is. A jutalmazás, dicséret, pozitív megerősítés viszont segít abban, hogy gyermekünk egyre jobb és sikeresebb akarjon lenni, hosszútávon pedig interiorizálja, belsővé tegye azokat az értékeket, amelyeket a nevelés által neki átadni szeretnénk.

Általánosságban véve a szabályok tekintetében ugyancsak fontos kiemelni, hogy azok minden életkorban legyenek egyértelműen leszögezve és konzekvensen betartva. A pozitív dolgokra helyezett hangsúly pedig nem azt jelenti, hogy a hibákat el kell tussolni, sokkal inkább időt kell szánni arra, hogy ezek megbeszélhetők legyenek – csak így lehet épülni, tanulni belőlük. Míg a büntetésalapú nevelés inkább dacossá, ellenlálóvá teszi a gyermeket, a megerősítésen alapuló motiválttá és magabiztossá.

A gyermekeknek engedni kell, hogy kortársaikkal, testvéreikkel maguk oldják meg konfliktusaikat, hiszen így alakul ki az együttműködés képessége – természetesen van egy szintje a konfliktusoknak, amikor már szülői beavatkozás szükséges. Az események kapcsán mindig beszéljük meg, gyermekünk mit érzett, mi okozott számára nehézséget, mi segített neki, hogy a helyzetet megoldja.

Az önállósodás folyamatában jelentős kérdés az is, hogyegy gyermeket mikor hagyhatunk magára otthon, illetve mikor aludhat először másutt, rokonoknál, barátoknál, táborban stb.

Ebben a tekintetben is lényeges a fokozatosság: először mindenképpen csak rövidebb időre próbáljuk meg, akár néhány órára, fél napra menjen át játszani a barátaihoz, később meg lehet próbálni az ottalvást is. Minden esetben fontos átbeszélni a teljes forgatókönyvet, lehetőleg minden eshetőséget: melyik szülő milyen formában elérhető, kihez fordulhat probléma esetén, stb. Az otthon maradás esetében is hasonló a folyamat, életkor tekintetébenajánlás szerint az óvodásokat ne, alsó tagozatos iskolásokat már inkább, illetve kisebb testvért ne hagyjunk másik kiskorú felügyeletére.

 

 

 

Contact Óratorony Gyógyszertár

Address :

Külső Szilágyi út 8, 1048 Hungary

Phone : 📞 +877
Postal code : 8
Website : https://szimpatika.hu/gyogyszertar/1236/budapest_iv_kerulet/oratorony-gyogyszertar
Categories :

Külső Szilágyi út 8, 1048 Hungary
B
Bence Nagy on Google

Vàsàrlàsra alkalmas, csak senki ne kérjen tanàcsot a dilettàns patikusoktól, 3x ajànlottak olyan terméket amitől a helyzet csak rosszabbodott.
Suitable for shopping, only no one should seek the advice of dilettane pharmacists, 3x they recommended a product that only made the situation worse.
I
Istvan Bartos on Google

Ritkán járok oda, de majdnem mindig torlódik, azonkívül simán hülyének nézik az embert. Ma pl. az egyik nőtől Diclofenac Sandoz 50mg/g 100ml kértem. Csak a fizetésnél vettem észre, hogy ehelyett simán Diclac 50mg/g 100ml-est adott, ami gyakorlatilag ugyanaz de ugye több mint kétszer annyiba kerül (-így persze nekik sokkal jobban megéri). Amikor szóltam még neki állt feljebb.... Kíváncsi lennék, mennyi pénzzel rövidítik meg így azokat akik megbíznak bennük.
I rarely go there, but it is almost always overwhelmed, besides, they look smoothly stupid. Today eg one woman asked Diclofenac Sandoz 50mg / g 100ml. I only noticed when paying, that instead Diclac gave 50mg / g 100ml, which is practically the same, but it costs more than twice as much (that is, of course, much better for them). When I spoke I was still standing up. I wonder how much money will cut those who trust them.
K
Krisztina Sinkovics on Google

Sajnos minden alkalommal "kilométeres" sorokban tobzódnak az emberek. Kedves és udvarias a kiszolgálás, de nagyon lassú ? Ennek kapcsán mindenképpen kellene tenni valamit, mert más patikákban is dolgoznak idősebbek, mégis jóval gyorsabb a kiszolgálás. Van, amikor 3 ablak is nyitva van, mégis több idő, mire sorra kerülünk. 2019-ben még rosszabb a helyzet! Az ablakoknál feltüntették, hogy 4 rendszer fut egyszerre, azért kell sokat várakozni.. Számtalanszor szemtanúja vagyok annak, hogy percekig keresgélnek a rendszerben, és a hátsó helyiségben is. Az ottani kollégákat kellene felturbózni!
Unfortunately, every time people run in "kilometer" lines. The service is nice and polite, but it's very slow ? There's something to do about it because they work in other pharmacies, but the service is much faster. There are times when 3 windows are open, but more time is needed. The situation is even worse in 2019! The windows indicated that 4 running at the same time, I have to wait much .. Many times I witnessed a few minutes to look for, find the system and also in the back room. The colleagues there should be boosted!
E
E. Mné T. on Google

A vezető hozzáállása nagyon szimpatikus, mindig van itt, amiért megyek. Negatív tapasztalatként én két patikust említenék, akik közül az egyik iszonyúan bunkó és ehhez szakértelem nem párosul,a másik meg olyan idős, hogy a világáról nem tud és számlázni is képtelen. Egy kis dolgozói rostálással szerintem egész jó hely lenne.
The manager's attitude is very sympathetic, he is always here for me. As a negative experience, I would mention two pharmacists, one of whom is extremely jerky and has no expertise, the other is so old that he cannot and cannot account for his world. With a little staff screening, I think it would be a pretty good place.
M
Monika Bak on Google

A mai napon október 7-én több mint 10000ft ért vásároltam.Sajnos kifogtam egy negatív,antipatikus idős, szőke hölgyet.Inkább abbahagytam a további vásárlást és átmenetem egy másik gyogyszertarba ahol folytattam a vásárlást.?
Today I bought more than 10000ft on October 7. Unfortunately, I caught a negative, antipathetic elderly blonde lady.
G
Gyula Dobó on Google

Közel 2 évig meg tudtam rendelni telefonon a gyermekem speciális tápszerét és alkalmanként csak egyszer kellett bemenni érte személyesen. Ezt most megváltoztatták, nincs rá logikus magyarázat. Most kétszer kell bemenni. Köszi, akkor elviszem a pénzem máshová.
For almost 2 years, I was able to order my child’s special formula over the phone and only had to go in person for it occasionally. This has now been changed, there is no logical explanation for it. You have to go in twice now. Thanks, I'll take my money elsewhere.
Á
Ágoston Weisz on Google

Rendeltünk gyógyszert, megígérték, fölöslegesen fáradtunk be. Udvariatlanul közölték, hogy nincs, ígéretük ellenére...
We ordered medicine, they promised, we got tired unnecessarily. They rudely said no, despite their promise ...
S
SanceszKO (Sanceszko) on Google

A lakhelyemtől távolabbra eső helyen van, de mégis inkább ide járok inkább. Itt eddig nem volt okom panaszra. Kedves és segítőkész gyógyszerészek fogadják a vásárlóikat, megfelelő rutinnal és tapasztalattal. Érdemes figyelni az akciókat mert ilyenkor kedvezményes áron szoktam venni például a Béres cseppet amit mindenki számára csak ajánlani tudok.
It is farther from where I live, but I prefer to come here anyway. So far I have had no reason to complain. Kind and helpful pharmacists welcome their customers with the right routine and experience. It is worth paying attention to the promotions because in this case I usually buy the Béres drops at a discounted price, which I can only recommend to everyone.

Write some of your reviews for the company Óratorony Gyógyszertár

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *