Gyógyító Erő - Gyógyító Erő

5/5 based on 1 reviews

Mayer Judit – Találd meg az egészséged, lelki békéd - Gyogyitoero.hu

Szeretnék megosztani veletek egy kis történetet, ami felébresztett, hogy van a világnak egy más nézőpontja. Amikor anyuka lettem, szerettem volna a legtöbbet, legjobbat adni a megszületett gyerekeimnek. Próbáltam az élet nagy dolgait, konfliktusait, játszmáit játékon keresztül megmutatni. Az általános iskola első osztályát kezdtük, és szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy valami nem jól működik.

A gyermekem az a gyermek volt, aki mellett nem tudtak úgy elmenni az osztálytársak, hogy ne lökjék meg, belerúgtak, piszkálták, csúfolták. Próbáltunk segíteni azzal, hogy ne üssön vissza, legyen türelmes, de amikor már a felszerelései is eltűntek, én lettem nagyon dühös. Bementem az iskolába, megkerestem még az Igazgatót is de utána sem lett jobb. Sajnos, egyre többször lett beteg. Sokat fájt a hasa és a torka. (most már tudom, hogy nem tudta megemészteni és kimondani a gondolatait, ami belülről betegítette meg). Alig vártuk, hogy vége legyen az iskolának. Azon a nyáron sokat tanakodtam, hogy ez így nem jó, de hogyan tovább?

Július környékén felfedeztünk a combján egy furcsa dudort. Elmentünk a sebészetre és kiderült, hogy jóindulatú csontdaganat 15 cm. Az volt a poklok pokla…. De miért? És hogy ilyenkor a szülők kétségbe esve kérdőn állnak, hogyan tovább. Ahol mi laktunk volt egy remek gyerek orvosunk, akivel leültünk és tanácskoztunk, ő már akkor homeopátiával foglalkozott és próbálta a tudtomra adni, hogy a lélek megbetegedett. Napokon-heteken keresztül hallottam a doktornő hangját legbelül… lélek-lélek-lélek…..Mi a fene az? tisztában voltam vele, de mint spirituális megközelítésben nem….

Akkor még sajnos nem volt internet, számítógép (mobil sem) csak könyvesboltok. Bementem az első könyvesboltba és keresgettem, de nem tudtam, hogy mit, hogy merre. Ami nagyon érdekes volt, hogy ahogy léptem leesett a földre egy könyv, körbe néztem, de nem volt ott senki, így visszatettem a helyére. Körbe jártam még egyszer, mert elbizonytalanodtam, összezavarodtam a sok információ láttán, és megint leesett a lábam elé ugyan az a könyv. Két kéz volt rajta és a címe reiki. Akkor még nem gondoltam, hogy ez Isteni jel, és haza vittem. Így kezdődött az én történetem, így változott lépésről lépésre az életem, és így tanultam meg ítélet mentesen mindig más nézőpontban, végtelen lényként élni az életem.

Contact Gyógyító Erő

Address :

Istvánmezei út 6, 1146 Hungary

Phone : 📞 +98
Postal code : 6
Website : http://gyogyitoero.hu/
Categories :

Istvánmezei út 6, 1146 Hungary

Write some of your reviews for the company Gyógyító Erő

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *