Vörösmarty Mihály High School - Vörösmarty Mihály High School

4.7/5 based on 8 reviews

VMG - Vmgsuli.hu

A demokrácia és az emberi jogok az Európai Unió önképét meghatározó értékek. Ezek azonban nem magától értetődőek!

A “Demokrácia és bábjáték” projekt, amelybe a Vörösmarty Gimnázium 10.d osztálya a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium révén csatlakozott, lehetővé teszi a 13 és 16 év közötti európai fiatalok számára, hogy kreatív módon foglalkozzanak a demokrácia és az emberi jogok témájával, valamint ezek jelentőségével a szabadság és az egyenlőség szempontjából. Ennek érdekében az iskolai keretek között megismerkedtek a tematikus háttérrel a projektvezetők és vendégelőadók segítségével, majd a megszerzett ismereteket egy rövid bábszínházi előadásban dolgozták fel, amelyet családjuk, kortársaik, politikusok és más érdeklődők előtt mutattak be az iskolában. A bábszínház művészi módszerei segítettek ellentmondásos témákat kifejezni, a nehezen kimondható dolgok lényegét megragadni és új összefüggésekbe helyezni a kapcsolatokat.

A Vörösmarty drámatagozatának 10. évfolyamos diákjai egy hosszú munkafolyamat keretében hozták létre a témához illeszkedő előadásukat. A felkészülés már novemberben megkezdődött kreatív tanáraik, Perényi Balázs és Papp Dániel vezetésével. A tematikus felkészítést Cziráki Judit és Lóránt Krisztina koordinálták, a bábos képzést pedig Barna Zsombor és Szolár Tibor tartották kézben, illetve Hoffer Károly vezetett be minket a maszkkészítés rejtelmeibe. A márciusi ünnepi műsor is részét képezte ennek a folyamatnak, majd megkezdődtek a bábos tréningek, amelyhez a Budapest Bábszínház műhelyében készítettek megfelelő bábokat és maszkokat a szakemberek. A felkészülés során fontos szempont volt, hogy a diákok maguk hozzanak létre szövegeket, slameket és dalokat a korábbi kurzusaik, felismeréseik alapján, aminek a csoport maximálisan eleget tett, így egy közel egy órás anyag készült el, élő zenével.

Az elkészült projektelőadás bemutatójára 2022. május 26-án került sor a Vörösmarty Gimnázium Dísztermében. A szűkkörű bemutatóra a szülőkön kívül szakembereket és politikusokat is hívtunk, aminek köszönhetően meghívást is kapott a projekt a Fővárosi Közgyűlés épületébe, ahol egy tematikus nap keretében mutatják majd be a fiatalok a munkájukat.

A következő hetek kihívása az elkészült anyag lerövidítése és angol nyelvre fordítása, hiszen az osztály a Nemzeti Tehetségprogram elnyert pályázatának köszönhetően június 25-27. között szakmai útra látogat Bécsbe, ahol az ottani diákok és szakmai közönség előtt is bemutatja projektelőadását.

A projekt célja egyrészt a demokrácia és az emberi jogok fontosságának megértése a béke és a kohézió fenntartásában az Európai Unióban, másrészt a demokrácia és az emberi jogok tanításának módszereinek kidolgozása a tanárok, az ifjúságsegítők, a művészek és az érdeklődők számára Európa-szerte. Reméljük, hogy ez a célkitűzésünk minél több embert elgondolkodásra és aktív cselekvésre késztet majd a jövőben.

Contact Vörösmarty Mihály High School

Address :

Horánszky u. 11, 1085 Hungary

Phone : 📞 +8
Postal code : 11
Website : http://www.vmgsuli.hu/
Categories :

Horánszky u. 11, 1085 Hungary
V
Viktor Morvai on Google

Jó suli, jó tanárok, jó hangulat, sok program, jó légkör ?
Good school, good teachers, good atmosphere, many programs, good atmosphere ?
A
Andor Skodák on Google

Egy nagyon jó iskola!! Csupa jó kedvel és jó hangulattal.
A very good school !! He's in a good mood and in a good mood.
D
Dániel Szarvas on Google

Isteni légkör. Elkápráztatóan jó tanárokkal! <3
Divine atmosphere. Awesome teachers! <3
O
Orsolya Bulla on Google

Kedves, odafigyelő tanárok, jò közösség.
Dear, attentive teachers, good community.
S
Szabina Nagy on Google

Kiváló helyszín a Kórusok éjszakájához, nagyon jó az udvar akusztikája. Kényelmesen elfértünk, a dekor ízléses volt. Szuper, hogy befogadták ezt a rendezvényt!
Great location for the Night of the Choirs, very good courtyard acoustics. We fit comfortably, the decor was tasteful. It’s great to have hosted this event!
A
Attila Marosi on Google

Most, a Kórusok Éjszakája rendezvény keretében voltunk itt először, alapvetően csak a földszinti folyosókon és az udvaron fordultunk meg, ahol maga a koncert volt. Így döntően ezeket tudom értékelni, a gimnázium tantermeiről, sport és egyéb kiszolgáló helyiségeiről, és az itt folyó oktatásról nem rendelkezem tapasztalattal. A gimnázium elhelyezkedése véleményem szerint előnyös, a Palotanegyedben, közel a Mikszáth térhez, a Lőrinc pap térhez és a Nemzeti Múzeumhoz, ami biztosan megkönnyíti, hogy a diákok közelebb kerüljenek a kultúrához. Az épület megközelíthetősége jó, a környék biztonságosnak tűnik a diákok szempontjából. Az épület szép, letisztult, talán leginkább neoklasszicista stílusúnak mondható. Szép nagy a földszinti folyosók belmagassága, a tantermek ajtajai jórészt szépen rendbehozott, nagy faajtók. A bejárati csarnokból nyíló udvart szép, letisztult, jó állapotban lévő belső homlokzat keretezi, de meglehetősen sivár, növényt nemigen látni benne. A koncert során a megvilágítás és az udvar fölötti egyre sötétedő mélykék égbolt miatt ugyanakkor nagyon hangulatosnak találtuk. Ezt az udvart szabad téri hangversenyek, filmvetítések, stb. kiváló helyszínének tartom. Ha lesz még itt hasonló rendezvény, biztos szívesen jövünk.
Now, we were here for the first time as part of the Night of the Choirs event, basically we only visited the downstairs hallways and the courtyard where the concert itself was. So I can appreciate most of these, I have no experience with high school classrooms, sports and other service rooms, and the education that takes place here. The location of the grammar school is advantageous in my opinion, in the Palace District, close to Mikszáth Square, Lőrinc Priest Square and the National Museum, which will certainly make it easier for students to get closer to culture. The accessibility of the building is good, the area seems safe for students. The building is beautiful, clean, perhaps mostly neoclassical in style. The ceilings of the corridors on the ground floor are nice, the doors of the classrooms are mostly nicely arranged, big wooden doors. The courtyard, which opens from the entrance hall, is framed by a nice, clean, well-maintained interior façade, but is rather bleak, with little plant to see in it. During the concert, however, we found it very cozy due to the lighting and the ever-darkening deep blue sky above the yard. This courtyard is open for open-air concerts, film screenings, etc. I consider it an excellent venue. If there is a similar event here, we will be happy to come.
T
Tünde Élőné Takács on Google

Mint minden középiskolában, az épületben van mit felújítani, de igyekeznek, fejlődnek. Tisztaság van,világosak tantermek, valamint izgalmasak terek és helyszínek a dráma órákhoz. A gyerekek imádnak idejárni!
Like any high school, the building has something to renovate, but they strive to evolve. There is cleanliness, bright classrooms, and exciting spaces and venues for drama lessons. Kids love to come here!
B
Balázs Kollár on Google

Életem legszebb 4 évét töltöttem itt. Lelkiismeretes, csodálatos tanárok, gondolkodó iskolaközösség. A barátaimmal mindig azt mondjuk, hogy órákon át lehetne magyarázni, hogy milyen VMG-snek lenni, de akkor sem érkeznénk úgy, hogy valóban átadtuk, hogy milyen is a Vörösmarty-életérzés. Varázslat, bármely olyan szülőnek a legnagyobb örömmel ajánlom, aki egy pezsgő, izgalmas és inspiráló közegbe szeretné íratni a gyermekét.. :)
I spent most of my life here in four years. Conscientious, wonderful teachers, community-minded school. My friends and I always say that could explain for hours on end, being a VMG-friend, but you will not come to you to actually handed over to see how well the Vorosmarty feeling. Magic, any parent delighted to recommend it to anyone who wants to enroll your child in a hot, exciting and inspiring medium .. :)

Write some of your reviews for the company Vörösmarty Mihály High School

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *