Szerapiszmed Kft. - Szerapiszmed Kft.

4.1/5 based on 8 reviews

szerapisz-med - Szerapiszmed.hu

Nyitva van a rendelő, a rendelések meg vannak tartva!

Hirdetés

Tisztelt Érdeklődő, szeretettel köszönjük Önt!


A SZERAPISZMED Egészségügyi Központ orvosok részvételével alakult egészségügyi vállalkozás 2010-ben kezdte meg működését.

A SZERAPISZMED Egészségügyi Központ elsősorban Makó és térsége lakosságának, valamint a Romániából és Szerbiából érkezőknek nyújt magán szakorvosi szolgáltatást, részt vállal továbbá a térség vállalkozásainak foglalkozás
-egészségügyi ellátásában, valamint az igény szerinti szakmai tartalommal összeállított szűrővizsgálatok végzésében, és a térség egészség-turisztikai szolgáltatásainak biztosításában.

A járóbeteg szakellátásainkat a komplexitásra való törekvés és az a szemlélet jellemzi, hogy a beteget kezeljük, gyógyítjuk, nem csak a betegséget.

Az egészségügyi szolgáltatások között a betegségek megelőzését, korai felismerését segítő vizsgálatokat, a gyógyítással azonos súlyú feladatnak tekintjük.

A szolgáltatásokat előjegyzés alapján, várakozás mentesen, jól felszerelt, igényesen kialakított rendelőkben vehetik igénybe, mely során meggyőződhetnek arról, hogy a SZERAPISZMED egészségügyi ellátásának középpontjában a szolgáltatást igénybe vevők állnak.

A gyógyító munka eredményességét a szakorvosaink tudása gyakorlati tapasztalata, a korszerű vizsgálati eszközök és módszerek alkalmazása, a bizalomra épülő orvos
-beteg kapcsolat alapozza meg.



Forduljon hozzánk bizalommal!

Időpont kérése az alábbi telefonszámokon!

Cím: 6900 Makó, Martinovics u. 3.

Mobil: +36-30/920-0680

E-mail: [email protected]



Contact Szerapiszmed Kft.

Address :

Martinovics u. 3, 6900 Hungary

Phone : 📞 +98
Postal code : 3
Website : http://www.szerapiszmed.hu/
Categories :

Martinovics u. 3, 6900 Hungary
J
Julianna Gyüge on Google

Kellemesen berendezett váróval rendelkezik.Időpont kérés a recepción történik.
It has a pleasantly furnished waiting room. Appointments can be requested at the reception.
A
Anna Dán on Google

Tiszta környezet, gyors, udvarias beteg kezeles diszkrét, megfizethető árak.
Clean environment, fast, polite patient treatment, discreet, affordable prices.
A
Alexandra Rácz90 on Google

A recepciós hölgy irtó mogorva és bunkó módon viselkedett. Minősíthetetlen stílust és hangnemet használt.
The receptionist lady behaved in a gruesome, grumpy and jerky way. He used an unqualified style and tone.
E
Enikő Oláh on Google

Kedves Szényei Norbert!!!! Máskor tessék hitelesebb és valósabb tényeket leírni!! Az olvasottaknak csupán a fele igaz, valamint ki tudtak állni az AUTÓVAL az udvarból, mert a másik sofőr is elállt onnan. Oh, még egy dolog, amit megjegyeznék, ha csupán 20 centimétert foglalt el a kapubejáróból, akkor gondolom papírból készült az Ön autója és össze lehet hajtogatni, amit máskor nagyon szívesen megtehet, hasonló esetben!!! (Egy szem- és fültanú)
Dear Norbert Szényei !!!! Other times, let me write more credible and real facts !! Only half of those read were true, and they could get the CAR out of the yard because the other driver had also left. Oh, one more thing I would note, if you only occupied 20 inches from the gate entrance, then I think your car is made of paper and can be folded, which you are very happy to do at other times, in a similar case !!! (An eye and ear witness)
S
Sándor Leczki on Google

Egy hónappal ezelőtt időpontot egyeztettünk egy általános szűrő vizsgálatra, majd aznap mikor már mentem volna az időpontot vissza mondták! Ezekután közölték, hogy nem tudnak időpontot adni a következő két héten belül.
One month ago we had an appointment for a general screening test, and the day I had gone the date was canceled! They were then told that they could not make an appointment within the next two weeks.
7
77 vegastone on Google

Sajnos kellemetlenül jártam a múltkor ezen a helyen és már nem először. Megalàzó és lekezelő stílusban beszélt velem a recepción a hölgy, a kedvesség legapróbb jelét nem mutatta, pedig szerintem ez nélkülözhetetlen egy magánrendelőben, ahol a pàciens kedvességre és segítőkészségre számít. Ezen kívül minden mással elègedett voltam.
Unfortunately, I have been to this place uncomfortably last time and not for the first time. The lady spoke to me at the front desk in a humiliating and condescending style, she did not show the slightest sign of kindness, although I think it is essential in a private practice where the patient expects kindness and helpfulness. Besides, I was relieved by everything else.
k
kiskapusunk on Google

Kellemetlen, kissé lekezelő magaviseletű/beszédstílusú recepciós.. Egyeztetett időpont maximum tájékoztató jellegű, valóságban órás varakozás közben tűrni, hogy a recepciós kollega modortalanul, szinte kiabál egyik helységből a másikban tartózkodó szintén kollegához. Illetlen, helyhez nem méltó magatartás!
Uncomfortable, slightly condescending receptionist / speaking-style receptionist. Inappropriate, unworthy behavior!
N
Nándor Szűcs on Google

chiropractor helped my lower back pain

Write some of your reviews for the company Szerapiszmed Kft.

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *