Rozália téglagyár - Budapest

Itt fejeztük be az OKT 14. szakaszát, majd tömegközlekedtünk vissza Hűvösvölgybe.

Gyönyörű hóvirág, sajnos kicsit korán bújt ki, talán átvészeli a fagyos időt.

Kéktúra pecsétet szereztem a kapunál, a csillagos osztályzást semmisnek tekinteném.

A Rozália téglagyár egy magyarországi téglagyár, amelynek területe a működési ideje alatt részben a Pest megyei Solymárhoz, részben Budapesthez tartozott. Jelentőségét az adja, hogy egyike annak a mindössze tíz magyarországi téglagyárnak, amelyben még a 2010-es években is folyik termelés, másrészt turisztikai szempontból is fontos létesítmény, mert kijelöli az Országos Kéktúra egyik szakaszának, a 14-esnek a vég-, és a következő 15-ösnek a kezdőpontját. Története A téglagyárat 1880-ban Fried Zsigmond alapította, gőztéglagyárként. Közel másfél évszázadot átívelő működését az tette lehetővé, hogy a Solymári-völgy hosszában nagy mennyiségű kiscelli agyag található. Erre a nyersanyagkészletre alapozva az elmúlt évszázadok alatt több téglagyár is épült Óbuda, Solymár és Pilisborosjenő közigazgatási területén, ezek közül valószínűleg a Rozália téglagyár működési ideje fedi le a leghosszabb időszakot. Alapításkori neve nem ismert, de elképzelhető, hogy már akkor a Rozália nevet kapta, a korabeli névadási szokásokat figyelembe véve feltehetőleg az alapító tulajdonos lányának, esetleg feleségének neve után. A solymári anyakönyvi adatokban 1890-ből ismert a téglagyár elnevezéseként a Rozália név legkorábbi említése, „Solmár határi Rozália téglagyár” formában; 1891-ben „a solymári határban létező, a solymári anyaegyházhoz fiók Rozália téglagyár” formában említi egy másik anyakönyvi adat. Hasonló forrásból (lányának születési bejegyzése alapján) ismert, hogy 1893-ban a gyárvezető a buda-újlaki születésű Penz Ferenc Antal volt. 1907-ben a gyár dolgozóinak létszáma már 400 és 600 között mozgott. 1895-ben a téglagyár közvetlen szomszédságában épült meg a Budapest–Esztergom-vasútvonal, ezért a gyár külön iparvágányt is kapott. Ezt valószínűleg csak a vasútvonal 2012-2015 közötti átépítése során iktatták ki teljesen a forgalomból. Az 1940-es évek derekán sok olyan munkás került ide, akik 1942 körül Erdélyből menekültek Magyarországra. Amikor a második világháborút és a felszabadítást követően Solymáron földosztásra kerülhetett sor, az összesen 71 házra és 93 hold földre beadott igénylések többsége ezektől a Rozália téglagyárban lakó erdélyi menekültek közül került ki. 1953 októberében a téglagyár és a hozzá tartozó agyagbánya területét Budapest III. kerületéhez csatolták. Ezt a gyár munkásai már 1948 óta többször is kérelmezték, többek között arra hivatkozva, hogy Budapesten nagyobb volt a jegyekre kapható élelmiszer-fejadag. A sors iróniája, hogy amire az átcsatolási határozatot kimondták, addigra a magyarországi jegyrendszer megszűnt. Ráadásul csak a gyár területe került a fővároshoz, a munkáslakások solymári közigazgatási területen maradtak. Így az a helyzet állt elő, hogy Solymár központja felől az ugyancsak solymári Rozália sor közúton csak úgy érhető el, hogy egy rövid szakaszon budapesti területen is át kell haladni. Az átcsatolás Solymárnak jelentős kárt okozott, hiszen a döntés alaposan meggyengítette a község pénzügyi helyzetét. A téglagyár tulajdonosa a XX. század második felében a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat volt, amelynek ez lett a solymári I. számú téglagyára. (Az I. szám arra utal, hogy az 1970-es években a vállalat egy másik téglagyárat is nyitott Solymáron, a vasútállomás és a solymári vár közötti területen. A Rozália téglagyár az 1980-as években jelentős rekonstrukción ment át, modernizálták és földgázüzeműre alakították át. Az 1990-es évek óta a Wienerberger magyarországi leányvállalata üzemelteti a gyárat, honlapjuk tanúsága szerint Solymári Téglagyár néven.

Kéktúra útvonal utolsó szakaszrésze. 23.30 környékén értünk oda, van egy hangulata.... :)) A csapatomat meg imádom: Józsi, Krisz, Attila, Ildi, Anna, PÉTER.. LOVE

Nem értem a lelkesedést! Mi olyan nagy szó egy szennyező gyárkéményben, miért része ez egy kék túrának? Itt lakom, a fullasztó füstöt pont a házak magasságában engedi ki, szomorú látvány, Csernobili hangulat. Bontani kellene, nem nosztalgiázni! Óriási kamion forgalom, még több terhelés az itt lakókra. A tulajdonos az osztrák Wienerberger tesz rá nagy ívben, hogy korszerűsítse a szűrőt. Koszos, elhanyagolt környék, budzmegálló.. Könnyű annak, aki csak pecsételni jön, laknátok itt egy fél évet..?☠️?

A Kéktúra 14.szakaszának egy pontja. A Virágos nyeregig vezető kék jelzésen haladó túra 4,7 km, 303 méter szintkülönbséggel. Picit több mint egy óra.

Vegyes érzéseim vannak a Rozáliát illetően. Egyrészt ötletes, hogy valamihez kötötték a kéktúra szakaszt, és nem a semmi közepén van a pecsételő. Másrészt, idefelé jövet futottunk bele egy durva esőbe, így elég negatívan érint, ha meghallom a Rozália nevet. Harmadrészt, amikor ezt az egész kéktúrát kitalálták, még nem volt ekkora forgalom a Bécsi úton, tehát hamarabb átértek a túloldalra. Pilisborosjenő felől a kéken egyszer mindenképp meg kell küzdeni az átjutás bonyodalmaival, ha pedig nem Budapest felé buszozik az, aki itt fejezi be a napi túráját, akkor mégegyszer. Ha nincsenek olyan borzasztó kedves autósok, akik talán még saját épségüket is kockáztatják azzal, hogy itt megállnak, hogy átmehessünk, lehet, hogy még mindig ott kuksolunk.