Áron Ház Kft. - Újpest - Áron Ház Kft. - Újpest

3.9/5 based on 8 reviews

Nyílászáró Centrum: Ajtó, ablak, bejárati ajtó, beltéri ajtó, műanyag ablak, nyílászáró - Aronhaz.hu

Egy frissen vett balatoni ház felújitási munkálatai közül az első volt a külső nyilászárók kicseréltetése. Egy ajánlás alapján, elsők között Önöket kértem meg egy árajánlatra. Újpesti üzletükben, Gál Pongrác személyében igazán kellemes és konpetens tárgyalópetnerre találtam. Sikerült megállapodnunk egy műszaki megoldásban, ami -40 éve Németrországban épületgépész tervezöi gyakorlattal- megbizhatónak, korszerünek igérkezett, és más árajánlatokkal összehasonlitva árban is meggyőzött. Az első kidolgozás után többször tökéletesitettük az elgondolást, amig a megbizás létrejött. 

Ezen megbizás kifogástalan lebonyolitása után, a nyilászárók azóta is kifogástalanok, ez év tavaszán további megbizást adtam egy nagyobb ajtó-ablak kombinációra a kert felé, valamint 4 beltéri ajtó szállitására.

Kb. 2 hét mulva lesz ez is kivitelezve, izgalommal várom az eredményt és bizom benne, hogy ez úton sem fogok csalódni. A felújitás kapcsán még további 4 beltéri ajtó fogja a ház komfortosságát növelni. Úgy tervezem, hogy ennek megvalósitásában is Önök lesznek a partnereim.

Üdvezlettel:

B. István

Épületgépész tervezö


Vásárló: B. István

Contact Áron Ház Kft. - Újpest

Address :

Váci út 81, 1044 Hungary

Phone : 📞 +7
Postal code : 81
Website : http://aronhaz.hu/
Categories :

Váci út 81, 1044 Hungary
N
Norbert Dürge on Google

A megrendelt egyedi méretű ajtókra sokat kellett várni de ez nem az ő hibájuk volt. Tartották a megbeszélt gyártási határidőt a beépítés pedig nagyon rugalmasan jóval a megbeszélt határidő előtt teljesítették. A beépítő csapat nagyon korrekt és profi volt.
We had to wait a lot for the custom-sized doors we ordered but it wasn’t their fault. The agreed production deadline was met and the installation was completed very flexibly well before the agreed deadline. The installation team was very fair and professional.
T
Tamás Domán on Google

Felkészült eladók, hatalmas választék. Ha beltéri ajtó, akkor csakis tőlük.
Prepared sellers, huge selection. If you have an interior door, only from them.
S
Szentágotai Andrea on Google

Szeretném ismételten megköszönni az eddigi sok munkát és segítségét velünk kapcsolatban! Az ajtók gyönyörűek és a beépítés is nagyon szakszerűen és gördülékenyen ment, a két fantasztikus szakemberrel! Csak gratulálni tudok cégükhöz, a kollégákhoz és további legalább ilyen sikereket kívánok! Mindenképpen ajánlani fogom Önöket másoknak is. Köszönettel: Andi
I would like to thank you again for all the work you have done so far and for your help with us! The doors are beautiful and the installation also went very professionally and smoothly, with the two fantastic professionals! I can only congratulate your company, your colleagues and wish you at least some more such success! I will definitely recommend you to others. Thanks to Andi
D
Dávid Szendrői on Google

Egy meglévő ajtó mellé kívántunk egy ugyanolyat beszereltetni. Az első alkalommal nem sikerült rendesen lemérniük az ajtóméretet, ezért szükségessé vált ismételten kijönniük és ismét lemérni. Ezután ismét kiderült, hogy rosszul mértek, ezért telefonon felhívtak minket, hogy mi mérjük le az ajtó fogadórészének méreteit. Ezt követően kérésemre telefonon ajtónyílás kialakítását végző kőművessel is egyeztettek, ám miután kihozták az ajtót, kiderült, hogy nem fér be az ajtó, nem tudják beszerelni. A helyszínen vettük észre azt is, hogy az ajtóba a már meglévő ajtó mintázatától nagyon is eltérően marták bele a kívánt mintát. Az ajtóra szerelt zsanérok sem hasonlítanak a már meglévő ajtón lévő zsanérokhoz. Viszont legalább hasonló kilincset találtak. Ezután egy másik szakembert kellett hívni az ajtó beszereléséhez. Ráadásul nem dolgoznak olcsón. A megbeszéltekhez képest is csúsztak egy pár hetet. Nem ajánlom őket.
We wanted to install the same next to an existing door. For the first time, they failed to measure the door size properly, so it became necessary to come out again and weigh it again. Then it turned out again that they were wrongly measured, so we were called by phone to weigh the dimensions of the door receiving part. After that, at my request, they also consulted with a mason who designed the door opening by phone, but after the door was brought out, it turned out that the door could not fit, they could not install it. We also noticed on the spot that the desired pattern was milled into the door very differently from the pattern of the existing door. The hinges mounted on the door are also not similar to the hinges on an existing door. But at least a similar handle was found. Then another specialist had to be called to install the door. Plus, they don’t work cheap. They also slipped a couple of weeks compared to what was discussed. I do not recommend them.
H
Harsányi Zoltán on Google

2016-ban beszerelt ajtók. Sajnos az egyik ajtónak az egyik felét csak purhabbal tették be. Mára ez az ajtófélfa lóg, mozog. 5-6 évre vesz az ember ajtót? Határozottan mást keresnék legközelebb. Főleg, hogy annyiban voltak segítőkészek, hogy ez van teszünk be másikat. Kontárság.
Doors installed in 2016. Unfortunately, one half of one of the doors was inserted only with foam. Today, this door jamb is hanging, moving. Does a man buy a door for 5-6 years? I would definitely look for something else next time. Especially that they were helpful in that this is where we put in another one. Contrast.
A
Andor Horváth on Google

Több cégtől bekértem ajánlatot és megnéztem a honlapját is . A legkorrektebb és legyorsabb ajánlatot ettől a cégtől kaptam. Az ajánlat adás után kértem egy helyszíni megtekintést, amit ugyan 4 nap alatt tettek meg de a prfizmus, a tableten felmérés az általam felállított szintet is felülmúlta. A felmérést még az otthonomból el is küldte kollégájának aki 3 órán belül ki is küldte számomra az új ajánlatot. Kicsit drágább lett de masnap a bemutatóteremben korrektül tájékoztattak, miért változott az ár az általam első körben felmérthez képest. Megkötöttem a szerződést és az előleget el is utaltam. A termékek 1 hét csúszással ugyan (tájékoztattak róla) de meg is érkezett és a ajtók díjának második részletétnek befizetését követően 2 nap múlva már kaptam is időpontot a beépítésre. Az ajtók tökéletesen beépültek. Összességében: Egy jó folyamatokon alapuló vállalat. Korrekt a tájékoztatásuk és a papírmunkájuk. Több negítív kritikát is olvastam a hozzászólóktól és könnyen el tudom képzelni, hogy a szerződés és hozzá tartozó papírok el nem olvasása miatt, azaz az önhibájukból reklamálnak a volt ügyfelek. Mindenkinek bátran ajánlom az Áron Ház Kft-t ha ablakra vagy ajtóra van szüksége. Üdvözlettel Dr. H.A.
I asked for quotes from several companies and also checked their website. I received the most correct and fastest offer from this company. After submitting the offer, I asked for an on-site inspection, which was done in 4 days, but the prfizmus, the tablet survey also exceeded the level I set up. I even sent the survey from my home to my colleague who even sent me the new offer within 3 hours. It became a little more expensive but the other day in the showroom I was correctly informed why the price had changed compared to the one I had surveyed in the first round. I signed the contract and transferred the advance. The products arrived with a 1 week delay (they were informed about it) but I received an appointment 2 days after the payment of the second installment of the door fee. The doors are perfectly integrated. Overall: A company based on good processes. Their information and paperwork is correct. I have read several negative reviews from contributors and I can easily imagine that former customers are complaining about not reading the contract and the papers attached to it, i.e. through their own fault. I strongly recommend Áron Ház Kft if everyone needs a window or a door. best regards Dr. H.A.
S
Szilvia Balogh on Google

AKI TEHETI KERÜLJE EL EZT A CÉGET SZAKMAILAG ALKALMATLAN RABLÓ BANDA A legszörnyűbb az egészben hogy ajánlás útján kaptuk a tippet. Ha lehetne negatív pontozással minősíteni a céget akkor azt adnék rá.. Sima ajtó beszerzésnek indult az egész. Egy férfi eljött felmérni az egyedi ajtó méreteinket. Eredmény: 16 hét könyörgés után, közel fel millió forintért (20.000 volt egy ajtó beszerelése !!!!) 3 tini fiút küldtek akik soha életükben nem kaptak képzést egy ajtó beszerelésre. Sablon nélkül felfúrt FERDE ajtó kilincsek , már a fúráskor sérült ajtók , leverték a falakat, és a felmèréskor rosszul felmért méretek miatt hosszban is rövidebb ajtó lapok . Mindez hónapokkal ezelőtt , panasz téve a vezetőknek e-mailen és már beszereléskor is a munka végeztével papíron, azóta is várjuk a választ …
WHO CAN DO AVOID THIS COMPANY PROFESSIONALLY UNSUITABLE ROBBAND The worst part is that we got the tip through a recommendation. If the company could be rated negative, I would give it to it. It all started with a smooth door purchase. A man came to assess our custom door dimensions. Result: After 16 weeks of begging, for nearly a million forints (20,000 was to install a door !!!!), 3 teen boys were sent who had never received training to install a door in their lives. FERDE door handles drilled without a template, doors that have been damaged during drilling, have been knocked down by walls, and shorter door panels due to dimensions that were poorly measured during the survey. All this months ago, with a complaint to the managers by e-mail and already on paper after installation, we have been waiting for an answer ever since…
t
tímea palotai on Google

Az első kapcsolatfelvételnél még nagyon kedvesek és lelkesek voltak. Aztán két hétig nem lehetett elérni őket, de megmagyarázták, hogy betegség miatt nem voltak elérhetőek (ami egyébként abszurd, ha nem egy egyszemélyes cégről beszélünk, de mindegy). Sajnos meggyőztek, hogy megbízhatóak, és tőlük rendeljünk. A felmérés után már hirtelen ugyan azok a sztenderd ajtók darabonként 5000 Ft-al drágábbak lettek, mint az előzetes árajánlatban voltak, de nem panaszkodtunk, tudtuk, hogy csak előzetes volt az első árajánlat. A beépítésre adtak egy időpontot, ami sajnos nem felelt meg. A következő időpont csak több, mint 3 héttel később volt, de elfogadtuk. Aztán aznap reggel telefonáltak, hogy betegség miatt nem tudnak jönni, majd egyszer visszahívnak, ha kiderült, hogy mikor van időpont. Pár órával később a telefont már csak akkor vették fel, ha ismeretlen számról hívtuk őket. Mivel hozzájuk volt igazítva a burkoló is, és 2 nappal később ütemezve volt, hogy jön, ezért végül úgy döntöttünk, hogy nem várjuk meg, kapunk-e megint egy hónappal későbbre időpontot a beépítésre, hanem kértük, hogy legalább szállítsák ki aznap, és beépíttetjük mással. Ezért még kértek volna kiszállítási díjat, de végül nagyvonalúan elengedték. A kiszállítást végző úr legalább nagyon kedves és segítőkész volt.
They were still very kind and enthusiastic at the first contact. Then they couldn’t be reached for two weeks, but they explained that they weren’t available due to illness (which is absurd anyway, if we’re not talking about a one-person company, but it doesn’t matter). Unfortunately, they were convinced they were reliable and we ordered from them. Suddenly, after the survey, those standard doors were 5,000 HUF more expensive per piece than in the preliminary price offer, but we didn't complain, we knew that the first price offer was only preliminary. They were given a date for the installation, which unfortunately did not match. The next date was only more than 3 weeks later, but we accepted. Then they called that morning that they couldn’t come due to illness, and then they would call me back once it turned out when it was time. A few hours later, the phone was only picked up when we called them from an unknown number. Since the cladding was also tailored to them, and it was scheduled to come 2 days later, we finally decided not to wait until we got another month to install it, but asked to at least ship it out that day and install it. with another. Therefore, they would still have asked for a shipping fee, but in the end they were generously released. The delivery gentleman was at least very kind and helpful.

Write some of your reviews for the company Áron Ház Kft. - Újpest

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *