Petőfi Sándor Elementary School - Petőfi Sándor Elementary School

4/5 based on 8 reviews

Angliai tanulmányi út - beszámoló

Petőfi iskola 2022. július 03. Találatok: 79

Két év kényszerpihenő után végre ismét utazást szervezhettünk Angliába, nem is akármilyet! Huszonöten indultunk neki ennek a rendkívüli túrának, melynek során igyekeztünk a lehető legtöbbet látni és megtapasztalni.
Még soha nem utaztunk repülővel ilyen kirándulásra, most ez is megvalósult. Többen most repültek először, örülünk, hogy ezt velünk élték át. A hajnali 2:30-as dunaújvárosi indulás után helyi idő szerint 8:00 órára értünk Angliába. Busszal mentünk Londonba, ahol rögtön a London Eye-t vettük célba. Egy teljes kapszulát megtöltöttünk, és csodálhattuk meg Londont felülnézetből. Egy kiadós séta után, a Piccadilly Circus-ön keresztül érkeztünk a legendás Oxford Street-re, ahol a gyerekek Európa egyik leghíresebb bevásárló utcáján vásárolgathattak. Innen vonattal utazunk a tengerparti Worthingbe, ahol szállásadó családjaink már meleg vacsorával vártak minket.
Hétfőn visszabuszoztunk Londonba, ahol a Madame Tussauds viaszmúzeumban találkozhattunk a legnagyobb sztárokkal. Délután egy gyalogos városnézés során láthattuk a Big Ben-t (amit igazából nem láthatunk, hiszen az a harang az Erzsébet-toronyban), a parlamentet, a Westminster Apátságot, a St James’s parkot, a Buckingham Palotát, ahol egy kiadós igazi angol esőben is részünk lehetett. Innen a lovasőrség épületéhez, majd a Downing Street 10-hez sétáltunk. Ezt követte a Trafalgar tér, végül a Covent Garden, ahol egy kis szabadprogramra is volt lehetőség.
Kedden egy igazán romantikus várhoz, a Bodiam Castle-hez utaztunk, majd a londoni Harry Potter stúdióba látogattunk el. Hihetetlen mennyiségű és minőségű Harry Potter díszletbe csobbantunk, ahol nem is tudtuk, hová nézzünk, annyira tömény látványvilágot kaptunk. Rajongóknak ez a hely maga volt a paradicsom.
Szerdán Brighton volt az első úti cél, ahol még esőben indultunk a Royal Pavilionhoz. A Sea Life Centre-ben a tengeri élővilág legjavát tekinthettük meg, szokás szerint kiváló körítéssel. A brightoni mólón szabadprogram következett, ahol a sirályokkal harcolva ehették utasaink a megvásárolt finomságokat. Brighton után a Seven Sisters mészkő sziklái következtek. Itt a tenger partján a túra egyik csúcspontja érkezett el, amikor is a gyerekek az Atlanti-óceán hullámaival szemtelenkedtek. Aki nem volt elég gyors, annak a cipője és a nadrágja bánta. Utána a sziklák tetejéről is megtekintettük a pazar kilátást. Innen a Hever Castle-hoz utaztunk, ami egy kis ékszerdoboz, ahogy a képeken is megtekinthetik. A legnagyobb attrakció itt is a vizes útvesztő volt, ahol a nap folyamán másodszorra is elázhattak a gyerekek.
Csütörtökön gyakorlatilag minden közlekedési eszközt kipróbáltunk, hiszen utaztunk autóbusszal, vonattal, metróval, hajóval, emeletes busszal és repülővel. Londonba mentünk reggel, ahol egy hajókirándulásra indultunk a Temzén, megtekintve a part menti nevezetességeket. Átsétáltunk a Tower Bridge-dzsen, majd a Tower of London mellett sokan kipróbálták a híres fish and chips-et. Útunk zárásaként még az Oxford Street-en lehetett ajándékokat vásárolni. Az utazás sajnos egy keserűséggel záródott, ugyanis csak öt órával később indult el a gépünk a tervezett időpont helyett. Ebből utasaink hősiesen két órát állva egy sorban várakoztak, majd három órát már a repülőgépbe zárva. Óriás elismerés illeti tanulóinkat és a többi utasunkat, hogy ezt fegyelmezetten végigvárták!
A kirándulás alatt a gyerekek több mint 50 kilométert gyalogoltak, több, mint 65000 lépést tettek, melynek során megtapasztalhattak mindent, amit ennyi idő alatt lehetett ebben az egyedülálló országban. Elmondásuk alapján a gyerekek kedves, barátságos családoknál laktak, gyakorolhatták az angol nyelvet, és ismerkedhettek a helyi konyhával és életformával. A képek között megtalálják a gyerekek útinaplóját is. Nagyon fárasztó és megterhelő utazás volt, nem is beszélve jelentős anyagi áldozatról, amibe az utazás került, de bízunk benne, hogy ezekért cserébe olyan élményekhez jutottak utasaink, amiért megérte a sok áldozat.
Csapatunk példásan viselkedett az utazás során, büszkék vagyunk mindenkire, aki velünk jött, és köszönjük az élményt. Bízunk benne, hogy jövőre is hasonlóan jó utazást szervezhetünk.
Ezúton is köszönjük Szabó Ádám szüleinek, valamint a budapesti Component Kft-nek a segítséget poggyászain szállításában.

Gyöngyi néni és Balázs bácsi

Rengeteg kép és videó itt

Contact Petőfi Sándor Elementary School

Address :

Római krt. 2, 2400 Hungary

Phone : 📞 +7
Postal code : 2
Website : http://www.petofiiskola.hu/
Categories :

Római krt. 2, 2400 Hungary
H
Hollywood Gamer on Google

E
Erika Juhászné Horváth on Google

G
Geza Femindian on Google

J
János Miss on Google

Nem jó iskola
Not a good school
I
Ilona Jakab (Akira001) on Google

A tanárok tapasztaltak, türelmesek és figyelmesek.
The teachers are experienced, patient and attentive.
É
Éva Szendi on Google

Comodo da raggiungere, ma si allaga, il livello dell'istruzione ora non conosco, ma era scarsa anni fa...
Easy to reach, but flooded, the level of education I don't know now, but it was poor years ago ...
v
vagyok sanyi on Google

ez egy szar hely, idióta tanárokkal SOHA NEM JÖVÖK VISSZA!!!!!! nem ajánlom csak ha szenvedni akarsz.
this is a shit place, idiot teachers NEVER WANT TO RETURN !!!!!! I do not recommend it unless you want to suffer.
d
dj teknosh powa on Google

nagyon jo iskola, a szuper tanarokat visszasirom, pannon rossz
very good school, I cry back to the super teachers, pannon is bad

Write some of your reviews for the company Petőfi Sándor Elementary School

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *