Kiskunfélegyházi Kalmár-kápolna - Kiskunfélegyházi Kalmár-kápolna

4.4/5 based on 8 reviews

Sarlós Boldogasszony Főplébánia - Sbaotemplom.hu

Kiskunfélegyházi Ótemplom

Sarlós Boldogasszony Főplébánia - Sbaotemplom.hu

Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.

1Kor 3,16

A város felé közeledve három égbemagasodó torony köszönti az érkezőket, a két katolikus templom tornyai: az egycsövű és a kétcsövű – ahogy a helybéli szóhasználat mondja. A város egyetlen műemléktemploma a szimplatornyú Sarlós Boldogasszony-templom, a város egyik legrégebbi középülete. Építése 1744-ben kezdődött, falai 1752-re épültek fel. A korábbi torony először 1753-ban épült fel, de ez 1754-ben a gyenge építőmunka miatt ledőlt, ezért újjá kellett építeni. 1761-ben került sor a felszentelésre, a mostani torony 1770-ben épült. A barokk templomot 1803-ban késő barokk stílusban átépítették, és rézborítással látták el a korábban zsindelyezett toronysisakot.

rovid bemutatkozas1

A Fő utca végében álló Ótemplom kelet-nyugat tengelyben épült homlokzat előtti, 53,8 méter magas toronnyal, keleti végében a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel. A keskenyebb és alacsonyabb szentély két oldalán sekrestye és oldalkápolna áll. A díszes, oszlopokkal tagolt, szemöldökpárkánnyal ellátott bejárat fölött, a kórusablak párkányán Jézus látható két angyal társaságában, fölötte a copf stílust képviselő füzérdíszítések figyelhetők meg. A torony falazatának nagyjából a felénél húzódik a hangsúlyos timpanon benne Istenszem-motívummal. A lépcsőház ablaka ovális alakú. A torony a harangok szintjén galériás kiképzést kapott, vagyis tűzfigyelő erkéllyel rendelkezik, valaha ebből a toronyból figyelt a városra a tűzőrség. A toronyórát Rancz Lajos órásmester tervezte, különlegessége a hazánkban ritka, színes számlap és a szépen faragott, a barokk épület pompájához illeszkedő mutatók. A tornyot volutás oromzat kapcsolja össze a templomhajóval.

Bővebben...

Contact Kiskunfélegyházi Kalmár-kápolna

Address :

Móra Ferenc tér 17, 6100 Hungary

Phone : 📞 +7
Postal code : 17
Website : http://sbaotemplom.hu/
Categories :

Móra Ferenc tér 17, 6100 Hungary
R
Róbert Szabó on Google

J
József Orbán on Google

L
László Tóth on Google

z
zoltán Csillag on Google

K
Károly Tóth on Google

Szép
Beautiful
T
Tamás Iványi on Google

Szép templom. Mindennap elmegyek mellette, és megcsodálom.
Nice church. Every day I go beside him and admire.
J
János Konkoly on Google

Nap mint nap elmegyek mellette, de bent még sosem jártam.
I walk past him every day, but I’ve never been inside before.
J
Judit Zsibrita on Google

Kiskunfélegyháza dísze! Kár hogy ritkán van nyitva. Gyönyörű belsővel rendelkezik!
Ornament of Kiskunfélegyháza! Pity is rarely open. It has a beautiful interior!

Write some of your reviews for the company Kiskunfélegyházi Kalmár-kápolna

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *