Polgármesteri Hivatal Hejőszalonta - Polgármesteri Hivatal Hejőszalonta

5/5 based on 1 reviews

polgarmester2

 Polgármesteri  köszöntő
 

Szeretettel, és nagy tisztelettel köszöntöm Önt Hejőszalonta önkormányzati üzemeltetésű, hivatalos honlapján. Isten hozta Önt is kedves böngésző, aki vagy akarattal, vagy csak a világhálón kóborolva meglátogatja településünket.

Ez az oldal azért jött létre, hogy minél több valós adatot, tényt és érdekességet tudjon meg Községünkről és Önkormányzatunkról az érdeklődő látogató.

Bízom benne, hogy oldalainkon hasznos információkhoz jut településünkről, falunk mindennapjairól, életünkről.

A faluvezetés, és a helyi lakosság összefogásának, szorgalmas munkájának eredményeként, lehetőségeinkhez mérten élhető környezetet igyekszünk kialakítani.

Természetesen kíváncsi vagyok az Ön véleményére, javaslatára is, akár Hejőszalontát, akár az Önkormányzat munkáját illetően. Ezért arra kérem, hogy elérhetőségeink valamelyikén lépjen velünk kapcsolatba, mert szeretnénk, ha kicsiny falunk KÖZÖS ÜGYÜNK lenne a jövőben is.

Igen, így nagybetűvel: HEJŐSZALONTA KÖZÖS ÜGYÜNK!


Közös a feladat, hogy jobbá, kellemesebbé és tisztábbá tegyük, és közös a felelősségünk, hogy a környezetünket megóvjuk a következő generációk számára is.

Köszönöm türelmét, és kellemes böngészést kívánok honlapunkon!

Tisztelettel:  Anderkó József 

polgármester

Contact Polgármesteri Hivatal Hejőszalonta

Address :

Rákóczi Ferenc u. 6, 3595 Hungary

Phone : 📞 +977
Postal code : 6
Website : http://hejoszalonta.hu/
Categories :

Rákóczi Ferenc u. 6, 3595 Hungary

Write some of your reviews for the company Polgármesteri Hivatal Hejőszalonta

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *