Simba Gyógyszertár - Simba Gyógyszertár

3.5/5 based on 8 reviews

Szimpatika – Simba Gyógyszertár, Budapest 16. kerület - Szimpatika.hu

Szimpatika gyógyszertár: Simba Gyógyszertár, 1165 Budapest 16. kerület, Újszász u. 47/b.

About Simba Gyógyszertár

A nevelés a szülők számára is fontos önismereti munka, számtalan dolgot felismerhetünk saját viselkedésünkkel kapcsolatban, felidéződnek gyermekkori élményeink, egyúttal reparációs lehetőséget biztosítva számunkra.

A gyermek önállóvá válásának első lépcsőfoka az ún. ősbizalom kialakulása és megélése: ez az alapvető hit a gondozóval/szülővel, végső soron a világgal kapcsolatban arra vonatkozóan, hogy szeretnek, elfogadnak, megtartó közeget biztosítanak számomra. Ennek az érzésnek a kialakulásában az első két életév a mérvadó (bár már intrauterin időszakban is formálódik), szükséges hozzá az édesanya érzelmi és fizikai hozzáférhetősége, érzékenysége, a testi érintés, kontaktus. Ha egy kisbaba megéli ezt a fajta elfogadást, kialakul a világ jóságába vetett alapvető hite, tehát ennek mentén formálódik hozzáállása a külvilághoz, illetve más felnőttekhez, kortársaihoz is. Ezen kívül fontos alapja az önmagára vonatkozó érzéseknek is, így lesz képes önmagát elfogadni és szeretni.

A szülőnek nem pusztán elfogadó attitűddel kell viseltetnie gyermeke felé, igyekeznie kell a kisbaba igényeire érzékenyen, arra „válaszkészen” hozzáállni, hogy érzelmileg kiegyensúlyozott és magabiztos legyen –például ha sírdogál, testi érintéssel, simogatással, ölbe vétellel nyugtatni, stb. A hangsúly a gyermek érzelmi állapotaira és szükségleteire való fokozott érzékenységen és figyelmen van: úgy reagáljak rá, úgy nyugtassam, ahogy neki jó.

Az önállóvá válás tehát az ősbizalom kialakulásán és megélésén alapszik, aminek talaján elindulhat később a leválás folyamata, a világ felfedezése ebből a biztonságos bázisból történik. A sürgetett leválás, az idejekorán megjelenő, nem életkornak megfelelő elvárások az önállósodásra vonatkozóan ugyanúgy szorongó gyermeket eredményeznek, mint a túlféltés. A leválás egy tanulási folyamatként is felfogható, melyben fokozatosan, a gyermek igényeihez és szükségleteihez mérten, azt figyelve kell támogató szülőként fellépni.

A legfontosabb lépések egyike, hogy gyermekünknek engedjük meg a hibázást, „ügyetlenkedést”. Sokszor az jelenti a nehézséget, hogy a napi rutinban, rohanásban a kisebb-nagyobb próbálkozásokra nincs lehetőség, nincs idő, azonban érdemes tudatosítani, hogy ezek az apró momentumok mennyire fontosak az önállósodási-tanulási folyamatban. Inkább késsünk el az óvodából, bölcsődéből, mintsem hogy minden reggel mi adjuk fel gyermekünkre a cipőt, mackónadrágot. Együttérzéssel, empátiával segítsük a gyermeket.

A másik lényeges dolog, hogy már egészen kicsi kortól kezdve igyekezzünk gyermekünket bevonni az őt érintő kérdésekbe. Kisebbeknél döntési alternatívák közül való választás, nagyobbaknál már konkrét véleményformálás az ajánlott. Például egy kis ovis eldöntheti, hogy fürdés után pakolja össze a játékokat vagy fürdés előtt, az estimesét fogmosás előtt olvassák el közösen vagy azután, stb. Nagyobbakat érdemes bizonyos kérdésekben kikérdezni, véleményt formáltatni. Ennek funkciója a saját szükségletek monitorozásának és felismerésének megtanulása

Ugyancsak fontos, hogy a családi életre és a gyermek teendőire vonatkozóan igyekezzünk őt aktív résztvevőként kezelni, ne legyen kivonva a napi feladatokból. Már egész kicsi, óvodás gyermeket is meg lehet kérni arra, hogy segítsen a házimunkában: tegye be a szemetet a szemeteskosárba, a szennyest a szennyestartóba, stb. Ezzel nő a hatékonyság élménye, ami ugyancsak az önbecsülés fontos alappillére.

Az önállóságra neveléssarokköve még, hogy mivel motiválom a gyermeket. A tiltások, a büntetés nem segít a szabályok, értékek belsővé tételében, ráadásul hosszútávon aláássa a motivációt is. A jutalmazás, dicséret, pozitív megerősítés viszont segít abban, hogy gyermekünk egyre jobb és sikeresebb akarjon lenni, hosszútávon pedig interiorizálja, belsővé tegye azokat az értékeket, amelyeket a nevelés által neki átadni szeretnénk.

Általánosságban véve a szabályok tekintetében ugyancsak fontos kiemelni, hogy azok minden életkorban legyenek egyértelműen leszögezve és konzekvensen betartva. A pozitív dolgokra helyezett hangsúly pedig nem azt jelenti, hogy a hibákat el kell tussolni, sokkal inkább időt kell szánni arra, hogy ezek megbeszélhetők legyenek – csak így lehet épülni, tanulni belőlük. Míg a büntetésalapú nevelés inkább dacossá, ellenlálóvá teszi a gyermeket, a megerősítésen alapuló motiválttá és magabiztossá.

A gyermekeknek engedni kell, hogy kortársaikkal, testvéreikkel maguk oldják meg konfliktusaikat, hiszen így alakul ki az együttműködés képessége – természetesen van egy szintje a konfliktusoknak, amikor már szülői beavatkozás szükséges. Az események kapcsán mindig beszéljük meg, gyermekünk mit érzett, mi okozott számára nehézséget, mi segített neki, hogy a helyzetet megoldja.

Az önállósodás folyamatában jelentős kérdés az is, hogyegy gyermeket mikor hagyhatunk magára otthon, illetve mikor aludhat először másutt, rokonoknál, barátoknál, táborban stb.

Ebben a tekintetben is lényeges a fokozatosság: először mindenképpen csak rövidebb időre próbáljuk meg, akár néhány órára, fél napra menjen át játszani a barátaihoz, később meg lehet próbálni az ottalvást is. Minden esetben fontos átbeszélni a teljes forgatókönyvet, lehetőleg minden eshetőséget: melyik szülő milyen formában elérhető, kihez fordulhat probléma esetén, stb. Az otthon maradás esetében is hasonló a folyamat, életkor tekintetébenajánlás szerint az óvodásokat ne, alsó tagozatos iskolásokat már inkább, illetve kisebb testvért ne hagyjunk másik kiskorú felügyeletére.

 

 

 

Contact Simba Gyógyszertár

Address :

Újszász u. 47b, 1165 Hungary

Phone : 📞 +
Postal code : 47
Website : http://www.szimpatika.hu/gyogyszertar/1100/budapest_xvi_kerulet/simba_gyogyszertar
Categories :
City : b

Újszász u. 47b, 1165 Hungary
P
Péter Hendrik on Google

Nem csak felkészült és nagyon kedves kiszolgálás, hanem sokkal több ennél. Kisfiammal a kezemben mentem kiváltani neki a gyógyszereket és a kedves gyógyszerész hölgy elkészítette nekem az antibiotikumot, hogy azonnal be tudjam adni a kisfiamnak és a nurofent is segített kimérni, kérés nélkül, hogy a lázát is azonnal tudjuk csillapítani. Nagyon szépen köszönöm az egész család nevében a segítségét!
Not only prepared and very kind service, but much more than that. My little boy and I went to trigger the medication for me and the lovely pharmacist lady prepared the antibiotic for me so I could give it to my little boy right away and he also helped me measure nurofen without asking us to relieve the fever right away. Thank you so much for your help on behalf of the whole family!
K
Kriszti Sz on Google

Nagyon sokat változott a kiszolgálás pozitiv irányba, mióta itt van a /talán Patika főnök/ gyógyszerész Úr, aki rendkívül készséges, kedves, szorgalmas, szakmailag jól felkészült, sok okos tanáccsal lát el mindenkit, fáradhatatlanul, példaértékűen. MOST már szinte örömmel megyek be. Minden elismerésem:)
The service has changed a lot in a positive direction since the / maybe Chief of Pharmacy / Mr. Pharmacist is here, who is extremely willing, kind, hardworking, professionally well prepared, provides everyone with a lot of smart advice, tirelessly, exemplary. NOW I'm almost happy to go in. Congratulations to all:)
K
Krisztina Goda on Google

Udvariatlan és minden előzékenységet nélkülöző kiszogálás, amit viszont megbízhatóan prezentálnak minden alkalommal mikor jobb híjján betérek. Én kértem elnézést, hogy hozzájuk viszem a pénzem és ezzel megzavarom a pult mögött enerváltan mással foglalkozó hölgyet. Csak azért nézek be nagy-néha, mert közel van, és itt a hiánycikknek mondott gyógyszerek is megtalálhatóak a legtöbbször.
Unexplained and outrageous applause, which is reliably presented every time I miss. I apologized for bringing my money to them and interfering with the woman who was hesitating behind the counter. I'm just looking at some times, because it's close, and here are the drugs that are short-lived.
Z
Zoltán Vékony on Google

A megszokotthoz képest többféle gyógyszer és étrend kiegészítő kapható itt, ráadásul kedvező áron. Nem kell sokat sorban állni, egyszerre 3 ablaknál is folyik a gyógyszerek kiadása, és nagyon segítőkészek. Szeretek idejárni.
There are more medicines and dietary supplements available here than usual, and at a good price. You don't have to line up much, the medication is dispensed at 3 windows at the same time, and they are very helpful. I like to come here.
A
Adrien Zimányi on Google

Múlt héten lázcsillapítót vettem náluk, rákérdeztem hogy jól emlékszem hogy a Covid esetén azt a hatóanyagot javasolták amit választottam? A válasz az volt hogy a hölgy nem olvassa a híreket és nem foglakozik ezzel az egész mizériával. Ma ismét betértem és tényleg tojnak az egészre. A három kiadó pultból kettőben volt kiszolgálás természetesen az egymástól kb. 1 méterre található közvetlen egymás mellettiben. Távolságot nem lehetett a vevőknek tartani. Az egyikünk a fal mellé szorult be. Szóvá is tettem az eladó nem szólt de láthatóan nem tetszett az észrevételem. A családban van állatorvos, biológus, orvos aneszteziológus. Szerintem elég tájékozottak vagyunk és nem pánikolunk de ez a tapasztalat elkeserítő. Mit várunk a mezei állampolgártól ha két gyógyszerész ilyen példát mutat? És ez esetükben nyugodtan nevezhető tendenciának nem egyszeri véletlennek.
Last week I bought an antipyretic from them, I asked if I remember correctly that the active ingredient I chose was recommended for Covid? The answer was that the lady did not read the news and did not deal with this whole misery. I came in again today and they really lay eggs for the whole thing. Of the three publishing counters, two had services, of course, for approx. 1 meter right next to each other. Distance could not be kept for customers. One of us was stuck next to the wall. I also spoke to the seller did not speak but apparently did not like my comment. There is a veterinarian, a biologist, a doctor anesthesiologist in the family. I think we’re pretty informed and don’t panic but this experience is frustrating. What do we expect from a citizen of the field if two pharmacists set such an example? And in their case, this can easily be called a trend, not a one-time coincidence.
O
Orsolya Ballásy on Google

Nagyon kedvesek, segítőkészek, felkészültek, és a szakmájukban profik voltak, már az első alkalommal is sokkal jobban tudták, hogy mi is kell pontosan a bajomra, mint az orvos. Többször is jártam már náluk és nagyon tudom őket ajánlani, hisz mindig van amit keresek, sosem kellett üres kézzel távozzak.
They were very kind, helpful, prepared, and professional in their profession, they knew for the first time much better what exactly I needed to get into trouble than the doctor. I have visited them several times and I can highly recommend them, because there is always what I am looking for, I never had to leave empty-handed.
H
Hegedüs Zoltán on Google

A telefont nem veszik fel hiába hívom egész nap! A kiszolgálás pedig egy nagy nulla!
E
Erika Pető on Google

A fiatal munkatársak unott,flegma magatartása. Éppen csak azt nem mondják: " minek jöttél ide,mit akarsz"?

Write some of your reviews for the company Simba Gyógyszertár

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *