Reflex Translation Agency - Budapest

4.9/5 based on 8 reviews

Mert 38 éve számíthatnak ránk!

Mindegy, hogy Ön egy anyakönyvi kivonat vagy egy több száz oldalas dokumentáció fordításával bízza meg a Reflexet, munkatársaink részéről ugyanolyan figyelmet, segítőkészséget fog tapasztalni. Átérezzük, néha tényleg átkozottul gyorsan kell a fordítás, és minden erőnkkel arra törekszünk, hogy segítsünk.

Nem vagyunk olcsók, de úgy véljük, tőlünk több és jobb szolgáltatást kap, mint máshol ennyiért. Több tucat törzsmegrendelőnk bizonyítja ezt – némelyikük már 15-20 éve (kívánságra szívesen szolgálunk elérhetőségekkel).
Nem állunk elő utólag különféle “felárakkal”. Amiben megegyeztünk, ahhoz tartjuk magunkat – még akkor is, ha végül néha egy-egy projektet veszteséggel zárunk.

Ha pedig valamit elrontunk vagy ügyfelünk úgy véli, hogy elrontottunk, mindent elkövetünk, hogy jóvá tegyük és megrendelőnk továbbra is kitartson mellettünk: valamelyik ügyvezetőnk igyekszik a lehető leggyorsabban mindkét fél számára elfogadható megoldást találni. Persze, minden eshetőségre, azért van felelősségbiztosításunk is elég komoly összeghatárig (a biztosító egyelőre pénzénél van :-)).

Ugyanilyen fontosnak tartjuk a másik oldal, azaz a fordítók, alvállalkozó partnereink elégedettségét – vannak, akikkel már 38 éve együtt dolgozunk. Mindig, minden fordítónkat időben és megállapodás szerint kifizetjük, még akkor is, ha nem jogos megrendelői kifogás miatt nem vagy nem teljes egészében kapjuk meg számlánk ellenértékét.

Contact Reflex Translation Agency

Address :

Budapest, Hattyú u. 14 7-emelet 732, 1015 Hungary

Phone : 📞 +978
Postal code : 14
Website : http://www.reflex.hu/
Categories :
City : emelet

Budapest, Hattyú u. 14 7-emelet 732, 1015 Hungary
J
József Császár on Google

S
Sándor Suri on Google

e
eniko spinochi on Google

T
Tímea Medvik on Google

Korrekt,kedves,gyors
Fair, nice, fast
J
János Keller on Google

Mindig pontos korrekt munkát adnak ki.
They always give out the exact right job.
D
David Zicho on Google

Megbízható fordító szolgáltatás. Általában gyorsak és precízek.
Reliable translation service. They are usually fast and precise.
K
Kitti Herman on Google

Gyorsak, kedvesek, precizek, valoban a legjobb valasztasnak bizonyultak!!
They are fast, kind, precise, they really proved to be the best choice !!
T
Tamás Kárpáti on Google

A gyorsak, az nem kifejezés. Egy apró munkát bíztam rájuk, és gyakorlatilag e-mail fordultával kaptam választ és eredményt. A munka pedig igényes és precíz! Köszönöm szépen, csak így tovább! Ügyfélkezelés és szolgáltatás 5-ös!
Fast, that's not an expression. I entrusted them with a little work and practically got an answer and a result by email. And the work is demanding and precise! Thank you very much, just keep going! Customer management and service 5!

Write some of your reviews for the company Reflex Translation Agency

Your reviews will be very helpful to other customers in finding and evaluating information

Rating *
Your review *

(Minimum 30 characters)

Your name *