Rózsátnevető Waldorf Kindergarten - Rózsátnevető Waldorf Kindergarten

5/5 based on 1 reviews

Rózsátnevető Waldorf Óvoda | Minden emberi lény egy fénylő szellemet hordoz. - Rozsatneveto.hu

Image

Óvodánk alapító szülői közössége 1996–97-ben jött létre két anyuka kezdeményezésére, akik fiaik számára kerestek óvodát: pedagógia szakos hallgatóként sok lehetőséget számba vettek, melyek közül a Waldorf-pedagógia mellett tették le voksukat. Végül 14 család összefogásával a XI. kerületben indult el az óvoda, amely a kezdetektől a Diószegi utcában talált otthonra, igaz, annak idején még egy másik épületben. Időközben költözni kellett, ami mindig kihívás az intézmények életében, és a szülői közösség erőpróbája is volt egyben.

Óvodánk működése a Waldorf-szellemiséghez igazodva a mai napig a szülők összefogásán nyugszik. Fenntartója a Dél-budai Waldorf Egyesület, tagjai a mindenkori közösségbe tartozó családok, vagyis az idejáró gyerekek szülei. A fenntartói munka nem hierarchizált, erősen épít a közösségi szemléletre, és az anyagi támogatás mellett a kétkezi munkát is magában foglalja.

Óvodánkban sokáig az volt a gyakorlat, hogy 4 vagy majdnem 4 éves gyermekeket fogadott, és az iskolába bocsátás életkora is inkább a 7. életév betöltéséhez közelített. Mára a törvényi szabályozás némileg változtatott ezen, de továbbra is fontos szempont, hogy a gyermekek olyan élethelyzetben és közösségben legyenek, amit érettségük megkíván. Ma már nem kevés 3 évesünk van, de a beszoktatás és a napi, illetve heti ritmusban való részvétel esetenként differenciált lehet. A kis közösségként működő vegyes csoportban egyszerre 22 kisgyermek számára van hely. Minden évben éppen annyi új gyermek léphet be, ahányan első osztályba iratkoznak. A csoport összeállításnál  a fiú-lány arány és pedagógiai szempontok kapnak hangsúlyt.

A Waldorf-óvodák hagyományosan reggel 7.45 és 13 óra között tartanak nyitva, azonban a körülmények változása egyre szélesebb körben teremt új igényt az egész napos foglalkozás biztosítására ebben az óvodatípusban is. 2013-tól már nálunk is két program közül választhatnak a szülők: a hagyományos félnapos mellett a délutáni foglalkozást is magába foglaló egész napos lehetőség is nyitva áll. Ezt az utóbbi lehetőséget inkább a nagyobb óvodások veszik igénybe, a Waldorf-pedagógia ajánlása szerint ugyanis a közösségben töltött időt, ami sok ingerrel látja el a gyerekeket, lehetőség szerint a csendes, nyugalmasabb otthonlét követi. Ez magyarázza a Waldorf-óvodákban szokásos gyakoribb óvodai szüneteket is: a gyerekek időközönként belefáradnak az óvodai létbe, és szünetet igényelnek (gyakran meg is betegszenek). Ezek a szünetek a Waldorf-óvodákban (kb. 6 hetente egy-egy hét) a pedagógiai program részét alkotják, vállalásuk a jelentkező családok részéről felelős döntést feltételez.

Az óvoda közösségét a családok, a gyerekek és az óvónők együttese alkotja. Az együttműködés, a mindennapi élet, az éves ritmus és a feladatmegosztás is ezt a szoros együttállást mutatja. A családok aktívan részt vesznek a közösség életében, az óvodához kapcsolódó munkákban, és természetesen az ünnepekben. Jelenleg két képzett Waldorf óvónő váltja egymást a délelőtt-délutánban. Párosuk egy „újrakezdő” nagycsaládos Waldorf végzettségű óvónénivel és egy – jelenleg Waldorf képzést végző –  dajkával kiegészülve alkotják a pedagógusi közösséget.

Óvodánk tudatos döntés alapján egyetlen csoportot visz, ezzel is kiemelt figyelmet szentelve a családias légkörnek és a bensőséges közösségi életnek. A Rózsátnevető Waldorf Óvoda nem tartozik iskolát fenntartó intézményhez. Ez nagyfokú mobilitást biztosít a gyermekek és családjaik számára az iskolaválasztásnál.  Az utóbbi években óvodánkból a gyerekek 90 százaléka Waldorf-iskolában kezdi meg kisiskolás életét.

Óvodánkat mindazon családok számára jó szívvel ajánljuk, akik nyitottak és elfogadóak a Waldorf-értékek iránt, akik számára biztonságot jelent egy egyéni ritmusú, nem siettetett fejlődési út, és akik elkötelezettek a közösségi élet és szerepvállalás iránt.

 

Contact Rózsátnevető Waldorf Kindergarten

Address :

Diószegi út 44, 1113 Hungary

Phone : 📞 +878
Postal code : 44
Website : http://rozsatneveto.hu/
Categories :

Diószegi út 44, 1113 Hungary

Write some of your reviews for the company Rózsátnevető Waldorf Kindergarten

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *