Miskolci Főzelékház

4.2/5 based on 8 reviews

Contact Miskolci Főzelékház

Address :

Bajcsy-Zsilinszky utca 25, 3527 Hungary

Phone : 📞 +78
Website : http://fozelekhaz.hu/
Categories :
City : Zsilinszky utca

Bajcsy-Zsilinszky utca 25, 3527 Hungary
D
Dr.**** Attila on Google

Az én véleményem sajnos negatív a helyről! Minap tértünk be a feleségemmel, mindketten menüt fogyasztottunk. A levesben, nevével ellentétben egy darab karfiol sem volt, csak valami nokedliszerűségből úszkált benne 1-2, azt is úgy kellett a kanállal kergetni. Másodiknak az oldalas pörköltet burgonyával választottuk. Sajnos ez sem volt nyerő, a burgonyában több főtlen darab volt (ennek oka a főzésközben nem keverés vagy további még nyers burgonya hozzáadása, egyik sem jó.) A hús alapjában jóízű volt, kellően puha azonban a szaftja borzasztó vizes. A mellettünk fogyasztó idősebb hölgy lencsefőzeléke is iszonyat híg volt, hát úgy látszik, a hely a neve ellenére nem tudja milyen is egy főzelék állaga. További észrevétel pedig, hogy nem egyforma adagokat adnak, tehát van, akinek több köret vagy sokkal több feltét jut. Aztán a helyiség nem klimatizált, csak a hátsófelében dolgozik egy plafonventilátor, mely inkább árt, mint használ ugyanis az alatta étkező, elfogyasztásra váró, még meleg ételét pillanatok alatt lehűti. Mindeközben JÓTÉKONY HATÁSÁBÓL a helyiség más részében fogyasztók semmit nem éreznek, de egyébként is értelmét vesztette ugyanis egy sarkig kitárt oldalsóajtón dőlt be a kinti 37 fokos meleg. Az asztalok pedig alacsonyak, nem szabványméretek. Osztom egy előttem szóló véleményét miszerint ANNAK jó, aki éhes. Mindent összegezve sajnálatos, hogy az ember sz@rt kap a pénzéért.
Unfortunately, my opinion is negative about the place! The other day, I and my wife and I both ate a menu. In the soup, contrary to its name, there was no cauliflower, only one noodle-like swim in it, so it had to be chased by the spoon. The second side stew was chosen with potatoes. Unfortunately, this was not a win either, there were several uncooked potatoes in the pot (none of this is due to mixing or adding more raw potatoes during cooking, none of which is good.) The lentil cooked by the older lady who was next to us was also very diluted, so it seems the place doesn't know what a cookie is, despite its name. A further observation is that they do not give the same portions, so some have more side dishes or many more toppings. Then the room is not air-conditioned, only a ceiling fan is working in the back, which does more harm than good, as it cools down the dining room waiting to be eaten while still warm. Meanwhile, for the benefit of the benefit, consumers in the rest of the room feel nothing, but in any case, they have lost their sense of the 37 degree warmth outside on a side door that has been swung around a corner. And the tables are small, not standard sizes. I share an opinion before me that it is GOOD for anyone who is hungry. All in all, it is unfortunate that you get shit for your money.
T
Tóth Kriszta on Google

Háziasan főznek? Az adagok bőségesek, variálhatók. Ha jól akarsz lakni, akkor ne hagyd ki?
They are home-cooked. If you want to live well, don't miss out
M
Martina Martina on Google

A menüben izetlen leves, egy egyszerű zöldsèg ès lebbencslevest nem tudnak ehetőre elkèsziteni. Mintha melegvizet innèk~ennèk. A második egy fokkal jobb volt, de első ès utolsó volt, hogy tőlük rendeltem. Nem ajánlom
In the menu, tasteless soup, a simple vegetable and garnish soup can not be made edible. It's like they're drinking hot water. The second was a degree better, but the first and last was to order from them. I do not recommend
A
Anikó Zsóka on Google

Gyros TÁLnak nevezni ezt a mennyiséget... Viccelnek? :D egy pitába több férne. Javaslom látogassanak el a Gyros Tanyába és nézzék meg hogy néz ki egy tál. Először és utoljára rendeltem. Így lehet elbukni olyan leendő megrendelőt, aki a közelben dolgozik, és rendszeresen igénybe vette volna a házhozszállítást.
Call this quantity Gyros DISH ... Are you kidding? : D A pita would fit more. I suggest you visit Gyros Farm and see what a bowl looks like. I ordered first and last. This is a way to fail a prospective customer who works nearby and would have used home delivery on a regular basis.
B
Beáta Korompai on Google

Igazi retro hangulatu "kifőzde" ahol évek óta semmi változás nincs. A menza jelleg az ide betérőket nem feszélyezi, mert az ételek íze, tálalása és mennyisége is egy gyorsétkezdére emlékeztet.
A real retro-style "brewery" where nothing has changed for years. The nature of the canteen does not frustrate those who come here, because the taste, serving and quantity of food is also reminiscent of a fast food.
F
Flóra Tóth on Google

Ma rendeltem először. Krumplifőzelék fasírttal, nagyon finom, emberes adag, laktató volt. Időben kiszállították, habár a kiszállítás intervalluma elég tág (10:30-14:00), esetleg lehetne csökkenteni 13:00-val bezárólag, délután kettőkor már kicsit késő van ebédelni. Ár-érték arányban szerintem az egyik legjobb Miskolcon, máskor is fogok rendelni!:)
I first ordered today. The potato sauce with meatloaf was a very delicious, human portion, lactating. Delivered on time, although the delivery interval is quite wide (10:30 am - 2:00 pm), it could possibly be reduced to 13:00 pm, but it is a bit late for lunch at two in the afternoon. Value for money I think it's one of the best in Miskolc, I will order another time! :)
G
Geo Marketing Partner on Google

Sarki gyorsétkezde, a város központi részén, a vasútállomás környékén. Jól megközelíthető tömegközlekedéssel: a villamosok előtte állnak meg, buszmegállók 50 méterre. Bejárat a villamossíínek felől.van naprakész honlapjuk. Gyors kiszolgálás. Egyszerű, praktikus berendezés.
Sarki fast food restaurant in the central part of town, near the train station. Within easy reach of public transport: trams stop in front, bus stops 50 meters away. Entrance from tram rails. Fast service. Simple, practical equipment.
E
Eszter Kovács on Google

Gyakran vásárlok itt. Finomak, házias ízűek az ételek, a kiszolgálás kedves és gyors. Az adagok nagyok, és az árak is kedvezőek. Ajánlom mindenkinek!
I often shop here. The food is delicious and tastes homely, the service is kind and fast. The portions are high and the prices are affordable. I recommend to everyone!

Write some of your reviews for the company Miskolci Főzelékház

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *