Péterfy Sándor Utcai Hospital-Clinic and Trauma Centre - Péterfy Sándor Utcai Hospital-Clinic and Trauma Centre

2.9/5 based on 8 reviews

About Péterfy Sándor Utcai Hospital-Clinic and Trauma Centre

A Péterfy Sándor Utcai  Kórház- Rendelőintézet Nővér Alapítványát Gruncsity Jánosné Iduka, a Péterfy Kórház egyik korábbi ápolási igazgatója hozta létre 1992-ben. Az alapítás a rendszerváltozás éveiben zajlott, kalandos körülmények közepette, így a szervezet végül magánalapítványként kezdte működését. A mára 30 éves Nővér Alapítványelsődleges célja, hogy segítse a kórház szakdolgozóinak szakmai fejlődését, azaz, támogassa továbbtanulásukat, képzéseiket, részvételüket kongresszusokon, tanulmányutakon.

„Létrejöttekor nem volt még törvény Magyarországon a személyi jövedelemadók 1%-ának felajánlásáról, így azonnal támogatókat kellett találni” – idézi fel a kezdeteket Duczáné Nagy Erika, a kuratórium mai elnöke, aki az alapítás éveiben is már a kórházban dolgozott (a  80-as években kezdett). Az első támogatók sorába tartozott a Fővárosi Önkormányzat és egyes nagy budapesti szállodák. „Nincs túl sok pénze az alapítványnak, pár millió forint mindössze, ezért is fontos, hogy az SZJA 1%-ok is eljussanak hozzánk” – teszi hozzá.

A Nővér Alapítvány közhasznú tevékenységet folytat, kifejezetten a nővérek, ápolók, műtősök, röntgenesek, laborosok szolgálatában áll. Míg a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Jobb Betegellátásért Alapítvány főként (bár nem kizárólag) műszerek beszerzésére összpontosít, a Nővér Alapítvány törekvése, hogy lassítsa az elvándorlást, akadályozza az egészségügyi szakdolgozók kiégését, javítsa kedélyállapotukat.

„Fizetés-kiegészítést nem tudunk adni, de például a karácsonykor kiosztott ajándékkosarakat rendre mi finanszírozzuk – részletezi az új elnök, emlékeztetve, hogy az 1998-ig ápolási igazgatóként dolgozó Gruncsity Jánosné Iduka, a fent már említett alapító elnök számos beosztott kollégát iskolázott be felsőfokú tanulmányokra, néha dacolva az akkor kritikus véleményt megfogalmazókkal is, hogy „minek ide annyi főiskolát végzett?”. „Fontos volt neki, hogy okos, tanult emberek legyenek körülötte, és nekem is fontos, mai is!” – hangsúlyozza Duczáné Nagy Erika, aki maga is volt az alapítvány támogatásával németországi és más tanulmányutakon, kórházlátogatásokon.

„A Nővér Alapítvány működtetésének felelősségét mindig az viselte, aki éppen az ápolási igazgató volt” – folytatja a frissen megválasztott elnök. Így 1998-2014 között Babonits Tamásné, Jutka, majd a tavaly váratlanul elhunyt Bakos András vette át a feladatokat. Most először vált szét a kétféle feladat, miközben Kaszai Erzsébet jelenlegi ápolási igazgató mindenben támogatja a sokszínű tevékenységében intenzíven megújulásra törekvő szervezetet.

Dr. Sásdi Antal főigazgató javaslatára és az alapítóval is egyeztetve az elnöki feladatkört Duczáné Erika 2021 végén vette át és lelkesen vágott bele a munkába. A 40 éve laborasszisztensként kezdő, 2008-tól már a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Központi Laboratóriuma vezető asszisztenseként dolgozó Erika egyúttal a kórházi járóbeteg-ellátásban dolgozó ápolók munkáját koordináló vezető ápoló is. Ez azt is jelenti, hogy Erika fogja össze többek között a szakrendelő területén felállított oltópontok asszisztenseinek munkáját is. Ez a sokrétű tevékenység széles szakmai ismeretségi körrel párosul, ami nagyon hasznos a Nővér Alapítvány felvirágoztatásához, és lehetővé teszi a kollégák rászorultságának árnyalt megismerését is.A fent sorolt vezetők még a két régi kuratóriumi taggal (CeffernéSzkok Ágnes vezető higiénikussal és Mátéfi Évával, az I-es belgyógyászat főnővérével) együtt dolgoznak az alapítványi hatékonyság fellendítésén.

„Az egészségügyi szakdolgozók legnagyobb gondja a kiégés, valamint a létszámhiányból adódó túlterheltség. Segítünk tanácsadással, akár csak egy beszélgetéssel, ezt most is csináljuk. De nem szabad alábecsülni a ma már egyre magasabb kongresszusi részvételi díjak támogatásának jelentőségét sem, belföldön is” – mondja az új elnök. „Májusban les z a Magyar Ápolási IgazgatókEgyesületének kongresszusa, oda három kollégát tudtunk delegálni, később a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kongresszusára is küldünk résztvevőt. A továbbképzésekért pedig kreditek járnak, amelyeket minden kollégának össze kell gyűjtenie működési engedélye meghosszabbításához. Erőnkhöz mérten tandíjakat, vizsgadíjakat is átvállalunk.”

Az új csapat a következő hónapokban feltérképezi és újragondolja a Nővér Alapítvány mindennapi teendőit. Szponzorok keresésébe fognak, és a tervek szerint őszre stratégiát dolgoznak ki a péterfys szakdolgozók körülményeinek jobbítására. A küldetésés a szemlélet mindemellett változatlan: az egészségügyi szakdolgozók segítése, így hatékonyságuk növelése, hiszena magasan kvalifikált, szabad idejükben regenerálódni képes szakemberek a betegek ellátásában is többet tudnak nyújtani, ezzel pedig végső soron mindenki nyer – beteg és ápoló egyaránt.

 

Contact Péterfy Sándor Utcai Hospital-Clinic and Trauma Centre

Address :

Péterfy Sándor u. 8-20, 1076 Hungary

Phone : 📞 +7
Postal code : 8-20
Website : http://peterfykh.hu/
Categories :

Péterfy Sándor u. 8-20, 1076 Hungary
O
Olivia Davis on Google

Not very good If you only speak English, even if you know other languages. Luckily had a friend with me who was Hungarian, else I would have had a useless experience
G
Gabor Csonka on Google

Urology, very long waiting, 1-2 hours. No appointment possible and they do not send any notice about the tests that are ready (e.g. biopsy). You wait for hours and do not know if the result is there or not. Lack of required medicines, the doctor tells you that go out and buy yourself come back and you will be treated. The waiting area is depressing, and it has very uncomfortable benches. Toilets are ugly beyond belief, broken doors no space etc. Avoid if possible.
Φ
Φίλιππος Χειλουδάκης on Google

Called them to verify that a friend of mine in the area could visit them. The correspondence was as follows: -Hello, do you speak english? -No english *hangs up the phone*. Is that a hospital in a European city? are you serious?
C
Christian Béla BAYER on Google

ZERO MINUTES waiting time for x-ray, 5 MINUTES waiting time for ECG/EKG test and 10 MINUTES waiting time for blood tests. Each and every staff member I encountered was absolutely polite and forthcoming. On top of that, a very impressive Bauhaus era building ... which is not necessarily what you want for health, but the people, speed and service is just excellent.
N
Natascha on Google

Called the district gynecologist for an appointment. I was send there for an emergency case by Peterfy B, and needed an examination ASAP. I asked if the person on the phone if she speaks English, her response “No english” and hung up on me. Outrageous considering it is the district doctor. Been there two times before, with Hungarian speakers, both times I was send to another hospital. No one speaks English at that place.
M
Marvelous on Google

At first sight I was horrified that I had to spent the night in this hospital for an operation (first time ever for an overnight hospital visit), because it is old and outdated and nothing like a US standard hospital. There was blood on the sheets and pillows, ants on the floor etc. However, the staff whom I encountered were friendly and generally more helpful than many of the other clinics (private and public) that I had been to in Budapest. Not having a TAJ card made everything more complicated and expensive but the caring attitude and helpfulness of various doctors and nurses we met turned a difficult situation into something dignified. Perhaps we lucked out with meeting all the right people, but I am grateful for the doctors and nurses at Peterfy hospital. Oh... Unfortunately I can't recommend this place to other foreigners unless you speak Hungarian or have a Hungarian friend or family member at your side throughout the process, because they don't speak English. But I had my husband with me almost the entire way, and our experience was surprisingly positive.
A
Alan Lesmana on Google

I love Hungarian health care system. They dont speak English, but who cares. It works
A
Anar Davaatseren on Google

So slow, if u are international person do not come!!! They cant speak english properly, their patient suffering from his/her hurt but they are eating and saying ohh sorry we forget!!! Pls this is warning if u are international person do not come!!!

Write some of your reviews for the company Péterfy Sándor Utcai Hospital-Clinic and Trauma Centre

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *