RefoRom - Budapesti Református Cigány Szakkollégium - RefoRom - Budapesti Református Cigány Szakkollégium

4.8/5 based on 8 reviews

Reforom - Reforom.hu

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat keretében működő intézményünk egy olyan kollégiumi közösség, amely fővárosi felsőoktatási intézményekben tanuló elsősorban roma és vagy hátrányos helyzetű hallgatókat támogat. A jó lakhatási feltételek biztosítása mellett fontosnak tartjuk, hogy a tanulmányi előmenetelt támogató lehetőségek rendszerét is fel tudjuk kínálni. A szakmai segítség mellett kiemelt szempont a személyiség és a szakkollégiumi közösség gazdagítása, fejlesztése.

A szakkollégium szabadidős és tanulmányi életet segítő közösségi tereiben (társalgó, tanulószoba, fittness, inkubátorház, alkotóműhely) és az intézmény falain túl is rendszeres szakmai, kulturális, művészeti, közéleti és önkéntes alkalmakat biztosítunk hallgatóinknak. Ennek célja, hogy keresztyén holisztikus szemléletünknek megfelelően a jövő értelmiségének szellemi, lelki, testi fejlődéséhez egyaránt izgalmas, stimuláló közeget teremtsünk, ahol az egyéni és közösségi értékeik is megerősödhetnek, kibontakozhatnak.

A RefoRom vezetőjeként, keresztyénként és művészként az a reményem, hogy működésünk a társadalomra is pozitív kisugárzással lehet azáltal, hogy nem csak szakmájukban, de emberségükben is kiváló ifjak alma mater intézményévé válik.

Káli-Horváth Kálmán
igazgató

Contact RefoRom - Budapesti Református Cigány Szakkollégium

Address :

Belényes u. 9, 1107 Hungary

Phone : 📞 +7
Postal code : 9
Website : http://www.reforom.hu/
Categories :

Belényes u. 9, 1107 Hungary
L
Lajos Zoltán Szilágyi on Google

A
András Kadlicsek on Google

S
Szandra Kovács on Google

L
LAJOS BANDOR on Google

O
Orsi Dragán on Google

L
László lászló on Google

RefoRom - Budapesti Református Cigány Szakkollégium Budapest, Belényes u. 9, 1107 A szakkollégium szabadidős és tanulmányi életet segítő közösségi tereiben társalgó, tanulószoba, alkotóműhely található. A kollégisták valamelyik fővárosi egyetemen vagy főiskolán folytatják tanulmányaikat. A kollégium a jövő értelmiségének szellemi, lelki, testi fejlődéséhez egyaránt izgalmas, stimuláló közeget teremt.
RefoRom - Budapest Reformed Gypsy College Budapest, Belényes u. 9, 1107 In the community spaces of the vocational college, which support leisure and study life, there is a lounge, a study room and a creative workshop. College students continue their studies at a university or college in the capital. The college creates an exciting and stimulating environment for the intellectual, mental and physical development of the intellectuals of the future.
D
Dániel Takács on Google

Kiváló hely a törődést igénylőknek. Kedves, segítőkész és figyelmes személyzet. Mindaddig amíg betartják a szabályokat. Ez utóbbiak szigorúak, de igazságosak. Állandó programokat szerveznek, folyamatos fejlesztesi ötletek és előre tekintés jellemző a vezetőkre.
Great place for those who need care. Kind, helpful and attentive staff. As long as the rules are followed. The latter are strict but fair. They organize ongoing programs, continuous development ideas and foresight are typical of managers.
R
René Krüger on Google

Top!

Write some of your reviews for the company RefoRom - Budapesti Református Cigány Szakkollégium

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *