Református Lelkészi Hivatal - Református Lelkészi Hivatal

A tanítás iránti rajongásom középiskolás koromban kezdődött. A Fazekas Mihály Gimnáziumba jártam, ahol magas szinten műveltük az általam is kedvelt matematikát és a fizikát, magam is ezt a két tantárgyat akartam később tanítani. 1970-ben érettségiztem, és hívő keresztyénként úgy láttam, hogy csak két út áll előttem: vagy munkanélküli leszek, vagy megtagadom a keresztyén hitemet. Ezek közül egyiket sem akartam, ezért a Műegyetemre jelentkeztem. Párhuzamosan elvégeztem a mérnöktanári szakot is, így 1976-ban egyszerre két diplomát kaptam.

Az Óbudai Egyetem egyik elődje, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola tanársegédet kért az egyetemi karunkról, és ők engem ajánlottak. Reménykedtem, hogy végre részt vehetek az oktatásban. A felvételi beszélgetésen a tanszékvezető főiskolai tanár képviselte a hivatalos politikai irányvonalat, a tanszékvezető-helyettes pedig a szakmát. Már éppen befejeztük és megegyeztünk, hogy ősszel kezdhetek, amikor a tanszékvezető szeme megakadt a jelentkezési lapomon a KISZ-tagság kérdésén. A Kommunista Ifjúsági Szövetség rubrika üresen állt. Megkérdezte, miért nem töltöttem ki. „Nem vagyok KISZ-tag” – válaszoltam. „Húha!” – esett kétségbe a két tanár. Kérésükre elmagyaráztam, hogy a szervezet céljaival egyetértek, hiszen összefogják a fiatalokat, de az alapideológiával nem tudok azonosulni, mert hiszek Istenben.

Emlékszem rá, hogy a két főiskolai tanár előttem, a zöldfülű előtt egymásnak esett. A helyettes azzal győzködte a főnökét, hogy a szakon nem hittankérdésekkel foglalkoznak, a jelöltnek teljesítményelektronikát kell majd tanítania. Már-már kiegyeztek, amikor felvetődött, hogy mi történne, ha sörözni indulnék a hallgatókkal, és megkérdeznék a véleményemet Istenről, a hitről, a Bibliáról. „Megosztaná velük a meggyőződését?” – szegezték nekem a kérdést. Igennel feleltem.

Ahogy kiléptem a terem ajtaján, szomorúságot és mély békességet éreztem egyszerre. Minden értelmet felülhaladó békességet. Mérnökként helyezkedtem el, majd a Nemzetközi Számítástechnikai Oktató és Tájékoztató Központban (a SZÁMALK egyik jogelődjében) tanítottam 1977 és 1982 között. Igazi mélyvíz volt.

Bizonyos szempontból meg is utáltam a tanítást. Intenzív kurzusokat tartottam, néha hat héten keresztül napi 6 órát. De utólag hálás vagyok ezekért az évekért Istennek.