Belvárosi Tanoda Alapítvány - Belvárosi Tanoda Alapítvány

Részletek a diákjainkkal készült interjúkból

„Azért jó ez a hely – most látom, hogy bekerültem -, mert ez a lelki mélypontokat tolerálni tudja, sőt abban is tud segíteni, hogy az ember fölrugdalózzon belőle. Persze vannak olyan ügyek, amiben nem tud senki se segíteni. Akkor annyit tudnak tenni, hogy az embernek úgy segítenek egy kicsit, hogy tekintettel vannak erre. Meg hogy érdekel valakit, hogy mi van veled. Mert egy normál iskolában, ahol van egy tanárnak 40 fős osztálya, ott úgy el tudsz veszni mint szürke  szamár a ködben, és senkit nem érdekel, hogy mi van.”

„Talán azt jegyezném meg, hogy itt embernek kezelik a másikat és pozitívan állnak hozzá. Míg mondjuk a volt gimnáziumaimban inkább úgy éreztem, hogy lenézik egy kicsit a diákokat. Itt az van, ha nem tudsz valamit, pozitívan állnak hozzád, segítenek, úgyis meg fogod tanulni és tényleg megtanulod, mert jó szándékkal állnak hozzád, pozitívan. Én azelőtt soha nem tanultam, mielőtt a Tanodába jöttem, max. fél órákat, de itt még a tanulást is megszerettetik az emberrel. Azután, miután idejöttem, hazamentem és leültem magamtól tanulni, ami azelőtt – az az igazság -, hogy nem történt meg.”

„…ettől is különbözik a Tanoda a többi középiskolától, mert máshol biztos nem rágják be az ember szájába száztízszer. Meg nem megy oda a tanár a diákhoz, hogy ugyan már, kisfiam, készüljél már. Ott a diáknak kell odamenni a tanárhoz, és elég egyszer is, mert többször biztos, hogy nem foglalkoznak vele.”

„Az előző iskolám elég merev volt, mint általában az iskolák. Ami nem Tanoda, az elég merev. Sok elhúzás van, könnyen kidobják az embert. Annak idején engem nem akartak szakmunkás vizsgára engedni, mert nagyon hosszú volt a hajam. Ilyenek vannak. Az ember vagy behódol, vagy nem. Akkor levágtam éppen, de nem mindenki vágja le, az biztos.”

„….Hát, amit emberileg ad. Ez az, amitől más ez az iskola, mint bármelyik egyéb középiskola. Ami hiányzik a normális középiskolában az, hogy foglalkozzanak az emberrel meg odafigyeljenek rá, meg hogy segítsenek ahhoz, hogy mit tudom én, 20 évesen nem biztos, hogy minden ember tudja, hogy mit akar, meg hogy milyen ember. Nem azt akarom, hogy megmondják, hogy milyen legyek, hanem hogy elfogadják azt, hogy valamerre elindultam, és nem mondják meg, hogy ne arra menjek, hanem máshová. Hogy arra mehessek, amerre én akarok.”

„Szerintem a teljesen reménytelen embereket. Lehet életképtelennek is nevezni egyeseket, lehet deviánsnak – ez rossz szó ugyan, de fel lehet ezzel vázolni az ide felvetteket.”

„Ez nem tanulás. Itt nem tanítanak meg tanulunk, nem tanárok vannak, hanem pedagógusok. Itt a tanárral tök jól eldumálunk, mintha én kérdezném meg, ami engem érdekel. Csak azt veszik le a vállamról, hogy odamenjek és megkérdezzem. Pont ami a hiba bennem, a lustaságomat előzik meg.”

„Ha ott van az ember órákon és figyel, akkor tanulni se kell szinte. Nagyon jól vannak tartva itt az órák ilyen szempontból. Itt tanítják meg az anyagot és nem otthon kell tanulni. Persze, vizsgák előtt mindig át kell nézni meg meg kell tanulni, ami nem volt elég. De ha odafigyelsz az órán,  akkor már nem kell tanulni.”

„Szóval nem kell attól félnem, hogy hülyének tartanak. Mondjuk leginkább az elején persze, az tetszett, mint minden ember, aki tud linkeskedni, hogy felrakhatja a lábát az asztalra, kajálhat, kivonulhat, stb. Utána azért rájön az ember, hogy sokkal másabb az, hogy pl. nem kell attól félnem, hogy hülyének néznek, mert matekóra közepén megkérdezed, hogy 5×5 az mennyi. És akkor nem fogják azt mondani, hogy hülye vagy, hanem, hogy gondold már végig, szóval normálisan elmagyarázzák neked. Pl. az Ervin meg a Papposz is – nem tudom, hogy maguktól jött- e az ötlet, hogy így kezdjenek el magyarázni, ha arról volt szó, úgyhogy elkezdték ilyen dedósan, amin persze hülyére röhögtük magunkat, hogy 1 alma + 1 alma az 2 alma, és tudod, ha felvágod, az fél, ha azt is, az negyed, és akkor eljutottunk az almapüréhez, és akkor ezek tök jó poénok voltak. Ha ezt a Rákócziban süti el egy tanár, akkor mindenki sírógörcsöt kap szerintem, ott ez természetellenes dolog. Itt meg nagyon jó volt. Tényleg egy kicsit dedósan, kicsit debilen, legalábbis hozzám viszonyulva teljesen reálisan gondolkodtak.”

„Hát, hogyha odafigyelsz, és meg akarod tanulni, akkor meglehet. Ha nem figyelsz oda, akkor persze nem lehet. Tőled függ, hogy meg lehet-e tanulni. A tanártól is függ persze. De eddig itt csak olyan tanárokkal találkoztam, akik úgy adják elő a tananyagot, hogy aki meg akarja tanulni, az  megtanulja.”

„Emberileg, erkölcsileg, tudásilag, önbizalmat növelt. Azt hiszem, az volt a legfontosabb, hogy bíztak bennünk. Ezt éreztük és ez volt az, amire mindannyiunknak szüksége volt.” „Segítettek – ami engem érdekelt, azt megpróbálták a felszínre hozni és abban mindenképpen segíteni. Tananyagokat adtak ilyen téren a kezembe, elküldtek mindenféle rendezvényre, ha úgy látták, hogy valóban érdekel a dolog. Megpróbálták a legtöbb pozitívat – azokból a tantárgyakból, amiket nem igazán kedveltem – belevinni, hogy megkedveljem ezeket a tantárgyakat.”

„Itt nem csak a tananyagból tanul az ember, hanem az emberségből is. Be kell vallanom töredelmesen, hogy én sokkal többet tanultam az emberséges bánásmódból, mint a fizikát vagy a kémiát vagy a biológiát.”

„Megtalálni önmagamat, olyan értelemben, hogy elérjek valamit és kitartsak egy dolog mellett. Addig úgy voltam, ha ez az iskola nem jön össze, akkor megyek egy másikba, és ha az sem, akkor egy harmadikba. Megfutamodás volt végül is az előző életem. S mikor bekerültem a Tanodába meg sem fordult a fejemben, hogy én nem itt fogok érettségizni.  100%-ig biztos voltam benne, hogy le fogok most már érettségizni.”

 „Baromi sok segítséget kaptam. Rájöttem, hogy lehet egész emberként élni. Egészséges, nagyjából egészséges embereket találtam, és ez nagyon jólesett. Egy kicsit félek, hogyha elmegyek a Tanodából, megint bürokratikus, vagy sznob emberekkel fogok találkozni. Biztos vagyok benne, hogyha innen kikerülök, nagyon sokat fogok veszíteni. Kár, hogy nincs ilyen felsőoktatási Tanoda. Kéne egy ilyet is csinálni.”

„Mielőtt idejöttem, semmilyen célom nem volt, meg ilyesmi. De itt legalább lett. Tényleg semmi. És ha jobban belegondolok, célom először csak az volt, hogy leérettségizzek, aztán jött a többi.”