Készház Építő Kft. - Készház Építő Kft.

4.5/5 based on 8 reviews

   A BASF olyan kísérleti házat épített 2001-ben, amely a fűtéshez szükséges minimális villamos energiát is saját napelemeivel állítja elő. Egy másik módszerrel pedig a régi házak fűtési költségét lehet minimalizálni.



 Ez a mondat Magyarországon álom kategória volt még 2001-ben. De mi a helyzet most, 2020-ban?

Nagyon jó hírünk van, mert nemcsak, hogy nem álom kategória többé, de abba a szakaszba ért a fejlődés, hogy immár itthon is elérhető bárki számára, sőt ár-érték arányban is kifejezetten előnyös alternatívát jelenthet. Már jópár éve építettünk olyan szerkezetű és felszereltségű házakat, melyek bebizonyította, hogy rászolgált a passzív-prémium megnevezésre.

Prémium passzív házainkról bővebb információt talál ITT.

Folyamatosan a lehetséges újításokon, fejlesztéseken dolgozunk. Elkeztünk utánaszámolni, hogy egy ilyen jó energiafelhasználású házat, hogyan tudnánk még jobbá tenni? Rájöttünk, hogy a szigetelés, a nyílászárók, a kondenzációs technológiák terén már nem tudtunk tovább lépni 2012 után ,  az akkor  alkalmazott megoldások, melyeket a passzív-prémium házainkban alkalmaztunk a lehető legjobbak voltak.

Elkeztünk egy következő lehetőségel foglalkozni , amit kiválóan lehet alkalmazni a könnyűszerkezetes házaknál, ráadásul a megtérülési ideje is rövid távú (6-8 év).

2014 óta olyan házat építettünk, melyekben elektromos  fűtést alkalmazunk (fűtő panelekkel, vagy Infra padlófűtéssel, inverteres klímával). A benne lakók tapasztalai meggyőzőek, nincsenek nagy villanyszámlák, és a komfortérzet is tökéletes. Ez adta az ötletet, hogy utánajárjunk a napelemes rendszerek magyarországi lehetőségeinek.

Az elmúlt egy évben a napelem rendszerek 30-40%-al lettek olcsóbbak. Ez azt jelenti, hogy például egy 5kw-os rendszer beszerelve, oda-vissza mérőórával  1,8M Ft. Egy ilyen rendszer képes 6000Kw áramot termelni egy év alatt. Ez a mennyiségű áram elegendő egy 100 m2-es  A++ ház éves energia felhasználásához.

 Elkezdünk számolgatni:

  • nem vezettünk be a gázt,
  • nem terveztettünk, szereltettünk,
  • nem veszünk gázkazánt, radiátort vagy padlófűtést. 

A megtérülési idő máris gyorsan lerövidül.

 A településen ahol a cég mükődik , egy teljes lakóparkot építettünk fel ezzel a technólogiával  és folyamatosan építünk hasonló épületeket

A magyarországi áramszolgáltatóknak már törvényi kötelezettségük átvenni a megtermelt áramot, amit téli időszakban visszakérhetünk tőlük. Ezáltal, a nyáron megtermelt plussz áramot, télen elektromos fütőberendezésekkel el tudjuk használni.

Mottonk Minöség Megbízhatóság Innováció nem vagyunk a legolcsobbak (ez nem is célunk) de a legjobbak közé tartozunk azt szerénytelenséggel állíthatjuk.

Egy 100m2-es háznak a hasznos m2 ára nem lesz több 320ezer Ft bruttó -nál és ezért olyan házat tudunk építeni, aminek a fenntartása utána nem kerül pénzébe!

 

Contact Készház Építő Kft.

Address :

Méntelek tanya 14, 6000 Hungary

Phone : 📞 +789
Postal code : 14
Website : http://www.keszhazepito.hu/
Categories :

Méntelek tanya 14, 6000 Hungary
T
Teri Surman on Google

P
Papp András on Google

M
Magdolna Ivanyi on Google

L
László Márkovics on Google

C
Csaba Ráczkövi on Google

Z
Zsófia Berta on Google

D
Dániel Baross on Google

A
Attila Várhegyi on Google

Ajánlom mindenkinek...
I recommend to everyone...

Write some of your reviews for the company Készház Építő Kft.

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *